Hogy a közösség másképp működik, mint ahogy az emberek gondolják, arról tegnap esett szó, most tehát a választás nehézségéről. Ugyanis nem könnyű választani. Látszólag bár óriási a kinálat, vallási, üzleti és politikai, sőt hobbik körül szerveződő és civil közösségek is várnak, változatos prioritásokkal, de valójában ez mára olyannyira töredezett, hogy nagyon, nagyon nehéz bármit is valóban, tehát teljes emberként választani. Pontosan, mert szétesett. Ami régen egy volt, generációkkal korábban, az előbb szférákra esett, állam, egyház és gazdaság, majd a részek is tovább töredeztek, ami jól is volt, helyes, így kellett történjék, valóban szét kellett választani, azonban most idővel újra egységesülni fognak mindezek, ugyanis legbelül az ember, és ez nagyon, nagyon fontos, a szétesettség évszázadai alatt tapasztalva pontosan ezt tanulhatta, aki figyelt:
az ember Egy, és egy Közösséget vágyik.
Világkép, rítus, tevékenységek, közéleti részvétel, gazdasági érdekek ma mind külön “közösségek”, aminek az eredménye egyrészt, hogy egyik sem Igazi, nagyon ritka, aki csak egy helyre tartozik, fiatal még, nagyon nemkész, ahova lehetne, ami szellemi, lelki, gazdasági és fizikai téren is valódi értéket ad, ahol a vezetők személye transzparens és példás, motivációik, hierarchiájuk és a közös cél világos, amiben teljes emberként vehetek részt, és ami minden téren épülésemre szolgál, hanem ehelyett az egyik helyre tudtommal a világkép, a másikra gazdasági érdek, a harmadikra közéleti meggyőződés vagy testmozgás miatt járok, és közben folyamatosan szembesülök. Például a vezetők személyével. Mindegy, hogy üzleti klub vezetője, vagy pap vagy püspök, vagy pártelnök vagy megyei vezető, bizonyosan szembesülök. Konkrétan és személyesen. Hihetem, hogy “a mise miatt megyek” vagy “csak tagdíjat fizetek, konkrét üzleti érdekek okán” vagy “az ország érdeke ezt kívánja”, de hiányos lesz az élmény, ha a vezetőt nem választom, ha Vezetőként nem releváns számomra, és ugyanígy másrészt akkor is, ha a Vezetőt választom, de a mindennapjaim és a megélhetésem szempontjából nem kapok a közösségtől értéket és lehetőséget, ha nem tudok velük teljes életet élni. Izgalmas ez. A jól látható zavar. Ahogy másrészt az is, hogy mindeközben
minden töredék aspirál az Egy-ségre.
Annak ellenére, hogy “nem lenne szabad neki”. Újra összetartanak az elmúlt évszázadok során nagy kínnal szétválasztott területei az emberi életnek, világi hatalom, lelkiség és gazdaság, az Egy Közösség emberi vágya és igénye okán, elkerülhetetlenül. Ezért, hogy a vallások körül üzleti reggelik is alakulnak, és a pártelnök egyben lelki vezető, szükségszerűen, aki élete által ad világképet és példát, bármilyen is az, de egy morált képvisel, és sokan követik, tudatosan vagy sem, mert ezt is választja, aki őt, vagy a pártját választja. Gyakran okoz mindez napjainkban bizonytalanságot. Részben mert átfednek a közösségek, nem tudok ennyi helyen tag lenni, nem is akarok, részben mert sokaknak van belső vitája a választott közösséghez tartozó vezető személyével vagy viselkedésével, tehát a saját választásával, és így a kötődése gyengül, mert a morális alapok bizonytalanok. Sőt. Tovább. Szükségszerű a gazdasági előnyök témaköre is, közösség választása nyomán az igény jogos, minél inkább beleáll az egyén, annál többet hogy kapjon, és kell is kapjon, a “jogállam” minden óvintézkedése ellenére
szükségszerű, hogy a mieinknek kedvezzünk.
Szükségszerű és meghaladhatatlan. Nem lehet másképp. Mert így emberi. Korábban nemzet volt, ma már nincs, hanem párt van, tetszik vagy sem, a mi kutyánk kölykének előnyben részesítése tehát jogos, mert igaz, mert alapvetően emberi. Mindegy, hogy párt lobbi vagy keresztény vállalkozók szövetsége vagy üzleti vagy civil klub vagy cosa nostra… teljesen mindegy. Bizalom alapon működünk, és mindig is jobban fogunk abban bízni, akivel egy csapatba, családba tartozunk. Kemény ez. Tessék észrevenni, hogy A) nem is lehet másképp, B) a helyes továbblépés nem a jogszabályok szigorítása, hanem egy igazabb rendszer felé váltani, tehát legitimálni a közösségi működést, mégpedig arra tekintettel, hogy az emberek alapvető igénye, ld. fenn: EGY közösséghez tartozni. Lelki, szellemi és gazdasági téren is. Tetszik vagy sem, így működünk. És ezért helyes a kedvezményezés, ezért nem lehet másképp, mert alapvető igény, hogy az emberek a maguk teljes életével akarnak választani, tartozni, tehát EGY Közösségbe beleállni, és onnan, igen, kedvezményeket és előnyöket is élvezni. Amit a nemzet már nem ad meg. Hoppá,
a nemzet ezt azóta nem adja meg, hogy választható lett a vezetője,
tehát szekértáborokra szakadt. ETTŐL szakadt szekértáborokra, hogy nincsen egy megkérdőjelezetlen vezető, mert a fentiek okán az igazi közösség nem olyasmi, amit nehány évente választunk, hanem egy nagyon komoly döntés nyomán állunk bele, adjuk magunkat meg neki, a közösségnek, amit mindenkor képvisel élő ember is, mint vezető, tehát nincsen közösség Vezető, abszolút és feltétel nélküli bizalmat élvező vezető nélkül. Ez van. Mármint hazánkban ez nincs. Közösség a nemzet szintjén. Nincsen. És ezért a legnagyobb közösség ma a párt és a vállalat, utóbbi általában nemzetközi, így könnyedén nagyobb, hatalmasabb, mert annak van. Vezetője és Célja és Önazonos Rendje, tehát tagjai. Sőt. Érdekérvényesítő képessége is van, és bőr az arcán, hogy éljen vele. Harmadik helyeken a vallás és a futballklub, mert ezeknek is van. Célja, Rendje. A nemzetnek nincs. Hmm.
Közösségek háborúja a nemzet romjain.
Ez van. Konkrétan. Amit lehetett, már felosztottunk, frontok kiépítve, a tábla felállt, állóháború folyamatban, hatalom a királynőnél, a király biztonságban, mert rejtve, a futó átvág, a lovag ügyeskedik, a parasztok hullanak. Ez van, és nem is lehet más. Közösségek érdekei ütköznek, ahol az átlagember jellemzően sehol nem tag. Legfeljebb alkalmazott. Függésben tehát, amíg össze nem fog, de az félelmetes, így kimondva meg különösen, hiszen nehogy már komolyan gondoljuk, hogy világhatalmak és helyi politikai és gazdasági hálózatok és vallások “ellenében” lehet bármit is tenni, vagy akár csak mondani. Pedig lehet. Sőt muszáj. Lesz. Majd. El fog a napja jönni. Szükségszerűen. Ez a jelenlegi korszak csak így, Közösség által haladható meg, a következő evolúciós lépés, ami szükségszerű, mert
az Ember Egy Közösséghez Akar Tartozni.
Egy igazi, tehát jó közösséghez, és a mai nap hatalmai nem azok. Már nem vagy még nem. Mindegy. Addig pedig: háború. Ahol a döntés csak annyi, hogy részt veszek, vagy sem. Én épp nem, mert a politikát a gyomrom már 98-ban sem bírta, pedig pár hónapra kóstoltam csak egy ifjúsági szervezet működésébe bele. Aztán a vallás keretei között túlkorlátozva éreztem magam. Az egyéb, azóta megtapasztalt alternatívák pedig a világ valóságától voltak számomra túl távoliak. Tehát kísérletezem. Közösséggel. Tudom, hogy tűnhet arrogánsnak, de talán kevésbé, ha úgy mondom, hogy én is kísérletezem. Mert látom, hogy többen. Ami másrészt megint mindegy, mert nyilvánvalóan összetartanak mindezek a kezdemények, hiszen az Ember Egy Közösséghez Akar Tartozni, erek, patakok és folyócskák tehát csak egy óriási, mert nemzeteket is sok nagyságrenddel meghaladó lelki vízgyűjtőterületen ezek, ahol végül nincs, és nem is lehet, és nem is lesz több. Viszont még tél van. Hideg, és jég, és a fák törnek – de a patakocska vidáman csörgedez...
Öröm, ha megosztod!
