Szeretett Mind!
Örömmel osztom meg az elmúlt két évtized tapasztalatai alapján kialakult lelki tükröt, amit egyéni konzultációkban és kurzusok összeállításkor alkalmazok sikerrel.
Tapasztalatom, hogy az ember olyan, mint egy fa… tudja, hogy mivé kell legyen, mert érzni, és folyamatosan nő is afelé, akivé lennie kell, ami a saját legjobb változata – és EZ a folyamatos növekedés a Boldogságunk kulcsa, mert a Helyes Kapcsolódások, és így az értelmes élet alapja.
Kivéve, ha
1. nem kap fényt
2. nincsen elég víz
3. nincs tápanyag a földben
4. fizikailag be van szorítva a koronája
5. fizikailag be van szorítva a gyökere
Emberekkel dolgozva – ilyen szerintem nincsen, hanem emberi kapcsolatokban általában, mert minden emberi interakció hat másokra (!!) – tehát:
nem az a feladatom, hogy abban segítsek, hogy mit tegyen, azt majd tudja. Hanem az embereknek abban kell segíteni, hogy az önámításaikat (élethazugságaikat) meglássák, és a terheiket így letéve (Az igazság fénye a sötétséget bizonyosan oszlatja) alkalmas állapotba kerüljenek, hogy nőni-cselekedni tudjanak.
1.
A fény a hit. Pontosabban: A FÉNY kapcsolat. A nagyobbal, a világgal, a Teremtéssel. A fény A KAPCSOLAT, ami a Hit alapja. HOGY kapcsolatban vagyunk. Fény mindig VAN, a kihívás nem ez, hanem hogy sokan élnek árnyékban. A fényt („az adást”) hibás vélekedések, a torz-hiányos-éretlen világkép tudja kitakarni. Az emberek belül, a fejükben, saját maguk választják magukat le a fényről. Az első húsz évben még lehet a szülőkre hivatkozni, hogy milyen mintát kaptam, de utána már nem. Az embereknek általában tovább KELL a szülők világképéből jönni, meg KELL a szülők világképét haladni. Aki nem érez fényt az arcán – és az ezzel járó derűt és békét a szívében – jó, ha tudja, hogy ezért egyedül Ő a felelős. A fényt az ember csakis magának tudja kitakarni.
2.
A víz a szeretet… érzelmek általában, de ezen belül: szeretet. Az emberek nagy részének KELL valaki, aki elfogadja őket, tehát szereti, annak aki. Mármint ez MINDEN embernek kell, de az emberek nagy részének nincsen meg. A modern ember azt hiszi, hogy maga kell az életét megoldja, és így csak magára számít, tehát (társas) magányban saját arroganciája okán él.
3.
A tápanyag változatos, amit a környezettől fel lehet venni – a tápanyag szerintem a tapasztalat. Saját tapasztalatok ÉS mások tapasztalatai kellenek az embereknek. ÚJ tapasztalatok… Nem évente egyszer, amikor nyaralni megyünk, hanem minden nap. Az emberek nagy része fél az új tapasztalatoktól, mert mélyen bent érzi-tudja, hogy az új tapasztalatoktól változik az ember, ami az életünkben is változást hozna. Az emberek féltik a már elért kis biztonságot, és ezzel választják magukat el a Boldogságtól.
4.
A növekedéshez HELY kell felfelé. Ami az emberek nagy részének nincsen. Mert olyan helyzetbe navigálták magukat, ahol nincsen TÉR nőni, mert valaki más ALÁ vannak beszorulva, aki maga is be van szorulva. Az emberi történtetek nagy részében alapvető, hogy a Helyet-Teret-Szabadságot, tehát az Ismeretlent ÉS Kockázatosat fontos olykor merni választani.
5.
Végül, és okkal a végén, mert én úgy látom, hogy általában ez a legelhanyagoltabb: a gyökerek. Az emberek nagy része elnyomó-szűk közegben nőtt, és alig van gyökere. VAGY kitépte magát, hogy élni tudjon, és így gyökértelen (túl kicsi, satnya a gyökere). Gyökerek alatt emberi kapcsolatokat értek. Család-és-rokonok, persze, de NEM csak – sőt sokszor PONT nem: hanem tápláló, éltető, a növekedést segítő közösségek kellenek.
Más képpel összefoglalva:
Az emberek nagy részét lemerült (és ezen stresszelő!) mobiltelefonnak tapasztalom, aki azért nem veszi az adást, mert nincsen megfelelő (energetizált) állapotban, hogy venni tudja. A helyezet megoldása nem az, hogy én próbálok az adás lenni az ő életében (megmondom, mit csináljon) – hanem fel kell töltődnie, hogy elég jól legyen, hogy ő újra vegye.
Konkrétabbra hozva, én az alábbi életterületeket szoktam vizsgálni emberekkel beszélgetve.
(A beszélgetések fókusza, hogy mi VISZI az energiát, tehát mi rendezetlen-helytelen-idejétmúlt-igaztalan-megalkuvás-kishitűség-hamis az életében. Hogy honnan JÖN erő, azzal nem nagyon szoktam foglalkozni… mert bőségesen és folyamatosan jön, minden ember életében, ami a kegyelem. A kérdés, hogy hol élünk ezzel vissza, hol használjuk hibásan. Ha ezt sikerül meglátni: a tetterő azonnal visszatér, a halogatás azonnal múlik.)
- Világkép – mindenki hisz valamit, hogy mi az élet, hogy működik a világ: jól szolgálja-e még őt az aktuális hite, vagy már változás időszerű?
- Munka – a világgal való kapcsolódásunk módja a munka, szereti-e, és ami ennél is fontosabb: úgy érzi-e, hogy valami fontosat tesz, büszke-e erre?
- Párkapcsolat – élő kapcsolata van VAGY szenvedő-haldokló-fuldokló VAGY ábránd csak VAGY tagadásban van, hogy kellene / lehetséges lenne?
- Másik nem – hogy éli meg, hogy férfi/nő, békéje van-e a nemi szerepével, ismeri és használja-e a férfi/női eszköztárat az életében, szexualitás rendben van-e?
- Baráti kapcsolatok – vannak-e igazi barátai / akiket annak mond barátok-e valóban, vagy csak visszahúzzák az életében, és akadályai a boldogságának?
- Közösség – van-e közössége, tartozik-e valahova, hova és miért tartozik, mi a szerepe és értéke ott, ahova mondja, hogy tartozik, vagy tartozni szeretne?
- Gyermekek – van-e gyermeke, jó-e a kapcsolata velük, otthonos-e a szülő szerepben, ÉS ha nincs: ezzel békében van-e, ÉS hogyan lehet, ha szeretne?
- Szülők – fogja-rabja-e még a szülei történetének, vagy már a saját történetét éli, amiben a szülei a megfelelő helyre kerültek… egyszerűbben: hálás-e nekik?
- Test – mozog-e eleget, energia felvétel egyensúlyban van-e a felhasználással, táplálkozás a szeretet mértéktartó gesztusa VAGY önkényeztetés nála?
- Egészség – rendben van-e az egészsége? ezzel felszínesen, tehát tünetek szintjén foglalkozik csak, vagy az okokhoz igyekszik lejutni, és ott változtatni?
- Tárgyi világ – biztonságban érzi-e magát az anyagi világban, békéje van-e a helyzetével vagy többet szeretne? mit tesz ezért / hogyan érheti el?
- Mindenségkapcsolat – hogyan kapcsolódik a nagyobbhoz, van-e rendszeresség ebben, milyen szerepet tölt be nála a meditáció és/vagy az ima?
Sokaknak feltűnik majd, hogy a “magammal való kapcsolat” / “önbizalom” nem szerepel a felsorolásban. Azért nem, mert az a tapasztalatom, hogy az ember önmagáról alkotott képe okozata annak, amilyennek az életben tapasztalja magát. Ezt tehát nem érdemes / értelmetlen önmagában vizsgálni.
Szintén nem szerepel a függőségek téma. Mert az a tapasztalatom, hogy fogalmilag vagyunk függők, mind – alkohol, drog vagy pornó annak a jele csak, hogy még nincsen meg a helyes Cél, amit az életünk által szolgálni Dolgunk, amit nem tud más nálunk jobban csinálni, amire születtünk, amiért élünk…
Maghatározó tapasztalatom, hogy
(1) MINDENKI halogat a fentiek közül valamelyik téren valamit,
(2) mindenki TUDJA, hogy mit kellene tegyen, csak nem teszi,
(3) az emberek azért halogatnak, mert egyedül félnek cselekedni.
SEGÍTSÜK egymást!
SEGÍTSÜNK bátrabban!
Minden emberi interakció változást hoz a másik ember életében – a szürkeség és halál, vagy a FÉNY ügynöke leszel a másokkal való beszélgetéseiDben?
Szívesen segítek-segítünk Neked, ha beleállnál ebbe.
Sőt. Boldogan.
Nagyszerűbb vagy – és eljött az ideje, hogy ezt meg is mutasd!
Humania-ba várlak: IDE.
Mert egyedül senki nem oldja meg.
Jó munkát!
István