Megvan. A Nő nem pusztán tükör, nem is csak kiegészülés, hanem sokkal több, a nő Én vagyok. Az Én Erőm. A nekem szóló, mert általam hasznosuló, mert maradéktalanul csakis általam hasznosulni tudó Erő és Bölcsesség materializálódása a Nő, így jelenik meg, csakis így jelenhet meg, bennem, mert mellettem, mellettem, mert bennem, amikor, AMINT hasznosulni tud. Csudába is. A Harcba a Férfinek bele KELL tehát állni, a konkrét Nő, a Társ érkezése előtt, beleállásommal arányban érkezhet, ami a próbák jelentősége, ez, a kezdeti nehézségek szükségszerűek a magányos indulás után, azonnali ajándékuk viszont, hogy ezek közben a Nő már súg, belül, villanások erejéig, talán láttam is, másokban, talán már beszéltünk, de még nem valóságos, még nem érinthetem, sőt, még ezer arca van, mert az ÖSSZES engem körülvevő nőn keresztül Szól, Van, Hisz, Támaszt, folyamatosan, már ma is, az Egy Nő, naggyon durva ez, hogy MIND ő, a sok villanásban, miközben egyik sem konkrétan, mert konkrétan még nem jött el, mert konkrétan még nem jöhetett, mert konkrétan a próbák kiállása Után tud majd csak megjelenni, miután elindultam, BELE vágtam, a Harcba, az Országépítésbe, visszavonhatatlanul és minden erőmmel, miután elköteleződtem, szó szerint, mert csakis azután Van elég Tér, tehát Hely bennem, Fér-fi, amikor már elég Világos, hogy MIT is építek, amikor már látszik, hogy hogyan is képzelem, amikor már él, prototípus még, de működik, csakis akkor, csakis azután jelenhet meg a Nő, aki az Erő, aki a Bölcsesség, a Támasz, a magát nekem, általam a nagyobbnak, az alkotásnak, a résztvételnek szentelő Csoda, Ajándék, Mester, aki a Ló tehát, bármilyen radikális is a kép, mégis, a Nő irány nélküli Erő, a Férfi erő nélküli Irány, egymás nélkül, egyszerűsítek, de mégis, Ló és Lovas, feltételezik egymást, és a dinamika is azonos, eleinte talán be kell törni, töretni, aztán finom mozdulatokból, később halk szavakból, végül gondolatokból is értjük egymást, és Így lovagolunk Harcba, mert az élet igenis Harc, konkrét Dolgunk, konkrét helyünk Van, csakis együtt tudunk ott megfelelni, és a Lényeg szempontjából az már teljesen mindegy, hogy ebben az összemberi játékban a sereg előtt lovagolunk, vagy annak közepén, vagy utóvédként, vagy a domtetőről stratégaként figyeljük az eseményeket, esetleg papként, vagy királyi várban kovácsként vagy Szolgaként várjuk a híreket. Mindegy. Funkció csak, egyedi, mind, ami felé tartunk, aminek Igazán csakis Együtt felelhetünk csak meg. Ló és Lovas. Sőt. Esetenként, gyakran, sárkány. A Ló is erősebb a lovasnál, de a sárkány SOKKAL. Erősebb. Tüzet okád rám, és mégis, összetartozunk. Fejeket vágni tehát, ha az ember sárkányt szeret, muszáj, karddal, ami az Akarat, a Szó, amíg csak Egy marad, és akkor Lóvá, Nővé változik a sárkány azonnal vissza. Ló és Lovas. Ez van. Továbbá, hogy a Társat igenis ki KELL érdemelni, tehát észrevenni, legelőször is, a sárkányban meglátni, avagy, gyakran ellenkező a kiindulás, tehát gebe még akkor, akit nem karddal fenyegetni, hanem etetni kell, viszonylagos erőviszonyaink szerint, a saját combomból is Adni, míg megerősödik, Neki a csillagokat is lehozva, képletesen, de szó szerint is, a saját szememben. Alma és Magház, Ló és Lovas. A Nő, a Társ a részem. Ő Én Vagyok, bárhol is jár. És. Közös Dolgunk Van.

[Hogy hol vannak a méltó Lovasok, és át tudom-e mindezt adni? Igen. Át. Küldhettek férfiakat. Nem kell ezt itt értse, sőt, elolvasnia sem, öngól engem erőltetni, hanem ha eljön csak, az tökéletesen elég. Harcosok Klubja, keddenként, pontosan erre való.] …

• Joós István
• április 29, 2014
• Férfiaknak
• ÍRÁSOK, Tagoknak
•  
• Előző
• Következő