Érdekes, hogy milyen hosszan néztem le Tamásra, hogy neki ennyi ideig tartott, pedig “az orra előtt támadt fel”, már mindenki bizonyos volt, de ő még akkor sem. Hogy mennyire lenyűgözően “kicsinyes”, ahogy a sebek érintéséhez ragaszkodik, még akkor is, amikor közvetlenül előtte áll Jézus, hogy milyen bizalmatlan.
Érdekes, hogy milyen hosszan néztem le Tamásra, miközben máig nem tudok igazán hinni.
… értve ez alatt, hogy valahogy évről évre kell újra hitet találjak – új hitet találjak –, ami nem új igazából, hanem “csak” egyre nagyobb hitre van szükség. Hmm. Fokozatosan mélyülök – növekszem – a hitben. És minden évben adódik kihívás, amihez eggyel nagyobb kell, mint ami tavaly még elég volt.
És minden évben saját tapasztalat kell, hogy meglegyen.
És minden évben nagylevegő kell a bátorsághoz, hogy ezt a tapasztaltot kérni-választani merjem. Régebben kérni volt. Régebben elég volt kérni. Egy idedje választanom kell. LÉPNI. Amikor nincs és nem lehet bizonyosságom. Tapasztalnom kell, amit a Lépés hoz. Hiányos vagyok a tapasztalat nélkül: fél. Tehát félek.
Jézus feltámadt, akkor minden rendben van – rendbe kellene minden legyen.
Mondod… igen, de nem. Jézus valóban feltámadt, de ez nem jelenti, hogy az ember valóban tud is már hinni. Hanem még találkozni kell vele. Találkozni, élményekben, hogy hinni tudjunk. Ez van most, erről szól a pünkösdi időszak, ezért nehezek ezek a napok. Újra. Évek után is.
Miben hiszel?
Mekkorát hiszel belőle?
Mered-e másoknak mutatni, amit Hiszel?
MINDET tudni kell.
*
Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Jn 20,19-31
Öröm, ha megosztod!
