Ha Isten megdicsőül benne, Isten is megdicsőíti őt saját magában. A lényeg. Mármint persze, hogy a szeressétek egymást! Amint én szerettelek Titeket a lényeg, de annyiból mégis ez, hogy innen tudható bizonyosan, hogy „elég jól” csinálom-e. Ha Isten megdicsőít magában, akkor igen. Hogy mi az, hogy magában? Isten minden, ami van, és minden, ami nincs. A „magában” tehát ez, azaz a világ, IS, a „magában megdicsőít” pedig világi dicsőség. Is. Világi és világon túli. Dicsőség. Sőt. Belső és világi és világon túli. Mert végül dicsőség is csak egy Van, univerzális, ami egyaránt van kívül, belül és mindezeken túl. Nos? Dicsőnek érzed-e magad? Ha nem – mint ahogy én például nem, mármint pillanatokra csak, tehát nem igazán, dicsőbbnek, mint valaha, de mégsem Igazán – akkor Van tovább. Hogy miben? Dicsőítésben, ami nem egyszerűen Isten közvetlen imádata – az az Imádat – hanem a dicsőítés aktív cselekvés: tehát mások szeretete. Hogy a „helyes” mértéke ennek mi? Nagyon egyszerű. Ahogy Jézus szerette az embereket. Hajrá! Dicső az, aki dicsőít. Aki dicsőít bizonyosan dicső. Aki dicső, bizonyosan dicsőít, tehát magának dicsőséget nem vágyik.
–
Abban az időben: Amikor az áruló Júdás kiment a teremből, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha Isten megdicsőül benne, Isten is megdicsőíti őt saját magában, sőt hamarosan megdicsőíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”
Jn 13,31-33a.34-35
Öröm, ha megosztod!
