Menu Close

Én Vagyok

Mit Tennél, ha nem félnél?

Harcosok Klubja

Sokat írtam nőknek, évek óta, tulajdonképpen szinte csak nőknek, és asszonyoknak, és lányoknak, és amazonoknak, és boszorkányoknak írok, de ennek MOST vége. Eljött ugyanis a Férfiak Ideje. Akiknek viszont NEM írok. Mármint írtam. Pár bejegyzést itt a blogon, korábban, valamint most néhány sort, ide:

HARCOSOK KLUBJA

Tovább

A legnagyobb Hibám.

Hogy megkérdőjelezek másokat. Hogy nekem nem elég jók. Hogy kétségem van, és éreztetem. A legnagyobb hibám. Ez. Mert MILYEN JOGON? Csudába is. Talán az egyetlen. Mert magamat. Persze, hogy azért. Még mindig. És nyilván nem hiba, csak helyzet, kihívás, feladat. Sőt. Aggodalomra semmi ok. Szépen haladok vele. : )

A mellérendelődés NEM működik.

Hogy azt képzeljük, hogy van mellérendelődés, ezt látom a legnagyobb problémának a világban. Ezt képzeljük, mert ebben nőttünk fel, könyvek, hősök, filmek, emberi jogok és a szabadság eszmémyei mind ezt sugallják, tehát igényt is tartunk rá, és eszerint próbálunk kapcsolódni, pedig nem, NINCS mellérendelődés, és így nem lehet. Kapcsolódni. Tovább

Newer Posts
Older Posts