Menu Close

Én Vagyok

Mit Tennél, ha nem félnél?

Category / Jézus

Jézus NEM a bűneinkért halt meg.

Érdekes, hogy mennyire nincsen a húsvéti időszaknak és a nagyhétnek kultúrája, adventtel és karácsonyal ellentétben, pedig szerintem sokkal fontosabb. Lenne. Napjaink emberének. Hogy miért? Mert míg advent a reményről szól „csak”, tehát a színpadot rendezi be, ez az alap téma, hogy a világ rendje a szeretet, sötétségből fény, éjszaka után pirkadat bizonyosan érkezik, addig húsvét a színészek, tehát a konkrét részvétel, a helyes kapcsolat, sőt a személyes boldogulás, a tavasz és a kibontakozás ünnepe. Continue Reading

Éljenek az Együgyűek!

Sőt. Csak az Együgyűek Élnek.

„Bolondok” napja van, ami az élet, a Nagyobb, sőt a bátor alázat és a szelíd boldogság napja szerintem, tehát évek óta ünneplem. Mert lenyűgözően nagy bolondság kell ahhoz, hogy az ember valóban el merjen arra indulni, amit igazán igaznak érez, ami vonzza. Csakúgy. Megfontolásokat és tanácsokat félretéve, okoskodást fel-adva menni, mert mennem kell. Férfinak Ügy, Nőnek Férfi. Aki nem, hogy nem tökéletes, de félkész sincs feltétlen még, és az sem biztos, hogy választ, sőt utána meg is kell még csinálni, sok-sok munka, millió tényező bizonytalan… Bolondság. Napjaink, a kortárs világ szerint, és én mégis azt látom, tapasztalom, élem, hogy Continue Reading

A harag arrogancia.

A harag nehézsége, hogy szándékot feltételez ott, ahol pedig csak emberség van. Minden harag tévedése ez, amit a megbántottság, tehát sértődés, tehát önközpontúság, tehát önmagam körül pörgés, tehát arrogancia pillanataiban nehéz belátnia az embernek. Hiszen annyiszor megbeszéltük már, hogy ez nekem így nem jó. Hogy ez engem bánt. Akkor miért nem figyel? … mert nem tud. Continue Reading

Együttérzés vs. Sajnálat

Érdekes dinamizmus ez, és valóban pontosan így van, hogy az embernek pihenni olykor muszáj, amitől jobban lesz, majd annál nagyobb lendülettel tér a cselekvésbe vissza, mert a szíve másokon megesik – mert a szívünk egymáson pontosan azzal arányban esik meg, amennyire jól vagyunk. Continue Reading

Newer Posts
Older Posts