Évezredek tanulságai, a saját tapasztalataim és józan paraszti ész alapján is világos számomra, hogy egymásnak feszülő érdekek konfliktusa végül csakis két módon oldható fel. Az egyik, hogy verekszünk, ami nagyobb közösségek, például nemzetállamok esetében a háború, a másik, hogy megbékülünk egymással, mindkét fél enged, sikerül megállapodni, és közeledünk. Nehézség ebben, hogy az erősebb nehezebben enged, amit egy darabig ellensúlyoz, hogy a gyengébb könnyebben, de aztán eljön a pont, amit a gyengébb már nem tud megengedni, tehát, igen, ismét csak: háború. Hacsak. Hacsak egy harmadik be nem lép a képbe, aki mindkét félnél erősebb. Sőt. Lehetőleg az együttes erejüknél is nagyobb. Mely esetben a harmadik tud döntőbíraként funkcionálni, abszolút erő alapon, amennyiben is az ereje miatt fogadják el, de lehetőleg nem erőből működik.

A világ nagy problémája ma, hogy nincsen legnagyobb.

Amerika rendezi a világ egy jelentős részét, jó értelemben, amiért mind hálásak lehetünk neki, Kína egy másik nagy részt tart uralma alatt, bizonyos területeken súrlódnak, a picik olykor egymás ellen játszák őket ki, de összességében nagyjából a helyzet kiegyensúlyozott. Európát kivéve. Európa ugyanis a kínai birodalom császárság előtti, és az amerikai kontinens unió előtti állapotát mutatja, hatalmas terület, fél milliárd ember, DE még nincs egységes vezetése, tehát nem valóban Unió. Ami probléma. A sok kicsi állam. Két okból gond ez, és ebből csak az egyik, hogy a terület instabil. A másik hogy a Kína vs. Amerika globális meccsben Európa nem tudja így a mérleg nyelve funkciót hatékonyan betölteni, miközben pedig itt is igaz, hogy „egymásnak feszülő érdekek konfliktusa végül csakis két módon oldható fel”. Sokan kérdeznek mostanában, hogy lesz-e háború, és én ezt látom. Hogy Európán múlik. Ha Európának közeledni, egységesülni, központi vezetésben bízni sikerül, lesz 1:0, az Amerika + Európa egységesülésbe tartó közlekedéséhez már majd Oroszországnak is igazodnia kell, ha nem akarja Kína által bekebeleztetni magát, ami nem kérdés, mert a hagyományai Európához kötik, 2:0, és az így egyesülő keresztény szellemiségű világ is csak köztes lépés a voltaképpeni célhoz, ami, 3:0, a Globális Egység a megmaradó „kicsik”, India és Indonézia számára is vonzó megteremtése. Ezt látom. Hogy tehát a háborúknak addig nem lesz vége, míg ez létre nem jön, viszont a háború ott tombol csak, ahol az emberek az egységesülésnek faji, törzsi vagy vallási alapon ellenállnak, mely okból tehát a nálunk lesz-e háború kérdésre a válasz, hogy akkor nem, ha magyar helyett még időben, háború külső kényszere nélkül tudjuk magunkat előbb európainak, majd euratlantinak, és végül valóban világpolgárnak, tehát egyszerűen „csak” embernek érteni. Izgalmas menet lesz, ami végül az összekötő, egymás felé vonzó hatásokon múlik, amiben kereskedelmi kapcsolatok, rokonság és nyelv mellett a legfontosabb a vallás, pontosabban az Istenélmény, még pontosabban az Isten felé törekvés, tehát, igen,

a Közös Ügy az emberen túli Legnagyobbal való viszony lesz.

Kell legyen. Mert más nem lehet univerzálisan Közös, csakis a Nagyobbal való viszony, ami a Végső Ügy. A személyesen saját Isten-élmény azonossága legerősebb kapocs, hogy itt van, valóságosan, velem és bennem, tehát Benned is, nahát, akkor testvérek vagyunk, bárhogy is hívjuk, sőt a törekvésünk is közös, közeledni, ami az összes emberi társulást, tehát családokat, munka- és nemzeti közösségeket fogja mind-mind fokozatosan áthatni, ami által az összes régi vallást is beoltva felülírni. Szükségszerűen. Szép ez. Hogy az egyének felnőve megújulása, igazodása, a sok félreértésről terhes régi vallások egységesülő személyes újjá-születése lesz az a hatás, ami Amerikát, Európát, Oroszországot és végül szükségszerűen Kínát, Indiát, és mindenki mást is valóságosan, a mégpedig a családok és a barátságok szintjéről indulva fokozatosan összekapcsol, az egységes emberiség, az Emberi Unió kovásza csakis az Egységes Istenélmény, sőt Egységes Istenismeret lehet, lesz, aminek szükségszerű következménye az Emberi Testvériség.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!