Mersz-e a saját hangodon szólni? Hiszen egymáshoz sem mondókákkal beszélünk, a felnőtt ember szabadon és bátran fejezi ki magát. Miért kellene ez a Nagyobbal való kapcsolatban másképp legyen… nos? Érzéseket, ahogy épp jönnek. Saját szavaiddal. Magadban, fennhangon vagy írásban, ahogy Neked komfortos, de érdemes próbáld. Sőt. Rendszeresen időt szánni erre. Erre a kapcsolatra. Is. Ahogy minden kapcsolatnak szüksége van a rá szánt időre. Nálam a lenyűgözöttség pillanataiban kezdődtek a saját szavak, mert mondani kellett, hogy köszönöm. A hálát. És így kett a gyerekkori „adj Uram, erőt” helyett „köszönöm, Atya az erőt”, ugyanis huzamosabb ideje élményem, hogy a kérő forma téves, mert Isten valóban a szeretet, tehát korlátlanul ad, mindent, folyamatosan, mely okból az embernek nem kérnie kell, hanem észrevenni, bátorságot gyűjteni, tenni, lépni, köszönni. Most például a helyet, a napot, a havazást… 🎿 

*

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”

Mt 6,7-15

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!