az imádságnak maradnia kell, nem elhagyható, hiszen az imádság az Istennel való találkozás fontos színtere. „… az imádkozó lélek nem tesz mást, minthogy fenntartás nélkül átadja magát Istennek…”
Igen. Az ima marad. Sőt. Épp ezaz. Kiterjed. Egy ponton minden imává válik, minden gondolat, minden tett, minden szó, és akkor, olyankor bennem szól, bennem lép, általam tesz az Isten .. ami immár a Csekevő Szeretet .. aminek állapota a Hála.
Igen, ez a kereszt misztériuma. Ez a Krisztusban megtalált teljes öröm. Az újjászületett életnek ez egy olyan érett állapota már, ahol a szüntelen ima szinte egész napos belső dialóg az Istennel. Fura, hogy mennyire közel áll ez az állapot a mediációhoz, érzetem szerint. Tapasztalom, hogy ebben a belső nyugalomérzetben, ebben a rálazultságban az életem keresztje miatt szinte azonnal érezhető bennem a hála, bármi bárhogyan is történik. És ez öröm, belső, ami ragyog. Hiszen e világ sóvárogva várja az Isten gyermekeinek jelenlétét. Számomra Pál II. Kor. 4. 1 – 18. ban fejti ki a „cserépedényekben” lakó Krisztussal megvalósuló szolgálatunknak a cselekvési tervét. :) Különösen szép és szívhez közel álló ahogyan a 15. vers beszél. És épp ebből következik az, amiről István érzetem szerint ír: a külső ember romlásában a belső ember napról napra való megújulása, ahogyan a láthatatlanra és romolhatatlanra tekint. Azaz ez, az amikor az ÉN VAGYOK cselekszik bennünk napról napra. ( Lásd 6-os vers gyönyörű megfogalmazásában. ) 1. Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, amint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el;2Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint akik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten ígéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.3Ha mégis leplezett a mi evangyéliomunk, azoknak leplezett, akik elvesznek:4Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, aki az Isten képe.5Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért.6Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.7Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.8Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;9Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk;10Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.11Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben.12Azért a halál mi bennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek.13Mivelhogy pedig a hitnek mi bennünk is ugyanaz a lelke van meg, amint írva van: Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk;14Tudván, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt, és veletek együtt előállít. 15Mert minden ti érettetek van, hogy a kegyelem sokasodva sokak által a hálaadást bőségessé tegye az Isten dicsőségére.16Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.17Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk;18Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.
Unlock with Patreon
az imádságnak maradnia kell, nem elhagyható, hiszen az imádság az Istennel való találkozás fontos színtere. „… az imádkozó lélek nem tesz mást, minthogy fenntartás nélkül átadja magát Istennek…”
Igen. Az ima marad. Sőt. Épp ezaz. Kiterjed. Egy ponton minden imává válik, minden gondolat, minden tett, minden szó, és akkor, olyankor bennem szól, bennem lép, általam tesz az Isten .. ami immár a Csekevő Szeretet .. aminek állapota a Hála.
Igen, ez a kereszt misztériuma. Ez a Krisztusban megtalált teljes öröm. Az újjászületett életnek ez egy olyan érett állapota már, ahol a szüntelen ima szinte egész napos belső dialóg az Istennel. Fura, hogy mennyire közel áll ez az állapot a mediációhoz, érzetem szerint. Tapasztalom, hogy ebben a belső nyugalomérzetben, ebben a rálazultságban az életem keresztje miatt szinte azonnal érezhető bennem a hála, bármi bárhogyan is történik. És ez öröm, belső, ami ragyog. Hiszen e világ sóvárogva várja az Isten gyermekeinek jelenlétét. Számomra Pál II. Kor. 4. 1 – 18. ban fejti ki a „cserépedényekben” lakó Krisztussal megvalósuló szolgálatunknak a cselekvési tervét. :) Különösen szép és szívhez közel álló ahogyan a 15. vers beszél. És épp ebből következik az, amiről István érzetem szerint ír: a külső ember romlásában a belső ember napról napra való megújulása, ahogyan a láthatatlanra és romolhatatlanra tekint. Azaz ez, az amikor az ÉN VAGYOK cselekszik bennünk napról napra. ( Lásd 6-os vers gyönyörű megfogalmazásában. ) 1. Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, amint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el;2Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint akik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten ígéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.3Ha mégis leplezett a mi evangyéliomunk, azoknak leplezett, akik elvesznek:4Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, aki az Isten képe.5Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért.6Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.7Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.8Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;9Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk;10Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.11Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben.12Azért a halál mi bennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek.13Mivelhogy pedig a hitnek mi bennünk is ugyanaz a lelke van meg, amint írva van: Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk;14Tudván, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt, és veletek együtt előállít. 15Mert minden ti érettetek van, hogy a kegyelem sokasodva sokak által a hálaadást bőségessé tegye az Isten dicsőségére.16Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.17Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk;18Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.