Olyan nagyon, nagyon, nagyon kemények emberek olykor szavakkal. Gyakran. Mert ő az igazságot akkor most elmondja, ami persze a személyes véleménye valójában csak, és nyers, és becsmérlő, és bántó, minősít, állít, ostoroz, egészen magasról, az általa ismert legnehezebb sziklákat sorozatban hajítva, gyilkos szándékkal, szó szerint, mert igen, ölni Akar, engem, minimum erkölcsileg, mégpedig – és ez a legérdekesebb – az emberiség nevében, mert valakinek meg kell a tudatlanokat és ostobákat tőlem védenie. Szép ez. Hogy sosem maga miatt. Hanem egy nagyobb, általa értett, általam megtaposott “jó”, a szabadság nevében rántja kardját és szikláit, minden erejével, ellenem. 

Szabad.

Ölni. Engem. Szabad. Vagdalkozni, pocskondiázni, köpködni, megvetni, utálni, gyűlölni, mások előtt bemocskolni mind-mind szabad, sőt összességében nekem teszel ezzel szolgálatot, ugyanis ki kell bírjam, sőt egyre tovább és tovább erősít engem és az Ügyet is, mert folyamatosan tör(l)i belőlem, ami hamis, és így egyre igazabb alapokon állok – illetve másokat is tettekre indít. Ha belőlem mártírt csinálsz, az galvanizál embereket körülöttem, akik velem egyet-éreznek, kitettségem látva, hogy tovább ebben egyedül haladni egyre nehezebben lehet, ettől érzik Magukra a szükséget. Ugyanis VAN. Nagy szükség van, legkevésbé sem vagyok nehány segítővel elég, hanem másokra, Rád, nagyon is szükség Van

Hála a kövekért tehát. 

Mert így erről írok ma, hogy igen, fáradt vagyok. Kitérek, persze, nem talál igazán el, de gyengébb reggeleken – mint például most – nagy csalódást érzek. Sőt. Pillanatokra az egészet hagynám legszívesebben a fenébe, ami előtt persze indulat is támad, majd simul szinte azonnal ki, mert persze, hogy tudom, értem, elfogadom, hogy ez szükségszerű része az útnak, az Amazon egyik fontos jellegzetessége, hogy érvényesülni, tehát ölni is Akar, muszáj neki, mert a másik lehetőség önközpontú életének szembesülve átalakítása lenne, és a Düh ennek tünete csak, ezért tehetetlen, tehát erős, a lendülő Amazon jellegzetessége, ahogy a kicsinyes és alattomos bosszú pedig a Vándorok gyakori bukása. 

Szabadság. 

Minden problémánk forrása ez eszme, ami álarc csak, ez a nagyon kemény, hogy a szabadság mögött az önközpontúság torz vigyora kuncog, és mi Istent, Királyt, Rendet magunkról ennek nevében rugtunk sikeresen le, így maradtunk a világban szépen magunkra. Korszak csak, persze – de mekkora lesz a visszaváltás ára? Össztársadalmi értelemben is járjuk ugyanis az Utat, és a Mintákkal a francia forradalom óta leszámolva az abszolút Igazság létét tagadó, tehát szubjektív, magát magába zártan emésztő Ráció végső válsága felé közeledünk napjainkban, a politikailag korrekt és a Helyes ezért csattan világszerte egyre hangosabban, amiből –  pontosan mint az egyének esetén –, 

Ügyek körül összefogó közösségek 

lesz az emberiség szintjén is a szükségszerű továbblépés. Idővel. Amint újra kapcsolódni kezdünk. Alázat a kulcsa. Magányba pusztulás után születik. Szeretettel várlak, ha érzed az Igazság szelét, hogy az talán mégis nagyobb, mint a személyes, ha a Ráció válságán átkelve be mered már vallani, hogy igenis Van Dolgod ezzel. Munkatársnak, Egológusnak, vagy akár farsangolni “csak”. Várlak. Sőt. Ma már Hívlak! Hullámok közül, ahova én elindulva jutottam, kiáltok Feléd, nyugodtan, mert a vihart bár állom, de tovább, a vad tengeren át, csak összefogva mehetünk, tehát MUSZÁJ emberek halászává legyünk, valóságosan, minél többen, amihez Szükség Van Rád, is, legkonkrétabban, most, a változáshoz!

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!