Bolondok napját évek óta személyes ünnepként élem meg, együgyűek együtt, a világ ellenében, lépjetek MA is tovább – mert…
Mélypont nélkül nincsen feltámadás.
Értem, hogy jobb életet szeretnél, de nem fog magától eljönni. Ágról ágra kényelemesen ugrálva, mindig csak a biztonságot választva a jobb élet nem elérhető – hanem az új élethez előbb: be KELL majd csapódj!
Tékozolj!
Új élet van és vár, de előbb be kell hozzá csapódj, amihez legfontosabb, hogy: válaszd az új élményeket a biztonság helyett!!
Válaszd, ha húszéves vagy, és akkor is válaszd, ha negyven, két gyerekkel és egy házzal (és egy szeretővel) – mert elmúlik az élet, és boldogtalanul halsz meg, ha nem!
Meg kell magunkkal békülni, amihez a “bűneinkkel”, tehát a vágyainkkal kell előbb tapasztalati úton szembenézni:
Méltó csak az lehet, aki volt méltatlan.
Egészen elképesztően fontos ez… magunkkal megbékülni nem tudunk addig, amíg még vágyakozunk csak, hanem a vágyakat tettek kell kövessék, amikből élmények születnek, amiket fel kell dolgozni – magaddal csakis magadat tapasztalva békülhetsz meg.
Kiengesztelődésnek is mondják…
A világirodalom legszebb ide illő története a tékozló fiú. A tékozló fiú köpeny, gyűrűk, sőt saruk nélkül, koszosan érkezik haza – miután a saját feje után való életet kipróbálta, és mindenét elverte. Nem tudott előbb hazaérni. Nem lehet előbb hazaérni, sőt igazán otthon lenni sem lehet, lásd az idősebb bátty példáját.
Akit vágyak nyomasztanak, az nem lehet otthon.
Hiába nevezed így a biztonságos közeget, amit megteremtettél, de nem igazán otthon mégsem, hanem hazugság csak, ha a fantáziáid folyamatosan elszólítanak. Nem vagy és nem is leszel ott(hon), amíg démonok kísértenek…
Nos?
Túl vagy már a vágyaid rabságán – voltál már méltatlan, bűnös, élvhajhász és függő? Menned KELL, ha még nem.
Alázat csakis szenvedés után van.
Amit másképp úgy tudok mondani, hogy alázatos ember nincsen, hanem csak sokat szenvedett ember van.
Az ember fogalmilag a mintái rabja először. És aki a mintái rabja, azt a mintáinak való megfelelés hajtja (siker és biztonság), de közben a mintái ellentéte, a tiltott gyümölcs, a mélység csábítja (tabuk és vágyak).
Tudom, hogy ismered, de olvasd mégis el – mert bolondok napja van, és ez egy bolond töténte:
“Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s őmaga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: »Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
A tékozló fiú a lélek (Ego) korszakos fejlődésének legszebb megjelenése, ahol metsző élességgel látszik a három nagy korszak. Hernyó (vágyakozó majd tékozló), báb (szenvedő majd elgondolkodó), pillangó (visszatérő majd hazaérkező).
A harmadik nagy korszakra bár mindenét elherdálta, tehát semmije nincs, de mégis most leggazdagabb, mert ékezni tud végre, mert vágyja, akarja, tudja, megbecsüli a Helyét… Érted, érzed ezt? Az ember muszáj mindenét elherdálja – aki MERI a biztonságát elherdálni többé nem boldogul egyedül, viszont így közösséget, családot, hitet, funkciót, megbecsülést, tásat, kapcsolatot, ÚJ ÉLETET nyer.
Semmi nem az övé többé, de mégis: Úr. Csakis az igazi úr, aki már semmit nem gondol a magáénak. Mert a mindenünket követelő küldetésnek (ügy, szolgálat, szent cél, hivatás) nem tudjuk előbb megadni magunkat.
A helyes életvitel (erkölcs) csakis megszületni tud.
Nagyon nehéz ez, és ijesztően kevesen értik. Hogy a helyes minta NEM átadható nevelés útján, és könyvekben, prédikációkban vagy terápia által sem. Hanem a helyes mintát az ember magának szintetizálja oly módon, hogy a helytelent is kipróbálja. Hmm. Az embereknek erkölcsi nevelés helyett jobbat tenne, ha tékozolnának inkább, minél korábban, hogy elvesszenek, minél gyorsabban, hogy visszatérhessenek, minél hamarabb.
Aki elveszni nem mer, az nem kerülhet meg.
Korunk nagy drámája, hogy a szülők, a segítők, a nemzet vezetői, sőt még a vallás sem érti ezt. Hogy bolondnak mondjuk, aki az ismeretlent választja, és visszatartani próbáljuk egymást a minták szerint, holott továbblépéshez – tehát “a vágyak óceánjában való alámerüléshez” – kellene egymásnak segítséget adni.
Összefoglaltam ezt egy ábrába:
Az idősebb fiú boldogtalan. Mert az idősebb fiú még a börtönben senyved, mert nem ugrott, így magát nem ismerte meg, ezért olyan keserű. Az ember csakis a tékozlás UTÁN lehet boldog.
Az emberek nagy része idősebb fiú… “Mindig Veled vagyok”, mondja neki az atya, és bár ez igaz, de a “mindig veled vagyok” kevés a boldogsághoz. Hanem én kell tudjam érezni és értékelni ezt – én kell saját akaratomból Részes legyek – ami nem megy addig, amíg az ember el nem veszett.
A boldog élethez, kockázatot vállalva kezdeményezni, vágyakat követve bukni, önző célok mentén szenvedni, magunkat megsimerni kell előbb. Nem alkalmas kapcsolatra, aki csak a mintáit követi. Mert aki még csak a mintáit követi: nem önmaga – az ember önmagát a mélységbe leszállva, a vágyai poklában találja meg. Ami egészen brutálisan kemény…
Bűn nélkül nincsen feltámadás.
A megbecsülés (és biztonság) köntösét csakis megkapni lehet. Ha magam veszem el az póz és hazugság és szerep – bizonyosan fogja elveszíteni, aki magának vette el.
Nos?
Kezdeményezz, TÉKOZOLJ, Lépj – minél hamarabb!!
A vágyaid, magad, az igazi Önvalód meg csak így találhatod…
Bátor Bolondok Napját!
Szeretettel,
Joós István
Kapcsolódó élmények:
Öröm, ha megosztod!
