Soká hittem, hogy én a gazda gyermeke, vagy akár a gazda maga vagyok, de jó látni, emlékezni és emlékeztetni, hogy nem. Nem csak. Hanem a szőlőmunkás, sőt a szőlőmunkások. Is. Vagyok. Mert bár a szándék általában jó, de ettől még máig elragadnak olykor lelki automatizmusok, félelem, vágy, önközpontúság, és akkor nem vagyok a magam ura. Szép ez nagyon. Hogy maradtam ember, hogy békém van vele, hogy maradok is, tehát olykor szőlőmunkás. Egyre gyakrabban a gazda fia, igen, semmikor a gazda, és olykor szőlőmunkás. Jó ezt elfogadni. Sőt. Ahogy ezt egyre jobban elfogadom vagyok egyre többet a fiú.
–
Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre. Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették. Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből. Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást? A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben. Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.
Mk 12,1-12
Öröm, ha megosztod!
