A Teret a Férfi tartja, az Időt a Nő. A szex reintegráció. Kiegészülés és visszatérés, a Forrás, Teljesség, Egység elérésnek lehetősége. A Remény ez. A csalódás pedig szükségszerű, mert vissza nem térhetek. Pillanatokra, örök pillanatok töredékére, igen, szinte, de mégsem. Előre az Út. Előre, nem vissza. Egyből a Kettőbe születünk, aminek feloldása nem az Egybe való visszalépés erőltetése. Hanem a Három. A Három Egy meg Kettő. Kettő ÉS Egy tehát, amihez a Kettősségnek az Egységet kell újra felfedeznie, és magába, a Táncba integrálnia. Így lesz Három. Így Szent a szex, amint abban az Egy is megjelenik. Az Egy a Szeretet. Minden más csak dugás. „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” Az Egy NEM Akar. Mint minden más, a szex kulcsa is ez. Megengedni. Áradni, áramlani, Úszni. Terápia. A szex is terápia, amint a tánc, vagy az autóvezetés, vagy a Bármi. Terápia, aminek a lényege a tapasztalás. Magamat. A másikban. Szó szerint a másikban. Magamat. Mert kapcsolódás. A kapcsolódás mindig terápia. Is. Minden kapcsolódás terápia. És a terápia Lényege mindig a tapasztalás. A tapasztalás lényege pedig, hogy a tapasztalat az Igaz. Tehát a Világ. Amit a Világ mutat az Igaz, és nem az én vélekedéseim. A szex Igaz. Mint a Tánc, az autóvezetés, és a Bármi. AZ vagyok, ahogy résztveszek, ahogy szeretkezem. OTT tartok. Mely okból tehát AZT, ahogy szeretkezem a mindennapokba beengedni az Út, mindannyiunknak. EZ a Három. A reintegráció. Be KELL a mindennapokba engedni, amit magamról a szexben tanulok, aki ott vagyok. Vissza. Felfedezés, határátlépés, kiegyensúlyozás. A szex módosult tudatállapot, a megnyilvánulás formája, művészet tehát, aminek a lényege, mint minden művészeté, hogy meg KELL a folyamatot, a megnyilvánulást magát engedni, majd a mindannapos téridőbe visszahozni, amit általa felfedezek. Így Lépés. Így reintegráció. Kettő meg Egy így Három, így lesz a gátlásosból Vad, amitől mindig is rettegett, önmagától, meg sosem engedte, majd így lágyul, amint a vadságát előbb a szexben, majd a mindennapokban engedni kezdi, ahogy az Szétfolyó is így nyer tartást, amint azt a világba kihozza. Ez van. A szex Terápia, mert a szex Igaz, mert a szex Kapcsolódás. Ki vagy tehát? Ki vagy a Szex tükrében? MIK a Vágyaid? MERD a fantáziáid, Magad felfedezni, majd a mindennapokba vissza és ki. Amit így tanultál. Öleld át, engedd meg, tapasztald ÉS vállald fel – önmagad. Tovább csak így léphetsz.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!