Nagy botrány kerekedett az NLC interjú nyomán év elején, és bár ez nagyszerű lehetőség lett volna a sokakat foglalkoztató Férfi-Nő témában továbblépni, nyilvánosan átbeszélni, együtt feldolgozni, álláspontokat ütköztetni, de egy médium sem ragadta a lehetőséget meg. Amit abszolút megértek. Bátor, szinte hősies volt az NLC részéről, hogy megszólalhattam egyáltalán, hiszen bár 15 000 Like órási szám magyar viszonylatban, talán atóta sem volt látogatottabb cikkük, de másrészt a több mint 200, többségében felháborodott, sőt, számonkérő hozzászólás is nagyon-nagyon sok, a hozzám és a szerkesztőséghez egyéb csatornákon érkezett tiltakozásokról és rekaciókról nem is beszélve.

Könyvet írtam tehát.

Mondhatnám, hogy az interjúval kezdődött, de valójában sokkal korábban, “mert senki nem mondta”, “mert nekem annak idjén seki nem magyarázta érthetően el, hogy akár máshogy is lehet ez az egész”, “különösen a Férfi és Nő és Munka viszonyok” – ahogy a bevezetőben írom, itt olvasható a teljes szöveg. Lényege, hogy nekem nem működött a modell, amit magam körül láttam, és ezért, kínomban vágtam más lehetőségek felfedezésébe bele, és ezt, az így szerzett élményeimet dolgoztam írva fel, jobb híjján, mert se terapeutám, se közösségem nem volt, és ebből lett ez a blog, mely folyamatnak az utolsó cseppje volt az interjú és az azt követő hullám, mert így láttam végleg be, hogy

egyben kitenni nem lehet.

Túl nagy téma a Férfi-Nő, hátmég az Élet, amit én egy interjúba próbáltam zsúfolni, a lényeget, ahogy akkor épp láttam, a srác, akit főleg szivesseg.net és olykor Serpa Szolgálat vagy ELmondom.net kapcsán kérdeztek csak addig, és most végre lehetőséget kap, hogy a Férfi és Nő és Élet témákról mondhassa a magáét el, és én annyira örültem, és annyira szerettem volna a Tutit, azonnal, hogy az arrogancia csapdájába estem emiatt. Meg is kaptam, ami jár. Tanultam belőle, remélem, de legalábbis a könyv a tanulság levonására kísérlet, hogy tehát lassan, fokozatosan, óvatosan fedezzük az olvasóval együtt fel, hogy hogyan is lehetnek, vannak ezek a dolgok. Előzetes ITT olvasható

… és mégsem a könyv a lényeg.

Tudom, hogy furán hangzik egy könyvbemutató “előestéjén”, de akkor sem. A könyv leírja, amit én magam körül látok, élethelyzetek, emberi, esendő, hús-vér és esetenként nyers és kemény, és tabufeszegető, akár megbotránkoztató, az Egó valós állapotai tehát… amolyan útmutató lett. Szinte kézikönyv. Mert magára és másokra ismerhet az olvasó a világos szerkezetben egymás után következő életképek által, aminek haszna, hogy a jelen azonosítását a bejárt út segíti, hogy igen, ezeken már átjöttem, itt tartok tehát – és másrészt, ha ez mind így van, ha tehát ez a könyv ennyire talál a tapasztalatok, a bejárt út dolgában, amit már értek, akkor talán hagyatkozhatok rá abban is, amit még nem, tehát ahol most vagyok és ami még következik… de a lényeg akkor sem ez.

Hanem a lényeg Kapcsolódás.

Tapasztalat, amin én átmentem kapcsolódhat a tapasztalathoz, amin Te átmentél, vagy benne vagy épp, és ez a kapcsolat az, amire támaszkodva egy hagyományos könyv kereteit márpedig szétrobbanthatjuk, mert igenis nem kell egy köny lapja közé, egyoldalú kommunikációra szorítkozzunk, 2014-ben már nem, tehát a könyv kifolyik majd az oldalakról, térbe, időbe, valóságba, és nem egyszerűen csak linkek által, amik további szövegeket hivatkoznak, hanem a szivesseg.net és egyéb játékterek által gyűlt hat éves tapasztalatot és sok nagyszerű ember konkért segítségét, tehát sok, és Lelkes, és kiváló munkát rendszerbe állítva egy

“új emberekkel való kapcsolódást facilitáló tapasztalati iskola” is indul.

Hogy ez így érthetetlen? Persze. :-) Nem akarom a meglepetést ellőni, de muszáj említsem, ezért a körülírás, hogy várakozást keltsek, hogy utaljak rá, hogy miért kerítek ekkora feneket ennek az egésznek. Ezért Több-Mint-Könyvbemutató. Mert a magányt és elszigetelődést látom korunk egyik legnagyobb kihívásának, mely okból a könyvön túl: (1) meglévő vagy új emberekkel, (2) értékes tevékenységek mentén megvalósuló, (3) könnyű kapcsolódás új rendszerét is be fogjuk mutatni. A könyv a világkép összefoglalása, amire a platform alapszik, és ezért teszem fenn az elejét közzé, ezért ajánlom, hogy saját élményed lehessen róla, hogy aztán ez alapján érzet érkezzék arról is, hogy szól-e Neked, Hozzád a könyv, és mindaz, amit vele együtt útjára indítok november 15-én.

Akkor GYERE, ha igen – facebook esemény ittjelentkezés emitt.

Vagy, ha nem vagy benne biztos, de kíváncsi… :-) Akkor gyere! … Ugyanis a könyvet NEM LEHET MAJD KÖNYVESBOLTOKBAN KAPNI – hogy még csavarjak egyet a dolgon. A könyv eszköz lesz a Platform használatához, össze vannak kapcsolva, de nem lehet majd boltokban kapni, hanem csakis emberektől, tehát a bemutatón, vagy tőlem, vagy másoktól, akik Neked átadják, ami azért lesz így, mert azt látom, hogy elképesztően sokat tudunk egymásnak emberi témákban adni, de alig tesszük, és én most időszerűnek érzem, hogy emberek igenis felelőséget vállaljunk, önfelvállalás mentén megvalósuló kapcsolódásban érzem a továbblépést, amire ez a tárgy alkalom, tehát ajánljuk annak, akinek ez érték lehet, hozzuk el őt is, vagy vásároljuk neki is meg, adjuk a kezébe, legyünk ott, hiszen ha én voltam az ajánló, akkor az értelmezésben is segíthetek.

Társadalmi innováció tehát – és nagyon kíváncsi vagyok. :-)

Örömmel,
Joós István

  1. október 29-én
Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!