Közkeletű tévedés, hogy a vezetők magányosak, ami azonban nem szükségszerűen van így. Sőt. Nincs így. Annak ellenére sem, hogy én is írtam a napokban, hogy a vezető a közösségnek tulajdonképpen nem része, mert nem tartozhat úgy, mint mások. Hogy akkor ő hol van közösségben, hiszen az erre vonatkozó vágy nyilvánvalóan benne is erős? Nagyon egyszerű. A vezető más vezetők társaságát igényli és keresi, ő közösséget a többi vezetővel élhet meg. Ha és amint nyitott erre. Amiben a kihívás, hogy bármilyen keretek között is találkoznak össze, ott a viszonyok valahogy alakulnak majd, szükségszerűen lesz aki vezetőbb a vezetők között, ami által tehát mindazok, akik tartozást éreznek közösséghez jutnak, ők megérkeztek, aki pedig vezetővé avatódott közöttük, az marad, vezetőként, de embereként tovább is figyel, távoli csúcsokat, jelzés reményében. A csoda ebben, hogy a vezetők sosem csak a maguk nevében ülnek ezeknél az asztaloknál. Hanem velük mindazok, akik velük közösségben vannak, legyen az család, munka, vagy bármilyen egyéb közösség. Ami által tehát folyamatosan zajlik az integráció, patakok folynak egymásba, úton az egy közösség felé, lassan, szépen, a folyamok ideje még talán picit odébb, de az erecskék már behálózzák a világot. Szép ez nagyon. A vezetők közösségei, és azok közösségei, és azok közösségei. Vak, vagy elakadt, vagy túl fiatal, aki vezetőként magát egyedül érzi. A valódi vezető maga is közösségben van. Csak a diktátorok magányosak.
Öröm, ha megosztod!
