Igen. Jól látod a címet. Saját tegnapi tapasztalatom, hogy abszolút nem tudok mit kezdeni azzal, ha nem ért, aki bennem legbelül van épp, akinek a helyet szánom, felajánlom vagy megengedem, mely okból a lelkem erődítményének felső és belő szobáiba ajtót nyitok. Mert a meghívás ilyenkor, hogy BE lépjen, belém, aminek alap jellemzője, a belépés ez által valósul meg, hogy ő otthonos ott és abban, amit mutatok. Látja. Érti. Szavak nélkül is. EZ a bennem Van élmény, ami nekem Férfiként meghatározóan alapvető a működésemhez. Értve lenni. Az alapján, amit mutatni ehhez én elégnek érzek. Tehát, ha nem ért, vagy úgy kérdez, ami szerintem értelmetlen vagy nem a lényeget érintő, akkor az élményem nem a bennem, hanem a mellettem. Van. És bár értékelem, hogy próbál, de ez messzemenőkig kevés. DÜH támad ilyenkor. Nem ütök senkit meg, már, de tíz éve még az is előfordult. Szó szering dühöngés. Utólag értem, hogy ezért, mert a támasz és segítség iránti vágy annál elementárisabb, minél mélyebben nyitom magamat meg. Ijesztő volt tegnap. Hogy mennyire a kontroll határára tudok, még mindig kerülni. Minden erőm kellett. Nyíltam, meséltem, elakadt, és az Erő, ami jött, pontosabban a pillanatnyi vákuum, a nőn keresztül Erőt, gyógyírt, enyhülést szólító vákuum, csudádba, konkértan sötétség, szétesettség, túlterheltség, robbant bennem be, mint egy túlfűtött reaktor, ami hűtőfolyadékhoz, megértéshez, figyelemhez kapcsolódna, kapcsolódott volna, de nem tudott. Nagyon kemény élmény volt. Felelősség totálisan az enyém, nyilván, tudtam, hogy nem a Társ, még, hogy lehetnek nehézségek, mert a Társ ért, igazán csakis ő, de akkor is döbbenet. Elképesztően kell tehát ezzel is vigyázni. Születésben lévő, tehát a Társ érkezését közvetlenül megelőző állapotban tartó Férfiként, hogy ősi erőkkel játszunk, mikor Ügy, Szolgálat, Funkció a téma, a Megszállottság valódi, magamat és az erőmet, pontosabban az Erő iránti szomjot, vágyat, gerjedelmet kordában tartani annál nehezebb minél mélyebb kapcsolódást próbálok. Durva. Volt. Magamra vagyok, persze, ilyenkor dühös. Illtve nem volt ilyen tudatos, inkább csak tehetetlenség, míg rajta nem kaptam magam. És akkor múlik. Visszacsukom az ajtót, kezelem a helyzetet, képes vagyok rá, amint rálátok.

Hogy mit tehet a nő ilyen helyzetekben?

Nagyon egyszerű. Hogy a férfi itt tart, és így működik, azon merengeni, keseregni, elvárásokat arról megfogalmazni, hogy min változtasson teljesen felesleges. Őserőkkel nem lehet beszélgetni, nem ért, nincs ott, esélytelen a „csak ezen változtass drágám egy picit”. Nem tud. Mert konkrétan veszti az öntudatát el, amikor robban, vagy köti minden energiáját le, hogy valahogy nyeregben maradjon. Ló és lovas, jó kép erre. Őserő az Akarat, az Egy, amit a Férfi maga helyén szolgál, aminek a megszállottság, tehát türelmetlenség csak tünete, a Harcos alapvető jellemzője, mert ott, a jövőben AKAR lenni, ez viszi előre, alkot, így és ebből, Férfi mivolta lényege, hogy haladna, az agresszió is tehát, hogy az ellenállásnak nekiront, ami nélkül a világban esélytelen, sőt, az együtteségetek esélytelen, ha benne nincs agresszió, alap működése, értetek, ebben változásra számítani tehát oktalanság, sőt öngól. A nő választása, hogy beljebb lép vagy elköszön. Helyes, ha megy, ha nem érzi magát erre késznek, vagy marad, mely esetben törekszik hasonló helyzetekben benne és nem mellette állni. A férfi ugyanis agressziót csakis a világ irányába alkalmaz, kifelé, mikor nem értik, mikor mást akarnak, aki bennem van afelé soha, amihez a nőnek a saját blokkjait legyőzve kell jobban figyelni, meg és átengedni tehát, ami épp érkezik, szavak és tettek, bármilyen irracionális vagy félelmetes is. Rettenetesen. Tudom. Az adott pillanatban dühöngő őrültnek tűnik a Férfi, nemrég még nyugodt félisten volt, és most meg ez, persze, hogy megijedsz, de tudd, sose feledd, ló és lovas a helyzet, az erők megbokrosodtak, de ott van eközben ő, is, a Férfi, Veled, a Nővel szövetségben, csak a ló vadult alatta meg, de bizonyosan és hamar át tudjátok a vihart együtt vészelni, ha mersz bátran, a ló dühöngését helyesen értelmezve ösztönből, szeretettel reagálni.

Kulcs, mint mindig a KI és FELÉ.

Tehát nem BE és EL. Nők a dühöngés hatására általában bezárnak, távolodnak. Megijednek, joggal az agressziótól, és/vagy nem találják a racionális tanácsot, ráadásul gyakori a korábbi élmény, hogy amikor szerintük jót próbáltak mondani, abból csak mégnagyobb toporzékolás lett. Tehát visszavonulnak. Holott a Férfinak ilyenkor csakis a kapcsolódás segít. NE oktasd ki, hogy mit és hogyan kéne tegyen, ezt az egyet ne, de BÁRMI más jó, legfőképp a Hit kell neki, megerősítés, hogy ő jó, hogy meg fogja tudni oldani, bármi is az, ölelés, közelség, buksisimogatás, ha el is lök, kitartani ebben, érinteni, simogatni, lágyan, elfogadón, együttérezve csitítani, ettől múlik a dühöngés. Aztán lehet beszélgetni is, később, miután megnyugodott. Beszéltetni. Ritkán kellenek válaszok, hanem beszéltetni elég. Zsigeri reakciók, amikor jönnek, igen, azok fontosak, azokat mondani, de legfőképp megerősítés. Megerősítés és Hit. Így működöm, így működünk. Én a Férfi. Szükségünk van a Nőre. Ezt jelenti, hogy a Nő van belül, ezt jelenti, hogy a Munka a Férfi, közös Ügy szolgálatában, igen, de mégis részeként, és ezért, hogy az együttességünk sikeréhez

magával KELL a nő szembenézzen.

Akadás van, ahol agresszív a férfi, aminek oka nyilvánvalóan kettő lehet, az egyik, hogy nem érti, valóban nem érti őt a nő, ami azonban inkább csak azt jelenti, hogy nem érdekli, nem igazán, már nem vagy soha sem, vagy magával van épp túlzottan elfoglalva, mindegy, LÉPJ, ha ez a helyezet. A másik, hogy érti, pontosabban érzi ő, de nem meri kimondani, megtenni, megengedni az impulzusokat, amik pedig folyamatosan érkeznek. Valójában csak ez az egy eset van. Tehát. A totális, a tévedhetetlen Bölcsességhez Van minden nőnek hozzáférése, a lehetőség, az ígéret minden nőben ez, hogy megengedi, tehát magán átengedi-e csak a kérdés. Így értem, hogy minden nő Bölcs. Fogalmilag az. Csak gyakorolni kell a hozzáférést, tehát a ráció és a félelmek félreállítását, tehát az érkező szavak és cselekedetek fontolgatás nélküli, azonnali, spontán áténgedését. A Bölcsesség fokozatai ezek. Hogy ki mennyire képes. Erre. Ebben különböznek nők, és a Társ ennek a magas foka. Mármint az én Társam például. Mert minél kreatívabb, tehát megszállottabb, tehát a maga, azaz az Irány, a Legyen, a Tér időszerűsége részéről minél meg- és átengedőbb a Férfi, annál inkább van kapcsolódásra, támaszra, középpontra, egyensúlyra, hitre és bizalomra, Erőre szüksége, tehát ennek akadása esetén, annál agresszívabb is lehet. Kemény ez. Nagyon. Hogy normális. A látszólag legkiegyensúlyozottabb, legnyugodtabb, legbölcsebb Férfi tud másik végletbe, abszurd agresszióba, szinte hisztis gyermekbe billenni, amikor a kapcsolódása szakad, vagy nem működik, ahol azt remélte. És ez normális, és ezt neki szabad, meg kell érteni, el kell fogadni. Mert késélen táncol. Az alkotó férfi folyamatosan táncol késélen, minden egyes nap minden egyes pillanata aktív határfeszegetés az életében, a magáét és másokét így edzi, acélt, TŰZ által, aminek meghaladhatatlanul fontos a tálplálék, a Fa, a megértés tehát, Bölcsesség és Tanácsok, a Hit, a Nő, a Társ. Elképesztően alapvető szükséglet. Ez. Hogy értve legyek. Csudába is, a világhoz csakis így, ha legalább egy másik ember ért, csakis így kapcsolódom, és hozzám akiket én értek. Nahát. Akkor most ez a tanulság. Továbbá, ismét, hogy nem alkudhatok meg. Ami a Férfi választása, felelőssége, hogy kinek nyit ajtót. Nehéz, persze, egyedül, de be kell várjam, aki ért. Aki szavak nélkül is, aki valóban. Mert elpusztítom, aki nem.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!