Karácsony napja van. A Gyermek születésének napja, jó alkalom, hogy picit erről is írjak. Gyermekekről. Soká hittem ugyanis, ebben nőttem fel, a családban nálunk ez nagyon erős volt, hogy a gyermek a Cél, „a gól, amire az életet játszák”, létezésem értelme és végső indoka, esetenként mentsége is, akinek majd átadom, a bármit és a mindent, aki majd továbbviszi azt, sőt, aki egyben a „legjobb nyugdíj” is, mert rólam majd egykor gondoskodik. Négyen vagyunk, tehát mindig is négy gyermeket akartam, én is, aztán ezzel arányban frusztrált, soká, hogy nincs, és még mindig nincs, és még mindig nincs.
Majd ez abbamaradt.
Azt fedeztem ugyanis fel, hogy sokaknak adhatok, sőt, hogy a saját gyermek valahol önzés, az én esetemben az volt, egó projekt, mert, hogy nekem az ENYÉM kell, gyermekből is, súlyosbítva azzal, hogy ráadásul mintha ebben az „érintetlen viasz” lenne a lényeg, megdöbbentő felismerés volt, hogy a saját tökéletesített szobromat akartam belőlük megformázni, akik az örökségem, amit a világhoz ÉN hozzáadok, és végképp elszörnyedtem azt megértve, hogy a tökéletesség szerény elvárásán felül a rólam való gondoskodást, saját agg kori biztonságomat is részben tőlük várom. Az ÉN gyermekeimtől.
Holott pedig annyi embert szerethetek.
Ezt vettem még észre. Sőt, taníthatok is akár, ha a célom valóban ez, ha valóban Adni akarok arra végtelen sok a lehetőség. Folyamatosan. Ami nem azt jelenti, hogy ma elutasítom gyermek gondolatát. Nem. Hanem csak, hogy most jutalomnak gondolom őket, sőt, tanítóknak, mert aki utánam jön, nagyobb nálam, szükségszerűen, a gyermekek is, akiket ki lehet, igen, érdemelni, de az érkezésük feltétlenül okozat, a maguk idejében jönnek, és jó oka van annak is, ha nem. Fontos ez. Hogy a gyermek semmiképpen nem lehet cél. Sőt, tovább. Hogy tulajdonképpen egyáltalán nem szükségszerű, hogy az ember életének része kéne a saját gyermek legyen, mert tanulni, tehát teljes életet élni e Földön sok módon lehet.
Például a legtöbb Ügy is gyermek.
Szintén tapasztalat. Hogy a gyermek és a projekt nagyon hasonlít, bármilyen eretnek gondolat is, szinte előképei egymásnak. Mert az Ügy is megfogan, kihordja az ember, megszületik, nevet kap, gondoskodni kell róla, és csak utána áll meg a lábán, ha gondoskodásban kitartok addig, ráadásul mindvégig saját rendeltetése van. Egészen döbbenetes tapasztalás nekem ez, hogy az embernek nem csak biológiailag lehet gyermeke. Sőt. A legtöbb Férfi várandós, tehát Dolga szülni, előbb vagy utóbb. A Magok életet akarnak, de milliónyi verzióban pörögnek a fejében, hoppá, igen, és ami Női Hitre talál, ha talál, amikor a Nő a Hit ciklusában van épp, és nem önsajnálatban vérzik, amikor fogékony tehát, akkor kapcsolódnak, és az így áradó Férfi Mag és Női Hit eredménye a Világ. Csudába is. Kemény kép, tudom. De mégis. Az élményem ez. Hogy
az igazi gyermekek minden téren közösek.
Durva. Mármint ez most így leírva, nekem is. Meglep. De mégis. Ezt látom. Hogy közösek a gyermekek, tehát az Ügy, a Projekt gyermekek is, és ugyanúgy kerülnek válságba, ha valamely szülő kilép, vagy ha egymással feszülnek. Hmm. A gyermekem mesterem, ahol épp tartok, ahhoz érkezik. Lehetőség tehát, szembesülni, tapasztalni, tanulni. Sőt. Részben biztosíték is. Mert onnan indul, ameddig én jutottam, mert mellettem aszerint nő fel, fel csakis aszerint nőhet, tehát minden gyermek újabb kísérlet, a Mindenség szempontjából nézve arra, ami a szülőknek témája volt, ameddig ők azzal jutottak, a szülők keverékei vagyunk, elegyek, a feloldás, a téma feloldásának újabb és újabb kísérletei, generációkon át, tovább és tovább és tovább.
Izgalmas ez.
Biológiai és szellemi síkon egyaránt. A fejlődő, a fiatal, a harcos társadalmak nyersek és gyorsan sokasodnak, mintha elosztanák a lehetőséget, a témákat, a feladatokat, a szülők után tovább, és a vállalkozó kedv, a projektek száma is sokkal nagyobb, amennyiben erre módjuk van, mert Akarnak, mert Éhesek, mert Nekik, mert Most – míg érett társadalmakban csökken a gyermekek száma, és, basszus, a Projektek száma IS, míg végül csak Egy marad. Egyetlen projekt. Marad. Egy Ügy, AZ Ügy, a Közös. Marad. Semmi más. Csak Egy. Az Emberség, az Én, a Gyermek, aki mindenkiben születőben van, a Bölcs, a Nyugodt, az Önmagát Tudó. Hmm. Aki Van. Én. Vagyok. Érdekes ez így. Ausztrál őslakosok példa, „Vidd hírét az igazaknak”, üzenték a könyv által, hogy részükről elvégeztetett. Annak a népcsoportnak ezen a Földön dolga tovább nem volt. Nekem még van.
Ami Karácsony Lényege számomra.
Hogy VAN dolgom. Mert a Gyermek BELÜL születik. Az Egy Gyermek születik, az Egyazon Gyermek, születik, itt és most, mindenkiben. Itt és most, és évről évre. Szép ez. Is. Hogy nem ellentmondás. Mint a hagyma rétegei, úgy születik évről évre, újra, és mégsem csak újra, hanem egyre jobban, meg, így Karácsony körül, és aztán tavasszal árad, nyáron érlel, ősszel arat, tehát egy évet dolgozik, majd a tél kínjában redukálódik a Lényegig, tehát a Maradandóig, tehát a Tanulságig, tehát a pillanatnyi Igazságig vissza, és kezdődik újból a kör, pontosabban folytatódik a spirál, tovább. Hmm. Fizikai síkon a gyermekhez férfi és nő kell, akár biológiai, akár projekt a gyermek, Lelki téren pedig BENNE születik, minden emberben, az Egy, az Igaz, az Én.
Öröm, ha megosztod!
