Próbáltam már, korábban is, bízni, oda-bízni, teljesen, a másikra, hogy mennyit ad, sőt, a Rendre, valójában, aminek a kiegyenlítés törvénye, aki ad szükségszerűen kap is, azzal arányban … próbáltam már, csak épp készen nem voltam … pedig tudtam, már akkor is, hogy az ember annál könnyebben egyenlít ki minél harmónikusabb, és, hogy hozzám nem a legharmónikusabb emberek jönnek, hiszen éppen azért, Nyugalomban, Bizalomban, Hitben merítkezni, tudtam ezt, valamint, hogy a vágyakért megküzdeni érték annak, aki nincs egy-ben, külső célokért, bármit és mindent áldozni a megadáshoz elengedhetetlen tapasztalás, ebbe így belehalni, tudtam mindezt, de tudni kevés, készen nem voltam, és ezért vezettem be a pénzt, a meghatározott díjat egy éve, nem is mint az én időm, vagy mint az általam csatornázott érték mérőszáma, hanem mint szűrő, mert úgy éreztem, hogy ennyi erőm nincs, mindenkivel dolgom, nincs, ami csak egy másik megfogalmazása annak, hogy nincs mindenkihez alázatom … nem volt, sőt, nyilván most sincsen még … hanem, ami van, mégis, az az érzet, hogy Bizalom alapon KELL álljak, nem lehet másképp, a szűrő, tehát a pénz fallá vált, és hogy nekem kell az adást újraindítani, ebben is, vetni, bármi is lesz … ismét változtatok tehát, és „ahogy érzed”-re áll a Serpa Szolgálat vissza, sőt,

csoportok esetében „adhatsz és elvehetsz, ahogy érzed” árazást vezetek be.

… ami a gyakorlatban úgy fog kinézni, hogy én kezdem a pénz adását, is, már az elején, kiteszek középre, „ahogy érzem”, immár tálba és nem perselybe, mint eddig, mert a tál nyitott, tehát bele lehet tenni, és ki is lehet venni belőle, bármikor, a beszélgetés teljes időtartama alatt, szabad, „ahogy érzed”, mindvégig és mindenkinek, ki és be, ahogy érzed, a végén pedig magamhoz veszem a tál tartalmát, amitől az nem lesz az enyém, egyáltalán, nem úgy élem meg, hanem épp, hogy rám bizatott, felelősség, jól használni kötelességem, vállalásom, tehát legjobb belátásom szerint használom is, mint tálentumot, „ahogy érzem”, én is, a tőlem telhető legjobban, majd a következő alkalommal megint kiteszem a tálat, és bele, amit érzek, újra és tovább, mindig csak így tovább …

Egészen elképesztően NAGY lépés, Ugrás ez most nekem.

… és bizsergetően izgalmas, mindez, az egész, hogy kik jönnek, hogy mi s hogyan lesz, Lelkesít, szó szerint, türelmetlenül várom a szerdát, nagyon kíváncsi vagyok, arra is, hogy én hogyan élem majd meg … és végtelenül hálás vagyok, hogy megtehetem ezt, nagyon-nagyon, hogy megtehetem, mert néhányan már előfizettek itt, mert mindenben kapom a segítséget, kegyel a Minden-s-Ég, sok-sok helyzetben, folyamatosan, tehát egy ideje alig aggódom a kenyerem, vagy a lakhatásom felől … korábban ez nem volt így, akkor is megtehettem volna, de görcsös voltam a pénzzel, mert féltem, hogy nincs elég, és úgy éreztem, hogy „kell”, és olyan nagyon nagy dolog, hogy ez ennyit enyhült, hogy ez a nagyszerű, szabad, lelkesítő érzés immár Teret kaphat, áradhat … hogy így … most így … mert igenis Van alternatívája a kereskedésnek, ami a kurtizán ősi, türelmetlen, a hasznot azonnal, jelenértéken kérő kapcsolódási módja, mert igenis lehet Társ is az ember, szövetséges, aki Van, aki Marad, aki Bízik, és aki szükségszerűen részesedik az Igaz szeretet Igaz gyümölcséből, amikor annak ideje eljön, mert a Rend ez, nem is lehet másképp.

: )

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!