A Vezető megszállott, Hatalommal terhes, annak gyakorlásával, Lovag, Amazon, aki a Király irányában lojális, rá felnéz, neki engedelmeskedik, olyan akar lenni, vele alázatos, előzékeny, picit szerelmes is belé, másra azonban alig hallgat, sőt, önző és kemény, mindenki mással, épp ezért tehát csakis a Király vagy a Királyban álló Nő tudja Irányban tartani, Keret-ezni.

A Király megszállott, Üggyel terhes, nem tud mással foglalkozni, az Ügy fénye egyre Nő, egyre többeket Vonz, köré emberek gyűlnek, így Rend-szer, tehát Ország születik, ahol a Király bölcs, és jó, és gondos, de nem engedelmes, viszont tanácsot megfogad, sőt, igénye van rá, ami a Kirláynő és a Papok tisztje, támasztani, Igazság, Jóság és Szépség ösvényén Ter-elni.

A Pap megszállott, Igazsággal terhes, Tanító, aki mondja, mert mondania KELL, mert nem tehet mást, Kép-visel, a Nagyobbat, a Rendet, bárhol, akár vándorol, hogy tehesse, konkrét személyhez nem kötődik, a Hang Benne, Szól, de billenő pillanataiban magányról panaszkodik, mégis, Formát, Mestert, Társat vágyik, és csakis ilyenkor Hall meg embert, mankója Pap vagy Papnő.

A Mágus megszállott, formákkal, létesüléssel, létesítéssel terhes, alkot, Ter-emt, Isten Társa, Mester, Ő, eszköz, aki gondolatokkal, szavakkal, villanásnyi kis, annál is kisebb, észrevehetetlen impulzusokkal indít, lendít, Ügy és Igazság magokat szór a világba, anélkül, hogy bárki értené, de fontossága teljes tudatában, ami egyben bilincse is, hogy tudja, hogy Dolga.

A Bolond megszállott, Élettel terhes, teszi, ami eszébe jut, spontán, bele a világba, játszik, élvez, tökéletesen felelőtlen, mert túl van azon, hogy azt képzelje, hogy rajta nagy mértékben múlna, volt ott, csinálta eleget, hiúságok vására, de a játékot, a színek, ízek, érzetek világát még függi, és közben mulattatja, ha Királyokat, Papokat, de különösen, amikor Mágust bosszant.

: )

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!