Nehezemre esik papokat atyának szólítani, huzamosabb ideje már, de nem ezért írok. Hanem mert felmenteni szeretném őket. Fontos és értékes a szolgálat, nagy az áldozat, és bár nyilvánvalóan maradnak közben emberek, de vethet-e bárki valóban követ? Én nem. A jószándék nyilvánvaló ugyanis, és hogy milliárdoknak érték, amit az egyház ad, csak ne maradjunk vakok arra, hogy igenis lehet, hogy Van tovább. Ez minden. Másrészt a tanító fogalom. Fontosnak érzem. Hogy egy, igen, A Tanító, de mind lehetünk mégis, azzal arányban, ahogy vele összhangban, amennyire benne állunk, lehetünk, amennyire magunk tanítványok vagyunk muszáj tanítókká is legyünk, amit a világ egyértelműen jelez is, mutat a fa gyümölcse, ahogy a más emberek Téged kezelnek, ahogy Hozzád viszonyulnak, amennyire Rád hallgatnak, azzal arányban vagy tanító is, de SOSEM saját jogon.

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De Atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És Tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti Tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.

Mt 23,1-12

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!