Elvonult. Amikor látta, hogy erőszakkal királlyá akarják tenni: elvonult. Hová? Vissza. Pontosabban? A hegyre. Hogyan? Egészen egyedül. Miért. Miért is? Mert nem akarta. Nyilván. De miért nem? … A kenyérszaporítás lényege számomra nem egyszerűen csak, ami történt – hogy a megosztás által nem csökken, hanem „nő a vagyon” – hanem az is, hogy az emberek valós problémáját oldotta csodálatosan meg, egy olyan problémát, amit ők maguk nem tudtak, és ami ráadásul a legalapvetőbb: a kenyér. Képzeld magad a tömegbe. Hoppá. Micsoda nagyszerű megoldás minden gondomra, királlyá teszem, aki képes a problémáimat megoldani, és kész.
Csakhogy ez így nem / nem így megy.
Mármint igen, de belül. Mert hogyan is lett az a kenyér? Úgy, hogy először is kijöttek utána. Tehát a házukból, a városukból, a munkájukról, a kapcsolatukból, a biztonságukból ki, a szabad ég alá, korábbi csodák vonzerejének hatása alatt, kíváncsiság és önzés, ami miatt merik a kenyér nélkül maradást az emberek kockáztatni. Fontos ez nagyon. Hogy csoda, sőt király van, de BELÜL, aki bennem úgy dönt, hogy kimegyek, az Ő eredménye, az Ő döntésének következménye a kockázatvállalás, aminek eredménye a kenyér, Őt érdemes tehát királlyá tegyem.
A király belül van.
Mindenkiben. Folyamatosan. Csakhogy az emberek nagy része esetében gyakorlatilag állandó trónfosztásban. Pedig csodák is történnek. Folyamatosan. Mindennapos apró kis csodák, amikor a belső király szavát, tehát a Lelkesedésemet és a Megérzéseimet követni merem. Persze, hogy kockázat. Nyilván. De harminc, negyven, ötven év jelentősége épp az, hogy tapasztalatok halmozódnak, míg végül elég gyűlik, hogy választani, koronázni merjem, a belső királyt, életem urává, a nyugodt, csendes, bölcs személyt, aki Én Vagyok.
–
Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15
Öröm, ha megosztod!
