Igen. Abszolút. Egyetértek. Add ingyen, amit ingyen kaptál, a legjobb, leghelyesebb. HA képes vagy rá. Én még nem. Időről időre visszatérünk ide, hogy de mért kérek pénzt, akkor tehát most újabb kísérlet ennek megvilágítására, ez alkalommal biblikus, tehát igehely alapon, mert így kértek épp számon. Nem vallásos üzenet, ahogy mondani szoktam, hanem releváns tanítás kibontása.

Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa. Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok. Ne szerezzetek se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetekbe, se tarisznyát az útra, se két felsőruhát, se sarut, se botot: mert méltó a munkás a kenyerére. [MT10:7-10]

Közismert szavak, és soká próbáltam ezek szerint élni. Adni, amit csak tudok, csak úgy, hiszen ingyen kaptam én is. Aztán sok év kínlódása után vettem észre, hogy az “ingyen kaptátok, ingyen adjátok” után közvetlenül szerepel, hogy “ne szerezzetek se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt” – sőt! – “se tarisznyát, se két felsőruhát, se sarut, se botot”. Lassan értettem meg, hogy ezek az utasítások kölcsönösen feltételezik egymást, tehát csakis akkor tudom ingyen adni, valóban ingyen, ha tartok ott, hogy azt is be tudjam tartani, hogy nem szerzek, valóban nem szerzek.

És jelentem, működik.

Működött. Vándor éveim tanulsága, hogy valóban mindig volt kenyér, de mindig “mindennapi kenyér” volt “csak”. Ma. Ami persze, hogy nem csak, hanem lenyűgöző kegyelem, azonban életet erre építeni, mármint bármilyen rendszert, tehát bármi olyat, ahol másokért is felelősséget vállalok: NEM lehet. Nagyon fontos ez. Hogy vándorlásba ragad, aki nem kezd kérni, és ezzel szemben, aki bármilyen rendszert, tehát vele szervesülő közösséget akar, akár csak a legkisebbet is, tehát például működő férfi-nő kapcsolatot, családot, céget, annak igenis kérnie is kell. Muszáj. Muszáj, mert önbecsapás volt abban pózolni, hogy a mindennapi betevő kielégítő. Nem az.

Azért kérek, mert építkezni akarok.

Vállalom. Nem tartok ott, hogy ne akarjak építkezni, mert építenem KELL, ami szerintem jó, mert megszállottan foglalkoztat, mert nem tartok ott, hogy ne érezném, hogy Dolgom Van, hogy ne lenne Társakra szükségem, márpedig ez azt is jelenti, hogy felelősséget kell vállaljak, tehát: kérek. Hogy legyen miből adni, gondoskodni. Amire mondhatod, hogy nem bízom. Igen. Valóban nem bízom. Annyira még nem, mint az a tizenkettő, hogy mindent, de mindent hátrahagyva az Ige hirdetésének szenteljem az életemet. Talán majd egyszer, talán nem is dolgom, még biztos nem.

Mert ma még Akarok.

Könyvet Akarok adni, és közösséget Akarok alapozni, és saját tapasztalatokat elősegítő platformot Akarok indítani. Nagy A-val mind. Dolgomnak érzem, tehát teszem, és igen, mindez pénzbe, sőt, milliókba kerül. Tehát sokkal többe, mint a semmi, amit a fenti tanítás gyűjteni enged. Amivel nem azt mondom, hogy a Tanítás érvénytelen, egyáltalán, hanem csak azt, hogy ha még nem tart az ember ott, akkor felesleges erőltetni az ingyenességet, hanem igazabb kérni és Építeni, amire az ember elhívást érez, létrehozni, és a vágyat ily módon kiégetve talán majd még elérhetek oda, hogy valóban ne Akarjak majd már semmit, tehát valóan ingyen adjak. Bármit. Még nem tartok ott.

p.s.

Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok. [MT10:16]

Gyönyörű kép arra, ami nem vagyok. Okos, talán, bár nem a kígyó sikamlósan manipulatív módján, és semmiképp nem galamb. Sas sokkal inkább. Márpedig a sas szükségszerűen lecsap, időnként, muszáj neki, hogy élni, repülni tudjon. Vagy tigris, az úttörő, olykor oroszlán, a közösségi üzemmódomban, esetenként főnix szintlépések idején, de semmiképp nem galamb. : )

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!