Hogy igazi értéket, másképp mint szenvedéssel lehetne alkotni: nem hiszem. Még senkit nem láttam, akiknek sikerült volna. Szenvedés mélységei hozzák a megértéseket, ami után a lelkes felívelő tettek időszakai, a korszakkezdések felívelései következnek. Még soha semmi értékeset nem alkottam szenvedés nélkül. Írom ezt most a teraszon, fotelemből, bénultan. Békém van ezzel. Amikor fáj, akkor ott törik, szakad, pattan belőlem, aminek oka, hogy feszülés, árnyék, sötétség, akadály, korlát volt, bennem. A szenvedés a korrekció időszerűségének a jele csak. A legegyenesebb tartás működik, és semmi más. Jó a szenvedés, mert az optimumhoz segít, ami, érdekes ez, a minimál energiát használó megoldás. Más így, mint önként. Mikor jóga vagy meditáció miatt próbáltam a derekam egyenesen tartani, alig ment valamennyire. Hexenschuss, mondja német, “boszorkánylövés” volna a fordítás, de Isteni korrekció, a kegyelem egy arca igazából ez is. Nem jól használom magam, túl sokat próbálok, akarok, Én, erőből, még mindig. Ennek a korrekciója. Egy újabb létmód avult végleg el, korszak végére értem.
A szenvedés az identitásváltás hője.
Történik valami, bennem, aminek ellenállva a helyzetet tovább én feszítem, és az egyre súlyosabb lesz, vagy megadom magam neki. Szép ez nagyon. Az ember a gáttal azonosul soká, és ellenáll, kitart, holott a víz vagyunk. Túlterheltem magam. Folyni kell. Semmittevés a dolgom szó szerint, az óceán felé – a víziót tartani, igen, beszélni folyamatosan, de a kezeimmel tennie már alig. Lejárt az időm. Ez az élményen. Másokon a cselekvés sora, amit az én két kezemmel kellett, a jó harcot megharcoltam. A hegedűművész hegedül, ami intenzív mozgás, a karmester a kezével dirigál “csak”, a zeneszerző ott sincs. Pedig zenélt, maga is, egykor. Már nem. A válság mindig identitásváltás jelzője. Beavatkoztam, erővel, határozottan, ahelyett, hogy hagytam volna kiforrni a helyzetet. Túlhúztam. Magam. Nem ez már a dolog, nagyszerű csapat segít, a feladatom többé nem akarni, hanem támasztani. Hmm. Szeress jobban! Ez most a feladat. Lépni. Tovább. Most ebben. Nem mert annyira jó vagyok, hanem mert szükség van. A férfi addig nő, amire szükség van. Benövi a teret. A fény így tölti ki általunk a sötétséget.
*
Mágikus nap volt, Atya, köszönöm szépen! A szenvedést, a megértést, a tiszta képet, és a mély-mély nyugalmat, amit most érzek. Arrogáns voltam. A harag is arrogancia csak – túl sokat voltam haragos, és ez nem szabad tovább elválasszon. Másoktól. Tőled. Fáj, igen, és én boldog vagyok. Érzem az erődet.