Hogy igazi értéket, másképp mint szenvedéssel lehetne alkotni: nem hiszem. Még senkit nem láttam, akiknek sikerült volna. Szenvedés mélységei hozzák a megértéseket, ami után a lelkes felívelő tettek időszakai, a korszakkezdések felívelései következnek. Még soha semmi értékeset nem alkottam szenvedés nélkül. Írom ezt most a teraszon, fotelemből, bénultan. Békém van ezzel. Amikor fáj, akkor ott törik, szakad, pattan belőlem, aminek oka, hogy feszülés, árnyék, sötétség, akadály, korlát volt, bennem. A szenvedés a korrekció időszerűségének a jele csak. A legegyenesebb tartás működik, és semmi más. Jó a szenvedés, mert az optimumhoz segít, ami, érdekes ez, a minimál energiát használó megoldás. Más így, mint önként. Mikor jóga vagy meditáció miatt próbáltam a derekam egyenesen tartani, alig ment valamennyire. Hexenschuss, mondja német, “boszorkánylövés” volna a fordítás, de Isteni korrekció, a kegyelem egy arca igazából ez is. Nem jól használom magam, túl sokat próbálok, akarok, Én, erőből, még mindig. Ennek a korrekciója. Egy újabb létmód avult végleg el, korszak végére értem.

A szenvedés az identitásváltás hője.

Történik valami, bennem, aminek ellenállva a helyzetet tovább én feszítem, és az egyre súlyosabb lesz, vagy megadom magam neki. Szép ez nagyon. Az ember a gáttal azonosul soká, és ellenáll, kitart, holott a víz vagyunk. Túlterheltem magam. Folyni kell. Semmittevés a dolgom szó szerint, az óceán felé – a víziót tartani, igen, beszélni folyamatosan, de a kezeimmel tennie már alig. Lejárt az időm. Ez az élményen. Másokon a cselekvés sora, amit az én két kezemmel kellett, a jó harcot megharcoltam. A hegedűművész hegedül, ami intenzív mozgás, a karmester a kezével dirigál “csak”, a zeneszerző ott sincs. Pedig zenélt, maga is, egykor. Már nem. A válság mindig identitásváltás jelzője. Beavatkoztam, erővel, határozottan, ahelyett, hogy hagytam volna kiforrni a helyzetet. Túlhúztam. Magam. Nem ez már a dolog, nagyszerű csapat segít, a feladatom többé nem akarni, hanem támasztani. Hmm. Szeress jobban! Ez most a feladat. Lépni. Tovább. Most ebben. Nem mert annyira jó vagyok, hanem mert szükség van. A férfi addig nő, amire szükség van. Benövi a teret. A fény így tölti ki általunk a sötétséget.

*

Mágikus nap volt, Atya, köszönöm szépen! A szenvedést, a megértést, a tiszta képet, és a mély-mély nyugalmat, amit most érzek. Arrogáns voltam. A harag is arrogancia csak – túl sokat voltam haragos, és ez nem szabad tovább elválasszon. Másoktól. Tőled. Fáj, igen, és én boldog vagyok. Érzem az erődet. 

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!