Hogy a nő Testi befogadását a férfi a Lelke megnyitásával érdemelheti ki, esett már róla szó, a Test ára a Lélek, akkor tehát most a fordított helyzetről is, mert szintén gyakori. Hogy a pasi nem szexet, hanem épp beszélgetni vágyik, órákon, napokon, éjszakákon át, „barátként”, „csakúgy”, „mondj még ilyen okosakat”, „szükségem van Rád”, „nélküled nem tudom megoldani”, és mesél, és kérdez, az éjszaka közepén hív, üzenetek folyamatos pergőtüze, legmélyebb bizalmasság, anélkül, hogy amúgy Férfiként viselkedne – és nem, ez sem helyes. Tudom mert csináltam, saját fájdalmas tapasztalásom, hogy
a férfinek nem áll jogában használni a nőt, ha nem érinti is.
Avagy fizet. Konkrétan, pénzt, mert muszáj legyen kiegyenlítés, ami a nő számára alapesetben, hogy a férfi gyönyörködik, vágyik, érint, behatol, szeret, EZ volna, hogy Ő kell, Neked, Akarod, ezért Adja magát, a figyelmét, az idejét, az erejét, a megérzéseit, álmait és Hitét, korlátlanul, de közben meghaladhatatlanul reménye, hogy végül érinted is. Kivéve, mikor eleve tiszta, hogy fizetsz. Terapeuta vagy titkárnő rendben van tehát. Amint a kurtizán is, teljesen, mert a viszonyok tiszták, és pénz helyettesíti, amit a férfi testi vagy lelki síkon adni nem akar, vagy képtelen. Fontos ez nagyon. Női oldalról is, mert a férfiak között ritka, aki tart ott hogy ezt valóban értse, hogy ebben felelős, hogy ilyen téren magától korrekt legyen, hanem a többség a takarót nyújtja csak csendesen, amíg hagyod, míg végleg kiábrándulsz, mely okból tehát FONTOS, hogy teljesen normális,
abszolút rendben van, ha nem esik jól beszélgetni azzal, aki nem érint.
Mert Dolga, igen, a Nő végső megoldása a jelenlét, figyelem, Hit, hogy ott, belül, Benned Van, mondhatod, meghallgat, elfogad, világokat valóságosan és csakis ilyen nővel hódíthatsz, de neked viszont kötelességed megbecsülni, Szeretni őt, azzal amit vágyik, ami Neki szükséglet, vagy helyettesítő eszközzel, ha azt elfogad. Mindegy végül, de legyen tiszta, MUSZÁJ tiszta legyen, mindkettőtök miatt, különben rövid távon működik csak, és keserű szájízt hagy, mondom férfiaknak – hölgyek irányába pedig, hogy Ébredj, használ csak, nem becsül igazán a pasi, ha állandóan jön, de mégsem igazán, ha nem érint vagy fizet!