Elvonult. Amikor látta, hogy erőszakkal királlyá akarják tenni: elvonult. Hová? Vissza. Pontosabban? A hegyre. Hogyan? Egészen egyedül. Miért. Miért is? Mert nem akarta. Nyilván. De miért nem? … A kenyérszaporítás lényege számomra nem egyszerűen csak, ami történt – hogy a megosztás által nem csökken, hanem “nő a vagyon” – hanem az is, hogy az emberek valós problémáját oldotta csodálatosan meg, egy olyan problémát, amit ők maguk nem tudtak, és ami ráadásul a legalapvetőbb: a kenyér. Képzeld magad a tömegbe. Hoppá. Micsoda nagyszerű megoldás minden gondomra, királlyá teszem, aki képes a problémáimat megoldani, és kész.

Csakhogy ez így nem / nem így megy.

Mármint igen, de belül. Mert hogyan is lett az a kenyér? Úgy, hogy először is kijöttek utána. Tehát a házukból, a városukból, a munkájukról, a kapcsolatukból, a biztonságukból ki, a szabad ég alá, korábbi csodák vonzerejének hatása alatt, kíváncsiság és önzés, ami miatt merik a kenyér nélkül maradást az emberek kockáztatni. Fontos ez nagyon. Hogy csoda, sőt király van, de BELÜL, aki bennem úgy dönt, hogy kimegyek, az Ő eredménye, az Ő döntésének következménye a kockázatvállalás, aminek eredménye a kenyér, Őt érdemes tehát királlyá tegyem.

A király belül van.

Mindenkiben. Folyamatosan. Csakhogy az emberek nagy része esetében gyakorlatilag állandó trónfosztásban. Pedig csodák is történnek. Folyamatosan. Mindennapos apró kis csodák, amikor a belső király szavát, tehát a Lelkesedésemet és a Megérzéseimet követni merem. Persze, hogy kockázat. Nyilván. De harminc, negyven, ötven év jelentősége épp az, hogy tapasztalatok halmozódnak, míg végül elég gyűlik, hogy választani, koronázni merjem, a belső királyt, életem urává, a nyugodt, csendes, bölcs személyt, aki Én Vagyok.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Előfizetés?

Akkor ajánlom, ha érdekel a régebbi tartalom, vagy támogatni szeretnéd a munkát. Bővebb info ITT.