Menu Close

Én Vagyok

Mit Tennél, ha nem félnél?

Szivarozom.

Ez ritka, nagyon, nagyon-nagyon-nagyon, és most mégis … egy tökéletes teraszon, a 12. kerületben, egy tökéletes nap végén, ami az édesanyám születésnapja is volt, egyben, 29, a születési számom, és költöztem, ma, tegnap még nem tudtam hová, és most itt vagyok, úgy, hogy nem ismerem a lakás tulajdonosát, de szokott olvasni, és úgy érezte, megbízhat bennem, ennyi, nem is találkoztunk, Tovább

A közösségek tévedés.

A Lelkesedés Teremt, az ismeretlen iránt, kíváncsiság, mindig, más néven Vágy, ami az Új felé hajt, amit még nem tapasztalatam, és amiből régi lesz, amint már igen. Minden síkon. Ezt eddig is tudtam. Hogy én éltetem, ami belőlem születik, azt is, akár gyermek, akár ügy, akár közösség, mindegy, szervezet, aminek szüksége van rám, tehát végül ő vagy én a döntés, mindig, mégpedig nálam, a szülő döntése ez, hogy ad-e életet, tehát áldozza-e magát, vagy véget vet a sornak, és maga integrál és integrálódik, vissza … ez a döntés, és ez a döntés nálam van … Nálad, Nála, Mindenkinél … Tudom. Már egy ideje. Mert tapasztaltam. Pusztultam már bele, mert adtam már meg magam, de az sem volt soha elég, a teljes életemet akarja, és ez rendben is van, megbékéltem ezzel, tudom, hogy én döntök … viszont … rácsodálkozás ma, hogy

Továbblépni csak egyénként lehet.

Tehát, hogy ez az egész, az átlépés, csak egyéni szinten, egyének számára értelmezhető, semmiféle közösség nem léphet tovább. Ezt látom. Mármint, hogy tovább igen, Van közösségi evolúció, de valójában az sem a közösségé, hanem az egyéné, aki az egésznek a fókuszpontjában áll, lép, lüktet, aki élteti, az ő mindenkori jelene határozza meg a közösség életét, és a közösség éppen ezért ÁT nem léphet, egyik sem, mert senki nem vihet senki mást magával, a szabad akarat, a Rend lényege épp ez, hogy végül minden út személyes, még ha szövetségben is megyünk egy darabig, egy ponton szükségszerűen felbomlik, a különállásunk, elkülönítő törekvésünk ezen rétege is, a közösségek, sincsenek végül, mert az átlépés egyéni … Egy-Én … az újjászületés lényege ez, mely okból tehát közösség nem születhet újjá, nincs neki hová … mert csak Egy Közösség Van, Köz-ös-Ég, ami mindenkit vár. Pontosabban, nem. Nem vár. Hanem, ugye, Van, aminek már most és mindörökké részesei vagyunk, akár tudunk épp róla, akár nem.

Tehát a közösségek is tévedés.

Mármint értékes és szép és jó, de szükségszerűen időleges, tehát, csak mint iskola fontos, míg időszerű, játszótér, de fogalmilag nem maradandó. A belehalás kereteit adja, a közösség, itt. Értéke, hogy átmegyünk rajta. Közösségeket vágyunk, közösségkeben létezünk, közösségeink által határozzuk magunkat meg, de ez mind, mind tévedés. Azt az Egyet kivéve, a Közösséget … amihez erek, patakok, folyók, folyamok és tavak vezetnek … a folyó a változó, üde, folyamatosan megújuló, picit néha rohanó közösség, a folyam egy vállalat, a tó stagnál épp, megőrzésre törekszik, például egy vallás, de ez mind teljesen mindegy, az áramoltatás eszközeiként fontosak, csak, ennyi a létjogosultságuk, de csak az Óceán Van … pontosabban, a Víz … semmi más nincs, mint a Víz … és ezért tehát baromira nem kell az „Óceánt” elérni … sem … sem semmit, mert a Víz Vagyunk, Vagyok, Van … és kész.

Élet a magömlésen túl. Van.

Nem bírom a szexet … mármint az együttlétet igen, de a magömlést nem … mert kitép, egy CSOMÓ energiát visz el, szét a világba, szór, sőt, robban, belőlem, tüzijáték vagy atomrobbanás, nem bírom már, kivesz, lemerít, sőt, tompulást okoz, és lassulást, és fókuszvesztést, és derék körüli fájdalmat, mintha a csipőm is merevedne, mikor túl sok magot szórok …  Tovább

Pénz és Bizalom.

Próbáltam már, korábban is, bízni, oda-bízni, teljesen, a másikra, hogy mennyit ad, sőt, a Rendre, valójában, aminek a kiegyenlítés törvénye, aki ad szükségszerűen kap is, azzal arányban … próbáltam már, csak épp készen nem voltam … pedig tudtam, már akkor is, hogy az ember annál könnyebben egyenlít ki minél harmónikusabb, és, hogy hozzám nem a legharmónikusabb emberek jönnek, hiszen éppen azért, Nyugalomban, Bizalomban, Hitben merítkezni, tudtam ezt, valamint, hogy a vágyakért megküzdeni érték annak, aki nincs egy-ben, külső célokért, bármit és mindent áldozni a megadáshoz elengedhetetlen tapasztalás, Tovább

Innovátor és Alapító.

Ontottam magamból az ötleteket, éveken át, és tudtam, mert éreztem, hogy fantasztikus, mert időszerű, mind, a csudába is, és egyet sem tudtam elengedni, mint a sokgyermekes apa, vér a vérből, nem adhatom fel, és gyúrtam őket, össze, egyre újabbakat, még, egybe … persze, hogy fokozódó káosz lett az eredmény … sziámi ikrek, sőt, sziámi sokas iker, akik szó szerint összenőttek, és igen, kérdés, hogy a szétválasztás során életben maradnak-e – viszont meg kell próbáljam, mégis, most, hogy már látom ezt, mert bizonyosan meghalnak, ha nem teszem … Tovább

Ego Show #6 – Pünkösd, avagy Élet a valláson túl

A hatodik adás témája, mi is lehetne más Pünkösd vasárnap, a vallás, pontosabban az Atya, a Fiú, és a Szentlélek, ezek korszakos jelentősége, hogy melyik mi, és hol és miben jelentkezik, az én tapasztalatom erről, a „vallás”, mint a megértés korszakai, mint annak leképeződése, mindez az én személyes tapasztalataimon keresztül bemutatva, értelmezve, szintetizálva és feloldva … vigyázat, személyes … sőt, helyenként érzelgős is. Tovább

Hegy a Földben.

Hullámvasút az élményem, néhány napja, ez az angliai út, hogy meghívást kaptam, és én beszálltam, és elragadott, és pörget, és fogalmam sincs hova, de visz miközben gyorsul is, és bár ez az egész meglehetősen félelmetes, de viszonylag nyugodt vagyok, mégis, mert már elég sok tapasztalatom van arról, hogy jó a vége, sőt, az általam elképzelhetőnél mindig csodásabb, különösen, mikor nem avatkozom be, ha nem próbálom magam óvni, ha belemerülök, azzal arányban, amennyire engedem … és ez most koncentrált, nagyon, mintha vizsga lenne, szintlépés, érettségi … azt hiszem, tudom, azt hiszem, értem, hát akkor tessék, Tükör, önmagam szinte minden változatával találkoztam az elmúlt napokban, és nem csak belső élményként, de külső személyekként is … vicces ez … a saját szemembe nézni, és látni a Víziót, a Tüzet, de a megakadtságot is … kísértetkastély … szó szerint, ami egyetlen kérdes körül forog: Mit Akarsz? … Lucifer pörget, széles mosollyal az arcán, pörget, és pörget, és pörget, és bármit megkaphatsz, mindent, akármit, de ehhez először tudnod kell, hogy mit akarsz, szűkíteni, és még, és tovább … Mi Az? … Tovább

Newer Posts
Older Posts