Mi szükség volt erre? Nyilvánvalóan megbotránkoztató kép, miért kellett ezt így mondania, amikor másképp is mondhatta volna? Hmm. Több dolog is eszembe jut. Egyrészt, hogy a kenyérszaporítás után vagyunk, ami nyilvánvalóan talált a csoda-várók álmaiba bele, tehát a követők száma is bizonyosan megsokasodott a csoda – és az ingyen kenyér – lehetőségére. Királlyá akarták tenni, tavon át követve, aminek szép ellenpontja ez az üzenete. Mert egyszerre szól a kenyér után szaladó, maguk életében magukért felelősséget nem vállaló, megoldást mástól váró, csodákért magukat akár eladó emberekhez, lehűti és megakasztja őket, szembesít, aminek eredményeként választani ezt így már mégsem tudják, mert keskeny az Út, mint a tű foka, a csodát tegnap még ünneplő tömeg apró töredéke, aki ezen az állításon átjön – és másrészt a közvetlen környezete számára is láthatóan kihívás. Beavatási lépés, ahol
a Hit juthat csak át.
Lenyűgöző számomra ebben, hogy mennyire NEM foglalkozik a követői számával, hogy mennyire CSAK az érdekli, hogy a lehető legtisztábban legyen érthető az üzenete. Ezrekből tizenkettő. Ha marad sem baj. Tizenkettőből egy. Sem lenne baj. Mi-cso-da nagyság, milyen végtelen türelem, milyen elképesztő perspektíva, hogy emberöltők szempontjából a legegészségesebb mag a történelem talajába hogyan kerül az EGYETLEN, ami foglalkoztatja. Milyen végtelenül messze vagyok én ettől… Hmm. Nagy bennem a hála. Most. Megint. Saját kis nyüglődéseim után, mert szembesít, mert emlékezetet, mert engem is átrostál ez a mai téma. A lelkem részeit. Szűri. Kétezer év távlatában, egy cseresznyefa alatt ülve, engem. NEM a létszám a lényeg. Az idő sem. Hanem az átadás minősége.
A csodák NEM a jézusi üzenet lényege.
Fontosnak érzem ezt. Nagyon. Hogy az együttérzés olykor csodákat – valóságos, tehát Isteni beavatkozást jelentő csodákat, deus-ex-machina – igenis eredményezett, de ez megzavarja az egyszerű embereket. Mert az isteni természet megnyilvánulásai, ami felfoghatatlanul nagyobb. Nálunk. Miközben az emberi természet, a helyes emberi élet volt pedig a lényeg, amit így sokan nem éreznek maguk szempontjából követendőnek. Egyrészt meg sem fontolják, mert a csodákkal nem tudnak mit kezdeni, eleve elidegeníti a fejükben ragadt szkeptikusokat, mint „lehetetlen” – másrészt a hívő számára meg a csodák által ANNYIVAL sokkal nagyobb, hogy az már túl nagy… Ő képes volt. Én? Ugyan… Pedig ez NEM így van. Jézus emberi példa. Isteni tanítást hozott, igen, de emberként, közöttünk járva, emberi módon, ami nekünk IS elérhető. A jézusi élet.
Képes vagy rá, MIND képesek vagyunk!
Mely okból fontos végül azt is kimondani, hogy a szöveg igenis torzult a századok során. Nem gondolom, hogy Jézus testi halála a világ életének ára. Hanem az eljövetele volt az. Jézus utat – kenyeret – a mód által adott, ahogy élt, magot így ültetett, kalász szárba mindannyiunk lelkében ebből szökken, majd az élet őrli a magot, gyúrja a tésztát, az Igazság szavai élesztik, szenvedés tüze süti, és így készül a kenyér el. Neked. Neki. Nekem. Jézus az ember isteni mivoltának bemutatása által végezte a megváltásunkat el, Utat nekünk mutatva, hogy az állat így emelkedik, és Istenhez igenis emelhető, tanítása „csak” ennek magyarázata – hogy az életét is hajlandó volt adni pedig a példa betetőzése. Az áldozat végső erejének és fontossága határtalanságának bemutatása, de NEM az ár. Így érzem. És nem hiszem, hogy mást mondott volna. Bizonyosan nem. Tudom, igen, honnan veszem a bátorságot… de ezzel Van békém. És igenis merek a Békére hallgatni, bennem, pontosan Jézus miatt. Béke Veled, is, Van. Hallgass hát rá!
–
A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.” Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.”
Jn 6,44-51
Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték. Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Jn 6,52-59
Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szól hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”
Jn 6,60-69
Öröm, ha megosztod!
