Pünkösd… kevesen értik, mert kevesen élik.
Karácsony a Teremtés, tehát a Szeretet, Húsvét a Tett, tehát az Áldozat, Pünkösd a Kapcsolat, tehát a Figyelem ünnepe számomra.
Más fogalmakkal: Atya, Fiú és Lelek – ami így egy egység, ettől “szent” háromság, hogy a fentiek saját életemben való megvalósulása nélkül nincsen boldog élet.
Karácsonyt nem kell magyarázni, az egész világ ünnepli a születést, hogy a Szeretet Életté lett. Jézus, igen, meg Te, meg én, meg mi mind. Szeretet nélkül nem lennénk. (Tudatlan korszak)
Húsvét már nehezebb: mert a kereszthalált negatív dolognak hiszik az emberek, holott a keresztünk felvétele az értelmes élet képe, tehetségek szerint, ami a helyes áldozat. Jó észrevenni, hogy mindenképp feltesszük az életünket arra, ahova figyelünk, amit akarunk, amiért küzdünk. Az élet két változata a keresztjét felvevő, tehát a világban a hasznos helyét elfoglaló, másokért felelősséget vállaló boldog – tehát “szent” – felnőtt élet, és a gyermeki, felelőtlen, hisztis, másokra mutogató, boldogtalan élet. Kettő között semmi. (Tudatos korszak)
Pünkösd a magas fok, ahogy a kereszt hordozása (tehát a felnőtt élet) a mindennapokban elviselhetővé válik. (Céltudatos korszak)
Mindenkinek nehéz, minden pillanatban nehéz, ha nem nehéz nem vagy a helyeden, nem az életedet éled – ha nem nehéz: vállalj nagyobb súlyt, válts, TÖBB Van Benned.
Pünkösd a magas fok, ahogy a kereszt hordozása, tehát a felnőtt élet nem egyszerűen csak elviselhetővé, de valóban boldoggá válik.
Pünkösd az odabízás ünnepe. Az én élményem szerint. Pünkösd az odabízás, tehát a nem akarom tudni ünnepe. Ami így és ettől a Kapcsolat ünnepe.
Pünksöd lényege a helyes figyelem. Aki Helyesen Figyel: igaz ember. Csak az igaz ember, aki helyesen figyel.
Pünkösd az odabízás, tehát a nem akarom tudni ünnepe, ami a figyelem ünnepe, mert már beláttam, hogy nem tudom, mert elég ideig próbáltam, hogy milyen, amikor azt hiszem, hogy ÉN tudom. A tudatosság pokol… Nem tudom. Nem tudom, és nem is tudhatom, ami valami egészen csodálatos lelki békét ad. Valóságosan. Hogy emberi ésszel nem lehet tudni. Hanem figyelni lehet, és hinni, és résztvenni. Aszerint, amit éppen helyesnek érzek.
Így értendő, hogy “Békesség nektek!”
Én így értem.
Hogy ne izgassam magam, hanem csak tegyem minden nap minden pillanatában a legjobbat, amire képes vagyok épp, még ha az mindenkor tökéletlen is. Mert az. És mégis: elég. Az ember elég, ha csak figyelmesen vesz részt.
Pünkösd csodája a béke. Isten lelke a lágy szellőben… az Igazság lelke.
Pünkösd a felnőtt élet ünnepe számomra, miután Húsvét által a helyes áldozat egyszeri aktusa már megtörtént: így lehet kitartani benne. Az önfeladásban. Hogy nem tudom. Megengedve ezt. Hogy tényleg nem tudom. Érzésem, sejtéseim olykor adódnak, persze, de az alap élmény, hogy én nem tudom, és mégis elég vagyok – sőt pontosan ettől vagyok hasznos. Hogy már nem is akarom tudni.
Pünkösd az Élő Kapcsolat születése.
Ami így és ettől a nyelveken szólás – tehát együttműködés, hogy végre úra értjük egymást – ünnepe is, mert az egy irányba immár helyesen figyelő, tehát helyesen, egy irányba törekvő, emberek egy nyelvet beszélnek. Mert a világképük azonos.
Szeressük egymást, mint testvéreinket, Jézus ezzel hagyott itt minket. Mondható parancsnak, de én nem így fogom fel. Számomra olyan ajánlás, amit a saját önös érdekemből érdemes kövessek, mert csakis így lehetek boldog. Ha helyesen, tehát testvéri szeretettel tudok kapcsolódni másokkal, aminek persze feltétele az első parancs, hogy Isten legyen mindenek előtt és fölött, a legeleső helyen. Mert csakis közös-egyező-azonos orientáció esetén tudunk együttműködni. Azokkal tudunk, akikről érezzük, hogy azonos a cél, hogy egy irányba tartunk. Mert azokkal automatikusan szövetségesek vagyunk. Hmm.
Emberek testvérisége Istenen kívül (ahogy mostanában sokan próbálják) nincsen.
Mert nem lehet. Mert mi emberek helyesen együttműködni csakis közös irány esetén tudunk, és az ember iránya vagy rajta kívüli, Nagyobb vagy önmaga (Isten vagy az arany borjú, tehát az önközpontúság mániákus őrülete.)
Egymást szeretni csak felnőtt emberek tudják.
Az emberek nagy része gyermek.
Mit lehet akkor tenni…
Az én élményem, hogy mi felnőtt(ebb)ek kézen kell fogjuk a többieket, aminek egyedüli helyes módja a lábmosás, tehát, hogy lehajolunk a tapasztalatainkkal, és segíteni kezdjük egymást. Testvéri módon. Szeretettel.
Pünkösdi bejelentésem, hogy
Fejlesztettünk erre egy weboldalt.
Humania célja az emberek testvérisége, hogy egyek legyünk a jézusi példa mentén. Ez a cél. Nem írtam így az oldalra ki, és egyhamar nem is fogom. De akkor is ez. Gyere és lépj be, és mondd el pár tapasztalatot, ami Neked kihívás volt, hogy hogyan oldottad meg, hátha másoknak is hasznos, és kapcsolódnak Hozzád! Válassz csoportot, ahova tartozni tudsz! Hirdess csoportot, ahova mások jöhetnek, ha az emberek egységéért tenni szeretnél! Igen, tudom, hogy félelmetes… De én hiszem, hogy használni fogjátok.
Az én oldalam ilyen:
› humania.me/istvan
És most azonnal, percek alatt tudsz saját magad számára is összerakni egy hasonlót, hogy add, amit adnod kell.
Remélem, hogy érzed, hogy VAN mit adj, és hogy el KELL kezd adni. Nem csak mások, hanem magad miatt!
Még ha ennek meztelenség is a velejárója… Az én tapasztalatom, hogy testvériség csakis egymást látó, tehát őszinte, tehát meztelen emberek között lehet.
Vidd hírét az igazaknak!
Szeretettel várunk, Téged.
Jó munkát!
István
Ha megnézted Humania-t, akkor jelezz is kérünk vissza, mert óriási érték a véleményed/érzésed: itt várjuk.
És, ha esetleg annyira lelkesítőnek érzed az ügyet, hogy már a magadénak érzed, akkor most újra nyitjuk a kaput: pénzt is befektethetsz.
Öröm, ha megosztod!
