Még mindig az interjú, az általa kiváltott indulatok kapcsán, mert tudom, látom, érzem a felelősségem. Egy könyvnyi mondanivalót próbáltam egyetlen beszélgetésbe zsúfolni, kötött terjedelmi keretek közé, és ez ütött vissza. A türelmetlenségem, hogy végre felületet kapnak ezek szerintem nagyon fontos, mert nagyon időszerű témák, az arroganciám, aminek alapja afölött érzett büszkeségem, hogy Igen, hogy valóban, hogy jó, hogy igaz, amiről beszélek. Így akkor sem lehet. Ennyire nyilvánosan már nem, pontosabban igen, de méltán köveznek meg, mert indulatokat szül abban, akit készületlenül ér. Helyes mérték a figyelem okozata. Szilvivel vagy másfél órát beszélgettünk, abból lett a szerkesztett szöveg, amit nekem annak rendje és módja szerint megküldött, és amit én még pontosítottam, sok helyen, csakhogy – és itt a lecke nekem – nem a közönséghez, hanem a mondanivaló igazságtartalmához és fontosságához mérten pontosítottam, tehát kevésbé szeretet alapon, ezt tükrözi a nyelvezet, tömör és így metszően éles lett, hogy a korlátozott helyen minél több tartalmat át tudjak adni. Sok. Mármint kemény, nagyon, tehát keményen is üt vissza. Kis blogom értőknek szánt nyelvezete nem egyszerűen pofon, de gyomorszájon rúgás a másképp gondolkodóknak, persze, hogy visszaüt, csakis az én felelősségem. Mea Culpa tehát. Valóságosan. Mert igen, a szeretet figyel, türelmes, és ebben láthatóan van tér fejlődjek.
Eddig írtam délután.
Kitettem, és aztán nem volt vele jó érzésem, mégsem, és levettem egy óra múlva. Mert másrészt nem érzem, hogy mentegetőznöm kéne. Fontos, amiről szó esett, és úgy is van, ahogy elhangzott, még ha bizonyára lehetett volna figyelmesebben is. Így sikerült, ember vagyok. Időszerű az üzenet, amit a hatása is mutat. Valahogy úgy van tehát, hogy semmit nem bánok, nem kérek tehát bocsánatot sem, viszont vállalom a felelősséget, abszolút, senkit nem hibáztatok, és vannak tanulságok, amik már most, érzem, hatnak rám, az eddigieknél is figyelmesebben írok. Nem mert magamat féltem, egyáltalán, hanem mert az érthetőség felelősségem. Amennyire lehet. Az érthetőség és a tisztaság egyensúlya a felelősségem, amit a mindenkori hallgatósághoz automatikusan igazítok, megfigyeltem többször, szinte magától történik. Hogy épp inspiráló legyen, amolyan szőnyegmegmozgató, de anélkül, hogy azt kirántanám. Az interjúnál ez picit erős lett. Pontosabban az olvasóközönség szórása volt nagyon nagy, lehetetlen pontosan célozni, mert ami az egyiknek inspiráló a másiknak sértés. Ami viszont a másiknak lenne inspiráló, lapos az egyiknek. De nincs baj. Sokan elgondolkodtak az elmúlt napokban, és a hullám terjed. Érthetőség és tisztaság tánca a dolgom. Az egyensúlyt így tartani. Szép ez. Hogy érthetőség és tisztaság amúgy kizárja egymást, mert minél tisztább valami, annál kevesebbek számára érthető. Miközben a végső Igazság egy szó, Szeretet, sőt, azon is túl, Van. Hála az intésért, köszönöm az elbocsátást! Figyelek.
Öröm, ha megosztod!
:)