A középpont nem cselekszik, nem cselekedhet, nem középpont, nem igazán, az Ügyet veszélyezteti, amíg igen. Hmm. A középpont Van. Ami által Vonz, mert ami Van az vonz, azzal arányban Vonz amennyire Van. A középpont tehát Van és Vonz, ami által Hat. Érdekes ez. Mint egy ciklon közepe, ami a világot formálja épp át, kívül, konkrétan tombol, de a közép abszolút nyugodt. Mégis. Nem akar. Nem akarnok. Nem türelmetlen. Van. Van, és mivel van, így Hisz, sőt, Tud, mert Lát. A Közép dolga ez. A kapcsolat, a kapcsolódás által Lát, mert Van, és a Vonzás és az Erő is ez, ebből fakad, sosem a sajátja. A közép Van. Tehát kapcsolatban, becsatoltságban. Van. Erő és Nyugalom, és abszolút Potenciál mégis, nem passzivitást érzel a közelében, egyáltalán, sokkal inkább maghasadás a jellegű feszültséget, végtelen erő, a nyugalom mértékével arányban döbbenetesen Nagy erő, ami Van, ami a középen keresztül megnyilvánulni nem is próbál, hanem teszi. Mert Van. A potenciál nem Akar megnyilvánulni, hanem megnyilvánul. Amennyi Teret kap, kitölti. Hasznosulás. Az egyetlen valódi Cél, amihez kapcsolódás kell, mindenkinek, a középpont csak annyiban más, hogy ő ezt belülről kifelé éli. Lehoz. Transzformál. Van.
Én Vagyok.
Vicces ez. Hogy évek óta cím ez itt fenn, hogy Én Vagyok, de csak ma vettem észre, hogy az abszolút Célom, tehát Harcom tulajdonképpen ez. Hogy Vagyok. Én. És nem kell többet tudjak erről. Hanem csak Lenni. Középen. Ha Vagyok, aki így Vagyok, az fogalmilag középen. Van. Hmm. És így van az, hogy mindenki vezető, igen, de mégsem. Mert az emberek nagy részének abszolút nem kell, nem dolga legközépen állni. Vagyunk. Mindenki. De a többségnek elég bepörögni a közép felé időnként. Kapcsolódni, merítkezni, töltődni, és aztán lépni is ki abból az ősnyugalomban feszülő, tehát robbanással is fenyegető Potenciál helyzetből, ami a közép sajátja, konkrét cselekvésbe, vad viharságba akár, aminek a középpontja távolról látszólag nyugalomban Van, de közelről mégis jobban feszül, nagyobb nyomás alatt áll, mint bármely külső pont bármikor is. Na ilyen az Én Vagyok. Brutális élmény. Amiből időnként kilépni Nekem is ki kell amúgy. Muszáj. Mert elképesztő energiaigénye van. Így tehát időnként senki nincs középen, amikor én sem. Akarás billent amúgy általában ki, tehát hogy félreértem, saját feladatként értelmezem a Közép Vagyok élmény abszolútságát. Mert az ember ott Tud. Nyugalmával arányban.
Lát.
Térben és Időben, a megnyilvánulás csatornájaként az időszerűt, a Vant, a Legyent ott Látja. És olyan könnyű félreértve Csinálni is próbálni. Csakhogy akkor a Közép üres, ha csinálásba esek vissza, mert akkor senki nincs ott. Hiszen én konkrét emberhez így nem kapcsolódom, hozzám viszont sokan. Ha tehát én nem vagyok ott, akkor más sem. Hmm. Kemény ez, hogy a közép Van, aminek a kifejeződése szavak, mondatok, vázlatok legfeljebb, amiket elengedni azonnal kell tudni, elfogadni tehát, hogy amit skiccelek azt kiszínezni, élettel megtölteni más fogja, más Dolga, nem az enyém. Megengedni ezt. Muszáj. Különben kiesem. Mint gyakran mostanában. Korszak. Határ. Na most, innen látom ezt tisztábban, a Lényeget, hogy igenis a legmagasabb működési fokozaton KELL az embernek élnie, amire ma képes, onnan visszább lépni nem csak mások akadályozása, de önpusztítás. Hmm. Hoppá. Ez tehát igazából, ami brutális, itt a túlzó energiaigény oka, amikor megcsinálni is magam próbálom, az az önvalómmal, a Dolgommal nem harmónikus, akarás és türelmetlenség mikor átveszi az uralmat, mikor magamat helytelenül használom, szép a magyar nyelv, ott és olyankor vagyok elcsúszva, EZ amihez nincs elég erőm és felemészt, csudába is, hiszen amikor középen, a maghasadásban vagyok ott épp árad az Erő rajtam keresztül, csak kellemesen elfáradok, mikor jól hasznosulok, viszont robbanás, tehát ön és környezetpusztítás is fenyeget, amikor innen kilépve csinálni én magam próbálok.
Öröm, ha megosztod!
