Újra itthon, és imét eltelt egy hét … a Férfi-Nő téma fontossága foglalkoztatott a héten, hogy nagyon időszerű, és érthetőbben miképp lehetne feldolgozni – másrészt pedig egy rajz, ami fenn látszik, összefoglalása annak, hogy mit és miért építek.
00:00 – új főcím, első változat, picit halk, tudom – így sikerült :)
00:44 – Férfi-Nő, mint fő oka sokak elakadásásnak, áttekintés
09:55 – konkrét és személyes arról, hogy milyen volt kurvák között felnőni, hogy mért nem voltam nőcsábász, hogyan lettem azzá, és mi van utána
22:50 – történet arról, hogy egy látszólagos csapás hogyan vált ajándékká
33:00 – egy rajz, ami összefoglalja mindazt, amin dolgozom, Szívesség Közösség és Serpa Szolgálat, funkciójuk, közük egymáshoz, és Tovább
… megnyitottam a hozzászólásokat.
Az jutott ugyanis eszembe, hogy nem egyszerűen csak ér hozzászólni, hanem szívesen mesélek is arról, amihez kérdés érkezik. A következő adásban.
: )
Szeretettel,
István
Podcast: Embed
Öröm, ha megosztod!
Szia István, itt Eszter. Most hallgattalak először, egyből a 7.-kel kezdtem. Jól tettem, ez a téma ugyanis nagyon foglalkoztat a Férfi-Nő témában: Az „üres tér” megélése. Az üres tér kapcsolata a ténnyel, hogy a saját magunkkal való egyre erősebb azonosulás eredményeként egyre többször éljük meg az érzelmi-zsigeri együttállást, egyre erősebb formában.
Megadással kezelni az „üres teret”, megélni azt, elkerülni a vákuummá válását. Ennek a mikéntje az, mely időről időre odafigyelést igényel. Az, hogy ne vákuumként működjön az a tér, hanem nyitott ajtóként.
Egyrészt, amikor van mellettünk kitöltendő tér: a vákuumhoz senki nem szeret közelíteni – egyoldalú, nem hagy választást, és tényleg beszippant akármit. Egy nyitott ajtón viszont annál szívesebben lép be valaki.
Másrészt, hogyan maradjon akkor is ajtó, amikor valaki esetleg oda belép, és még az érzelmi-zsigeri dolgok együttállása is megvan? Az ajtó, mely nem beszippantotta, hanem behívta, „meghívta” a betérőt, hogy saját döntése alapján maradjon, vagy feltöltődve induljon tovább.
A nyugalom megtalálása abban, hogy amiről tudtuk, hogy valahol van, léteik, az most itt van. Vagy valami ahhoz nagyon hasonló itt volt, kaptunk, adtunk, de mennünk kell tovább az úton, ki-ki a sajátján.
Szia Eszter, dejó, Isten hozott itt .. is! : )
Igen. A vákuum rém-isztő, az önmagával birkózó ember, biztonságos távolról, rácson át, inkább csak … ismerem az érzést … másrészt meghaladható-e? … az én élményem, hogy igen, de az a totális megadás állapota, amit pillanatokra ismerek csak, semmiképp nem szint, amit elértem volna. Viszont. Ebben a totális megadásban már totális kapcsolódás, kapcsoltság, egység van, tehát messze, MESSZE túl a férfi-nő témákon. Élményem éppen ezért, hogy létállapotaim, tudatszint pillanataim jellegzetessége a Társ téma is, amikor ez még egy konkrét személy, az egy fontos és értékes korszak, de van tovább, amit Ajtónak neveztél Csatornának hívom, de ugyanaz, igen, nyugodt, és nem riaszt, és át és oda-vissza áramlik a Minden rajta … azonban … ott már nincs Kapcsolat, már nem téma, pontosabban igen, de már Kapcsoltság van, mindennel, tehát a Konkrét személy se nem vágy, se nem hiány többé … csakhogy ehhez előbb át kell menni, meg kell élni a Férfi-Nő egységet, ez az élményem, ami szintén nem a végállomás, hiába tűnik annak, a vágyak netovábbjának, míg előtte vagyok, hanem egy korszak, amiből Van tovább, de csakis azoknak, akik átmentek rajta, célba ugrani nem lehet … hát így … viszont ugyanezért a vákuum nem lehet ajtó, mert más korszak sajátossága, mármint előbb van a megalkuvás, amikor bármivel de betömöm, a mohóság, a hernyó, aztán a vákuum megélése, a báb, a mélypont, aztán a pillangó születése beleállás, Ügybe, Társba, akivel abban Egységben vagyunk, és utána, tovább, az Ajtó … ezt látom … hogy nyugalom van, de sosem végleges, csak megpihenés, és következő szint nyílik, folytatjuk a táncot, annak minden szépségével és szenvedésével, tovább … és az Ajtó személytelen, mármint nem személyválogató, konkrét kapcsolat már nem is értelmezhető, az Ajtó számára, mert mindenkinek nyitva, Áll, Van, minden embernek, bármely vándornak, Szól … nem tartok itt, csak néha, pillanatokra … Vagyok … egyébként pedig harcolok a vákuummal, ma is épp, hogy „ne már”, hogy a „csudába, hogy ezt is”, és „kinek van ehhez elég alázata”, miközben az nem hogy bármit, de engem is felemésztene akár, a tudatlanság, az elválasztottság, a Semmi – ami egyben a legnagyobb csoda, mert a Bármi lehetőségét hordozza, és így Lét-esül, folyamatosan, a Valami a Semmi hátterén, csakis így látszik, csak így tapasztalható, a világ lényege ez, a Tánc, a Fény és a Fény hiánya táncol, vákuum valójába nincs is. : )
Öröm, hogy hozzá(m)szoltál.
Hálával,
István