“Ha nem moslak meg Téged, nem lesz semmi közöd hozzám.”
Döbbenetes ez. Hogy valóban. Köze ahhoz van az embernek, akitől elfogad, másképp, mint elfogadás által nem lesz közünk egymáshoz. Egyoldalú kapcsolat. A döntés is egyoldalú, és a felelősség is. Döntése annak van, aki elfogad, hogy kitől – az inetrakció tartalmi oldaláért viszont az felelős, aki ad. A lehetőségért és az időtartamért nem. De a tartalomért igen. Továbbá a saját állapotáért is… hogy adásra alkalmas állpotban legyen. Bár ezzel kapcsolatban meghatározó élményem másrészt, hogy “másállapotba” kerülök, amikor “a Mindenség használ”, amikor adásban vagyok. Ami nem lemerít, hanem épp feltölt, és kiegyensúlyoz. Nekem jó, amikor más elfogad tőlem. Ami merít nem az adás, hanem az erőlködés – mikor adni akarok, de a másik nem fogadja, ellenáll, vitatkozik. Hmm…
Kizárólag a saját hülyeségem miatt fáradok, sosem más emberek miatt.
Hanem az akarás okán. Mert nem jól figyeltem. Amikor jól figyel az ember, akkor érkeznek hozzá a szavak, megtalálja a mondatokat, amik átmennek, és pontosan érzi azt is, mikor a kapu becsukódik. Eddig és ne tovább. Az emberek megtelnek. Egységekben tudunk kommunikálni, tanulni, befogadni is, pontosan, ahogy levegőt venni vagy táplálkozni. Elcsapja a hasát, és rosszul lesz, aki túl sokat eszik. Sőt. Hízni fog. Az egója hízik annak, aki túl sokat van fejben, túl sok bölcsességet fogyaszt, túl mohó ebben. Tíz évig csináltam, a tudatos egó csapdájának hívom. Végül egy nagy hányással kellett mindent kiadjak magamból. Tanítókat, gurukat, módszereket, az utolsó bölcsességmorzsáig… és a döbbentes, hogy én maradtam. Így kerültem meg. Én. A dolgom. Nem úgy, hogy mennyi mindent tanultam, hanem hogy magamól mindent kidobva őszinteséget nyertem abban, aki vagyok. Mert nem maradt más bennem. És ezzel arányban emberek fordulni kezdtek hozzám. Mert látják, aki vagyok. Tehát látják, hogy Nekik ez miként hasznos. Kérnek és elfogadnak, de CSAKIS ez óta. Korábban hülyének, soknak, pozőrnek, álszentnek gondoltak… mert az is voltam.
Másoknak hiteles – tehát hasznos, eredményes, boldog – az óta, azzal arányban vagyok, mióta (amikor) magam merek lenni. Korábban csak okoskodtam. Igazság azzal arányban van, amennyire őszinte az ember. Jézus ebben segít. Engem. Nagycsütörtökön. Csudába… Újabb kendőt kell levegyek. Idén is. Sokkal több Erő Van.
Egyrészt.
Másrészt akkor most Feléd, kedves olvasó fordulva: csapd el a hasad! Értve ez alatt, hogy tanulj még és többektől és gyorsabban és többet – teljesen rendben van, ha mások lábához hajolni nem érzel kedvet, akkor fogadj el, sőt követelj meg lábmosást és segítséget: habzsold mindazt, ami kívánatos Számodra, nem csak a lábad, de fejed és kezed is nyújtva!! … Megérkezni csakis eltúlzás után lehet. Nos? Dolgunk mindenképp egymás lábaival van. Hajolj másokéhoz, vagy tartsd a tiedet!
*
Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte.
Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted.” De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha?” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám!” Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
Jn 13,1-15
Öröm, ha megosztod!
