Látni? Kevés. Persze, hogy tapasztalnom kellett, idén is, semmi nem változott. Mint Tamás. Nekem az elmondás kevés, hanem várok és szenvedek, míg aztán a nyolcadik napon, végre elég nagy a sötét, hogy a fényt észrevegyem, és akkor ujjat mélyen a sebbe, ami napjainkban SAJÁT, hogy érezzem ez csakis saját lehet, tehát Akarok míg Akadok, míg végül eléggé Fáj, hogy észrevegyem, hogy magamban turkálok, hogy bennem a seb, tehát a sötétség, ami az önközpontúság, ami minden problémám forrása. Izgalmas ez. Hogy hitelenség és szenvedés, bizonyosság és boldogság egy és ugyanaz. Ezt tanultam idén. Hogy valóban a hit, tehát odabízás által van csak élet. Mármint Élet, tehát amit élni érdemes. Továbbra sem vallásos üzenet, hanem egyszerű tény, hogy a Bizalmon, tehát a megadáson és követésen kívül csak sötétség és szenvedés van, ami a seb, ami az önközpontúság hiba, ami a szabadság tévedés, ami a fájdalom, és ebbe minél mélyebbre megyek annál nagyobb a kín, míg aztán alul átesve a mélypont a Kegyelem. Minden egyes alkalommal. Kemény ez nagyon. Hogy sehogy másképp nem juthat az ember boldogságra mint bízva és követve. Ami gyakorlatilag Hit. Hiszen rajtam kívül van, amiben bízom, amit követek, fogalmilag. Nem látom.
Csakis hit alapján van Élet.
Másrészt a küldés érdekes még ebben. Nekem. Hogy ide pottyantam vagy én akartam jönni vagy küldve vagyok, valahogy nagyon nem mindegy. És Jézus a Békesség nektek! után – ami a tegnapi téma – világosan azt mondja, hogy Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Fontos. Ugyanis, ha küldve vagyok, akkor feladatom is van, kell legyen. Ha nem, akkor nem. Ha csak pottyantam vagy én akartam jönni, a saját fejem után bóklászva, akkor véletlen csak az egész, semmiféle rendezőelv nincsen, tehát cél sem. Ami egyébként számomra nyilvánvalóan kizárt. Hiszem, hogy van. Ha pedig ezt hiszem, tehát hogy a nagyobb része vagyok, funkcióval és küldetéssel, akkor az is nyilvánvalóan célszerű, hogy ne magamból kiindulva próbáljam élni. Végül a félelem és a kétségbeesés témái. Érdemes észrevenni, hogy a legnagyobb tanácstalanság pillanatai, amikor Jézus újra és újra megjelenik. Amikor akiknek. Fontos ez. Hogy a bizonyosság LEFELÉ van. A bűnös, a reményvesztett, az esendő, aki segítséget kap. Legalul. Amihez azonban előbb el kell a kapaszkodókat engedni. Muszáj. Hogy elég sötét legyen a fény észleléséhez.
–
Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Jn 20,19-31
Öröm, ha megosztod!
