Nincsen olyan, hogy jól működöm, hogy én, hogy egyedül, hogy külön. Nincs. Csakis másokkal interakcióban működöm jól. Évekig hittem, hogy egyedül megoldom, megtalálom, összerakom magam, és aztán majd kapcsolódom, amikor már jól vagyok. De nem így van. Hanem fordítva. Interakció Van. Ha kapcsolódom, attól működöm egyre jobban, és persze, hogy nem mind kellemesek a leckék, de így haladok, így csiszolódom. Ellentétben azzal, amikor magamban ültem. Másrészt hálás vagyok azért a korszakért. Is. Csoda hogy, ahogy az ember végül belehal a tétlenségbe, ahogy felrobban, végül, sőt, KI robban. Tehát egy bizonyos irányba robban, ami nem döntés, hanem történik, ellenállhatatlan, a tudatom feladta, ott sem vagyok, hogy gondolkodhatnék róla… na EZ a Jó Irány.