Kedves Te!
Aki olvasol, ezen az oldalon itt, sokan régóta már, többen előfizetés mögött is, el-ké-pesz-tő, hogy másfél millió kattintáson túlvagyunk, és bár tudom, hogy magad miatt jössz, újra és újra, vissza, tehát nincsen így, de mégis, az érzésem lerázhatatlanul, hogy:
adósod vagyok.
És nem egyszerűen csak, mert a Ti figyelmetek által az életem egészen megváltozott – azért is, nyilván, sosem gondoltam volna, hogy ezzé leszek, hiszen jogásznak készültem, majd informatikai vállalkozóként voltam sikeres – hanem mert egészen lenyűgözően döbbentesen sokat tanultam az által, hogy mivel Ti figyeltek, így a különböző témákról a hisztin túlnézve is, mélyebb összefüggésekre figyelve törekedtem írni, hogy ezt előfizetések és tréning díjak és könyv vásárlások és személyes konzultációk és elődások által befolyó pénz révén napról napra, sőt egyre jobb körülmények között tehettem. Csoda a figyelem. Valóban azzá lesz az ember, ahova a figyelmét adja, abban nő, lenyűgöző ez, fontos tehát, hogy sem a blog, sem az első, sem a második könyv, sem az iskola nem született volna meg, mert nem tartottam volna ki, ha Te nem olvasol, ha Ti nem vagytok.
Hála Neked!
Konkrétan, személyesen, és ne gondold, hogy eltúlzom, hogy egy kis kattintás semmi, súlytalan. Ellenkezőleg. A figyelem legnagyobb érték ma, gyakorlatilag mindenki ezért verseng, olyannyira, hogy nemrég egy nemzetközi nagyvállalat képviselője keresett azzal meg, hogy az ő egyik termékükről is írjak, mert számukra a Ti figyelmetek érték. Nem az én véleményem tehát. Hanem a Te figyelmed. Az én véleményem Neked lehet érdekes, számukra viszont az érték, hogy Te ebben az időben rám figyelve rájuk is figyelsz. Nagy dolog ez. Olyannyira, hogy nem csak adós vagyok, hanem
hűtlennek érzem magam.
Férfi-nő téma, ezzel kapcsolatos megértések a blog népszerűségének alapja, és bár az előadások máig erről szólnak, de egy ideje ilyesmiről ritkábban írok, hanem helyette egy Jézus nevű ember, a mondásai foglalkoztatnak, viszonyom azokhoz és vele, ráadásul anélkül, hogy legalább vallást vagy szektát vagy valami hasonlót próbálnék indítani, hanem csak értelmezek és rendszerezek, kimondom, ahogy érzem, és bár ez nekem katartikusan nagyszerű, de közben tudom, hogy sokan nem ezért jártak ide, tehát akár csalódnak. Oka ennek, hogy az az élményem, hogy a férfi-nő téma „kész”, részemről, elmondtam, amit tudok, és bár vannak új részletek, mindig is lesznek, le is írom olyankor, tehát sosem valóban kész, de a lényeg mégis kimondva már, minden nap nincs mit erről írjak, tehát muszáj volt továbblépjek, mert az új, a felfedezés foglalkoztat. Illetve mégsem csak. Hanem
törleszteni is vágyom.
Korszakos téma volt a férfi-nő, tapasztalva felfedezés és kibontás, csinálom, beszélek róla, haladtam, irogattam is sokat, majd a tavaly kiadott könyvben összefoglalni már ezért, a törlesztés vágya által is hajtva próbáltam, ami bár jó lett, de nagyon mély, megértést nehezítően összetett, és ezt felismerve született a korszakokat bemutató ábra áprilisban, ami tulajdonképpen csak a könyv háromszáznegyvennégy oldalának összefoglalása, a lényeg egyetlen rajzba, csakhogy ez meg túl egyszerű lett, túl tömény, tehát egy ideje mindenhol erről beszélek, és így jutottam oda, hogy nyár végén újra nekiüljek, és ebből egy második, könnyebben érthető, nagyobb betűkkel szedett, strandon vagy karácsonyfa alatt olvasható könyv lett. Szeretném átadni ezt Neked! Ezt is.
Korszakzárásra hívlak!
Könyvbemutatónak is mondhatnám, az ÉNAKADÉMIA nyelvezetében persze, esemény, előadás, tréning, de a legigazabb, hogy zárás, ami persze valami új indulása is – minden zárás az, ezért fontos merni olykor zárni. Sejtem mi indul, de persze tudni csak meglátva fogjuk. Nem is ez a fontos, hanem, hogy előbb mindig zárni kell, tehát most zárunk és ünneplünk, amihez méltó környezetet és méltó „felhajtást” törekszünk a munkatársaimmal adni, november 14-én este 7 órára – no jó: háromnegyed hétre – a Barabás Villa nagytermébe várlak.
Hogy minek, ha „mindent” elmondtam már korábban itt a blogon?
- mert mégsem mindent, a könyvben új gondolatok is lesznek
- mert nem csak én beszélek, mások friss színeket hoznak
-
mert konkrét – szerintem átütő – tanácsom van Neked
-
mert jó megosztani a bőségünket, hogy jól vagy, ha jól vagy
-
mert fontos látni és tapasztalni, hogy nem vagy egyedül, ha rosszul
-
mert ünnep – és ez fontos, egymásra nézni, ünnepelni olykor magunkat
-
mert a végén kapcsolódhatsz is majd, új, értékes emberekkel, ha szeretnél
Fontos olykor összegyűlni, ezt érzem, magam miatt is, látni és tapasztalni vágyom, hogy nem vagyok egyedül. Abszolút önzésből hívlak tehát. Önzésből is. Másrészt jó érteni, hogy nem én hívlak végül. Legbelül nem. JoósIstván témákat, sőt egy világképet képvisel, akin keresztül, engem olvasva nem hozzám, hanem a témákhoz, a világképhez kapcsolódtál Te itt az elmúlt időben, szűrő vagyok tehát, mely okból nagyon érdekes, fontos, értékes tapasztalni a többieket, akik ugyanígy hozzám – a világképhez – kapcsolódnak, akár szó szerint is, hiszen a program záró része pontosan erre is ad majd teret. Számodra új és bizonyosan érdekes, mert azonos témák iránt érdeklődő emberek vesznek majd részt, akikkel kapcsolódni másrészt abszolút nem kötelező, nyilván, hazamenni is ér, ha a végén nem maradnál. Megértem. De ettől még szeretném ezt adni, évek óta már,
közösséget vágyom adni.
Mert sokat, éveket ültem egyedül a sötétben. Túl sokat. És a változás valahogy úgy kezdődött, hogy nem is beszélni kezdtem, az nem ment volna még, hanem először egyszerűen csak megmutattam magam. Akár komor arccal, de mégis: elmentem. Amiben a csoda, hogy nekem akkor a többi komor arc érték volt – vagy ne legyen komor, hanem csak visszahúzódó – tehát a másokat látni, érezni, hogy közülük sokan nincsenek jobban is nagyon értékes volt nekem, tapasztalni, hogy nem vagyok egyedül. Ráadásul itt ehhez megosztások és tanácsok is lesznek majd. A második órában. És az első órában ismert, az életben közvélekedés szerint sikeres emberekkel beszélgetek majd, akikről abszolút ígérem, hogy ki fog derülni, hogy ők is megéltek hasonlót. Nagyon, nagyon fontos ez. Hogy senkivel nincsen baj, hanem mindenki ember csak, és az úton vannak nehezen érthető kanyarok. Be kell őket venni. Be lehet! És a többi ember ebben nagyon sokat tud segíteni. Sőt. Én is nekik mindabban, amit már korábban túléltem.
ha lelkesít, ha kíváncsi vagy, ha vonz – de akkor is, ha zsigeri ellenérzést érzel. Jó olykor nagylevegőt venni, és én ígérem, hogy nem teszed hiába!
:-)
Örömmel,
István
p.s.
Az esemény a blog előfizetőinek – természetesen – ingyenes.
Öröm, ha megosztod!
