Ferenc pápa nagyon szépen beszélt az ajtóról a Kossuth téren. Az igazság az ajtó, ami először hív, és be kell rajta menni, és aztán küldd, és ki kell vele a világba lépni.
Nagyon fontos ez. Hogy az igazságot (1) meg kell találjuk, de ezzel nincsen vége, hanem (2) a következő fontos lépés, hogy fel is kell mutatni: vissza kell Vele a világba térni.
Önismereti utam két nagy felfedezése is kapcsolódik ehhez:
Az emberi életben a szenvedés a legnagyobb szövetséges.
Mert egyre tisztább látáshoz segít. (Miközben másrészt emberi tisztánlátás persze nincs.) A szenvedés oka mindig, hogy valami tisztázandó, és ha tisztáznom sikerül, akkor jó lesz. Az élet problémái figyelem által megoldhatók. Helyes figyelem által meg tudom találni a tévedésem, és jobban tudok érteni, és ha csak ez változik, ahogy értek, akkor változik a viselkedésem, és ez által a kihívást jelentő helyzet is mindig megoldódik/megoldom.
Az elég nagy igazságot nem tudjuk nem megosztani.
Mert nem hagy nyugodni. Az apró igazságocskák még igen, mikor a részeket tapogatjuk, de amint összeáll egy nagy, “kellően” igaz képpé, arról beszélnie kell az embernek. Nem lehet nem beszélni róla. Az egyre igazabbság szükségszerű velejárója, hogy az ember megszólal. Nem csak én. Mindenki. A világ az által fog a következő évtizedekben változni, hogy egyre többen megszólalnak – hogy, igen, Te is megszólalsz majd. Tudom, hogy így lesz.
–
Másik számomra fontos pápai gondolatot a fiataloknak tartott beszédében mondta (érdemes az egészet meghallgasd).
Arról beszélt, hogy hogyan érezhette magát a kenyérszaporítás előtt az, akitől elkérték mindenét amije volt, hogy azzal több ezer embert megetessenek. Emberi szemmel ez nyilvánvalóan lehetetlen, és én most adjam oda a kenyereim meg a halaim erre a “hülyeségre”?
Az élet legnagyobb kérdése szerintem, hogy adjuk-e, amink van, amikor helyesen kérik.
Fontos ez is nagyon, hogy tehát nem az a kérdés, hogy szerintem van-e a kérésnek értelme, hanem, hogy helyes-e.
És nem az a kérdés, hogy adok-e belőle, valamennyit-mennyit. Nem. Hanem, hogy mindent odaadok-e.
És nem bárkinek-mindenkinek adom, hanem: helyesen adom, tehát fel. Azoknak akik jobban-tisztábban látnak.
Bizalom a kulcs, persze, akárkinek nem adta volna az a fiatalember sem kétezer évvel ezelőtt. Bizalom… Ami honnan is született? Onnan, hogy Jézustól igazságot hallott. Nem tudományos tényt, ami a ráció szintjén logikus, hanem olyan igazságot, ami a szívében ragadta őt meg. Az igazság ilyen. Szívünkbe markol, megindít, hív, ellenállhatatlan – míg végül az ember fel-Adja magát.
Mindent adni, és magunknak semmit nem megtartani.
Ez a feladat.
Ez a lehetőség.
A boldog élet kulcsa mindent a helyes irányba, tehát: FEL-Adni.
Jóllakik ÉS közösségre talál, akinek mindent adnia így sikerül.
Amiből a jóllakás persze akkor is ment volna, ha maga eszi meg a kenyereket és halakat – de helyes Iránya, és így igazi Közössége CSAK annak van, aki fel-Ad.
Közössége annak van, aki mindenét fel-adja. Nem valamennyit csak.
Jó munkát!
István
Öröm, ha megosztod!
