Egy ideje kihívás számomra a siker. Várom, hogy érkezzék, és egy kis nyugalom legyen végre, mert jónak érzem, amit csinálok, késznek és alkalmasnak, hogy valóban sokaknak hasznára legyen, és az volt az élményem, hogy sok éves küszködés után ezt immár a világ is meg “kellene” erősítse.
Amit azonban a világ nem tesz.
Sőt. Kifejezetten stagnálnak pár hete az összes számok, amiken kézenfekvő (lenne) mérni az eredményt. Tegnapra jutottam oda, hogy tovább hiába várok – és szép, hogy most Pál ugyanerről beszél…
- mindenki cserbenhagyta
- nem az ő hibájuk
- Isten erősítette meg
Jól vagyok ma.
A reggeli köd erősített meg, a fény játéka a sárgás-zöld nyárfaleveleken, a délutáni tenisz, némi hasznos munka, a naplemente a Duna partján, Dorcuska mosolya és a pocak. Akinek nem tudtunk “tökéletes” magzati kort biztosítani, de hát miért is tudtunk volna.
Nehéz nem az eredményen mérni magam, és mégsem tehetem. Hanem magamat a Kapcsolat erején kell mérjem – értve ez alatt, hogy mindenféle reakciótól függetlenül kell jól legyek.
Hmm…
NEM mérhetem tovább magam. Hanem TUDNOM kell. Magam. Igen, értem, köszönöm. Túl-magasztaltam a jelentőségem. Ez Van.
*
„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos.
A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.«
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: »Istenem, légy irgalmas nekem bűnösnek.«
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Lk 18,9-14
Öröm, ha megosztod!
