… azonban … nem mindegy, hogy kinek és hogyan és mit. … Szellemileg kevésbé megvalósult, kinontakozott, kevésbé szabad embernek anyagi síkon adnom NEM felelős. Nem, mert önállótlanságot, függést erősít, ha így teszek, gyengíti a másikat – míg ezzel szemben a nálam szabadabbnak anyagi síkon adni kötelességem, mert ő az anyagi eszközöket hasznosítani jobban tudja, átlényegítésükkel […]
… öt éven át örültem ennek a felismerésnek, és hogy emberi küldetésem tehát felolvadni, lebontani Egóm különállóság tévedését. … aztán nemrég belém nyilallt: mégsem. … Én a VÍZ Vagyok. … ! … !!! … . … tehát nem hogy jéghegy, de az összes többi jéghegy, a folyam, sőt a forrás és az eső is … […]
Három éve kezdődtek a beszélgetések.
A Szívesség Közösség alapítójaként kezdtek emberek megkeresni, és először nagyon meglepő volt … a bizalom mértéke, a szavaim súlya, a figyelem … hogy mennyire hasonlítunk, és hogy mennyire egyedül hisszük magunkat a problémáinkkal mégis … hogy mennyire sokat tudunk pedig egymásnak segíteni … és a visszajelzések is … hogy követte a beszélgetés nyomán hozott döntését, és lépett, és hálás … nagyon megtisztelő és nagyon örömteli volt.
Így hát két éve meghirdettem szívességként.
Annyira tetszett ugyanis Nekem ez, a beszélgetés, a másokra figyelés, annyra jól éreztem magam benne, és annyira úgy éreztem, hogy érték és jó azoknak is, akikkel beszélgetünk. … A szivesseg.net -en hirdettem meg. Konkrét időpontokat. … és az emberek jöttek, jöttek, jöttek – hétről hétre .. én pedig örültem, hogy van, aki jön, aki erre igényt tart, akinek érték … hogy beszélgethetek.
… csakhogy közben elfogyott a pénzem.
Félek.
Valami-valaki szűköl bennem. Vacog. Didereg. … és én, tudom, hogy tévesen, de mégis, ezzel a valakivel azonosulok. Tehát félek. … Miközben tudom, hogy valójában a megfigyelő vagyok. NEM az aki fél. … Mégis. Most épp félek. … Continue Reading
Elvágtam ma reggel az ujjam. … A jobb kezemen. A mutatót. … Seb-es. … Látszólag „sér”-elem ért. Látszólag „baj” történt. … először így tűnt. … aztán … a csoda … Gyógyul! … újra és újra csoda, hogy, ahogy gyógyul … Valami végtelenül nagyobb működik itt. A sebemben, a gyógyulásban … és „nekem” semmit nem kell […]
… hogy ez baj? … igen, ha az értésemmel azonosítom magam, ha tökéletesenek pózolok – nem, ha őszintén vállalom, ahol járok, hogy „csak” ember vagyok. … Jó ez így, hogy kialszik néha a Láng, olyankor mindig időszerű a hideg, a sötétség, a kontraszt, a magány, a szenvedés. … mert a belső fény nélkül jobban látszik […]
Mintha nem látnánk, nem akarnánk látni a lényeget. Az Ünnep lényegét. … Jöhet a munkaszünet, a locsolás, a sonka, az ajándék … de a LÉNYEGet nem látjuk. … hogy az ünnep OKOZAT. Eredmény. Magában semmi. Forrása, alapja, oka, előzménye Van.
Az Ünnep alapja az Áldozat.
Áldozat a Döntés, és az azt követő TETT. Ami nélkül nem lenne mit ünnepeljünk. Áldozat nélkül üres a Kereszt, nincs ünnep, jelentéketelen, silány, talmi. … Az időtlen üzenetet, a Példát, személyes megújulásunk kulcsát veszítjük el, ha a felszínen maradunk.
A Húsvét lényege a Kereszt.
Az áldozat. A szabad döntés. Az önként vállalt. A félelmetes. A magányos. A szenvedés. Amit bár visszaadnék, ha lehetne, de tudom, hogy jó oka van. Jobb, mint ameddig értelmem elér. Tehát vállalom. Azaz: vállamra veszem. Azaz: megadom magam. Örömmel. Azaz: Vagyok. Én.
A Kereszt Személyes.
… Mint a nád. Mint Péter. Háromszor tagadott, majd soha többé. Kősziklává lett. A személyes út, a kereszt sajátossága ez. Hogy előbb bukom. Continue Reading
… ez az én „tudásom” azonban időnként épp akadálya, hogy a szerint működjem, amit már rég értek. … Péter is sokat tudott. … Mégis. Visszakozott. Háromszor. … Pedig együtt éltek. TUDNIA kellett, hogy ki az az Én Vagyok – és mégis. … Vicces. Nincs nagyobb ellensége a bölcsességnek, mint a tudás. … Ami persze újabb […]
A szenvedő bábon NEM a hernyó lét válságán való töprengés segít – hanem az, ha megmutatja, hogy milyen pillangót ÉRlel magában.
–
Áttörés előtt. Sokunk élménye ez. Mostanában.
Napról napra érkeztek hozzám, és szinte mindenki ebben a témában. Vagy ebben is.
Leírom tehát, amit mondani is szoktam.
–
ÉVEKET töltöttem azzal, hogy elemeztem, hogy „hogyan lettem ezzé”, hogy „hol rontottam el”, és egyáltalán: „ki rontotta el”, nomeg: „ki a felelős” – továbbá „elrontotta-e egyáltalán valaki”, vagy a „csillagaim”, és „előző életeim” predesztináltak …
… és nem, nem fejtettem meg.