„A Királynő sohasem bocsátkozik méltatlan kapcsolatokba” … olvastam ezt a napokban, és ugyan már. Ellenkezőleg. A Királynő épp nem ítélkezik, hanem őszintén éli az élete időszerű kapcsolatait. Mert a Királynő már tudja, hogy méltatlan kapcsolat nincsen, hanem csakis Igaz Tapasztalás van, hogy tehát jó megengedni, ami Vonz, ami jobban Vonz, semmint, hogy magától elmúlna. Tudja ezt. Épp a „méltatlan” kapcsolataiból tudja. Amiket másnap annak érzett, azokból, amiket ma visszatekintve már pontosan ért, hogy mennyire nem méltatlanok voltak mégsem, hanem szükségszerűek, mert értékesek, mert lehetőségek, mert leckék. Voltak. Még ha ismétlődtek is. Akkor sem méltatlan, hanem épp nagyon is méltó, mert másképp nem tanulhatott. A Királynő, másképp sosem ismerhette volna fel a Legényben a Férfit, aki a Királya lett később. Csakis így. Csakis a „méltatlanság” erdején átmenve, az ott tapasztaltakra támaszkodva. EZ a lényeg. Hogy nem Királynő, akiben a „méltatlan” fogalom egyáltalán felmerül. Hanem királylány. Ami szintén nem „csak”, hanem tény. Amint az is, hogy amit méltatlannak érzek, az gyakran a legjobb irány. Mert mért Vágyom ennyire mégis? Csakis tapasztalva derülhet ki.