Nagypéntek van. Teraszon ülve révedek magam elé, egy bő órája már, és közben teát öntögetek. Kancsóból kiöntőbe, kiöntőből csészébe, csészéből magamba. Aztán újra. Kancsóból kiöntőbe, kiöntőből csészébe, csészéből magamba. És újra, és újra, és újra… Tovább
Nagycsütörtök az utolsó vacsora estéje. Együtt. Közösségben. És olyan nagyon egyszerű a megrázó lényeget elkerülni, még ha nyugtázza is magában az ember a lábmosás tényét, még ha meg is érint a példa ereje, olyan nagyon könnyű „olykor”-ként értelmezni ezt, vagy a meghívottak érdemes mivoltával azonosulni csak, hogy tehát én is az asztal körül ülök, könnyű a kivételezettség élményénél megmaradni, hogy lám, én már Tovább
Hogy az ember önközpontúsága lépésről lépésre töredezik széjjel, volt már erről szó, hogy ez csakis a világ és egymás hatására történik, pontosabban a világ és a céljaink konfliktusának eredményeként, mely okból Tovább
Mindenedet add, igen, a feladat végül, ami a tökéletesedés, tehát az igazodás válsagokkal tagolt szent útjának feloldása, azonban döbbenetesen fontos, hogy ez nem megy egyben. Senkinek. Hanem csakis Tovább
Nagyhét van és ez fontos. Lemászom tehát a személyes keresztemről – Bolondok Napja, hogy megtelik-e, új korszak és partnerségek –, fókusz vissza és ki, a jeruzsálemi bevonulásra fordul. Mit mond ez nekem? Ma. Állandó Tovább
Gyakori helyzet ez, hogy de mondja a férfi el, mi a baja. És nem. Nem mondja, nem mondom, nem tudom mondani, mert a bajom pontosan ez, a szavak, az értetlenség, az összhang hiánya, és a kérdés csak még jobban Tovább
Fiatalságom nagy részében vitatkoztam magamban Jézus isteni mivoltával. Hiszen ember volt csak. Ugyanúgy, ahogy én. Sárból született, vérben, kenyeret evett, sőt megtagadta a rokonait és az édesanyját, akkor hogyan mondhatja, Tovább
A türelmetlenség nagy nehézsége, hogy egy ideig ösztönöz, hogy többet és jobban és most, de egy ponton túl viszont bénít, mert a vágyott nagyszerű célhoz képest bizonyos a sehol nem vagyok érzés. Sőt. Hogy „szar az egész”, és „így nem is érünk soha oda”, „valamin változtatnom kellene, de megfoghatatlanul nagy a feladat, kevés vagyok, lehetetlen, béna”… Ami pontosan így lesz szó szerint igaz: az ember magát bé-nítja ilyen helyzetekben le, Tovább