Pünkösd „késve“ érkezik idén. Nálam legalábbis… A várt áttörés, a felszabaduló erő, a spontán kirobbanó csodával határos lendülő cselekvés nem érkezett meg. Hanem akadozás van. Sőt. Háborgás. Farkasok viaskodnak a lelkemben – ügy, küldetés, siker vs. sikertelenség, fáradtság, félelem – ahol igen, ezzel szembesülök ma, nem egyszerűen csak tökéletlenségem ténye fájón nyilvánvaló, hanem emberi erőfeszítésem gyenge mivolta is. Ugyanis valóban maximális felelősségem, hogy melyik farkast etetem. Hmm. Az ember békétlenségének oka nyilvánvalóan magában van, okozat mögött mindig mélyebb az ok, ami a felszínről befelé haladva a legvégső okhoz így elvezet, és ez a szív állapota. Mert nem lehet más. Legbelül a szív van, és mivel kívül más nem lehet, mint ami belül van, így tehát a háborgó hangulat oka a háborgó szív, tehát a háborgó lélek, hogy a szív nincs a helyén, aminek oka belső megosztottság, tehát tökéletlenség, innen a zavar, aminek alapja mindig hiány. Mégpedig szeretethiány. Hűha…

A válság oka, hogy ÉN nem szeretek eléggé.

Mégpedig nem befelé nem, hanem kifelé nem. Tehát a munkámat, a szolgálatomat, az embereket, akiknek ez ad. Mármint persze, hogy szeretem, amikor lelkes vagyok, de az áramlás akadása esetén magamhoz térek, magamba zuhanok vissza. Hoppá. Ez nagyon kemény… Minden válság egyetlen lehetséges oka az önközpontúság. Hogy az önzést, tehát félelmet, tehát megosztottságot én magam etetem, amikor nem vagyok épp kiáradásban, nem vagyok épp jól. Vágyakkal. Fantáziákkal. ÖNközpontú jutalmakkal… Hogy ezekre időt szánok – erőt pazarlok – ahelyett, hogy a szeretet megvalósulásán munkával tovább tökéletesítenék, ezért billenek a kritikus ponton olykor túl. Csudába is. Megértést és Tapasztalást ajánlok egy ideje már, és ezekhez most harmadikként az Önfegyelem járul. Fegyelmezd magad! – értsd: nem az indulataidat, mert az indulat erő, ha már van, akkor késő, valaminek vele történnie kell, robban vagy elfojtjuk, hanem megelőzés a cél, amihez

a lelked táplálékára figyelj! 

Farkasok tánca az egyensúly, valóságosan, ahol az emberi természet bár le nem győzhető, de sokat számít, hogy az ember magát kényeztetve az önközpontúságát, vagy mértéket tartva és helyes példákat tanulmányozva a szolgálat iránti elszánását eteti. A lelkesedés pillanataiban könnyű, hanem amikor akad épp a világ a fontos. Figyelni. Kitartani. Dönteni. Lelkesedésből könnyen fakad a helyes munka, a kihívás nem ez, hanem gyakran kell tudni a fényt a belső sötétség csábító vonzása ellenére is választani. Helyeset, igazat, jót, reményt, kitartás, bizalmat. Sőt. A lendület és lelkesedés nélküli pillanatokban épp legfontosabb ez, napról napra, óráról órára, percről percre, választani KELL tudni a helyeset, mert aki önzése örvényébe elengedi magát, az a sötét farkast eteti és nem egyszerűen kiszakad, de elbukik, mert a zuhanó süllyedés természete szerint egyre visszafordíthatatlanabb.

Lustaság a veszély.

Helyesen etetni ugyanis munka, mert a haszontalan, tehát helytelen dolgoknak ellene KELL hozzá mondani. Céltalan netezés, üres fantáziák, tévézés, kaja, buli, alkohol, későn fekvés és talmi (Facebook) csillogás a sötét farkas tápláléka mind. Ami bár persze, hogy emberi, „pihenni” olykor valóban muszáj, de aki túlzásba esik, annál a sötétség erőre kap, és a világos fókusz hittel teli önbizalmából megdöbbentően gyorsan lehet kétségek közé esni. Szó szerint. Mert valóságos kettősség az élmény. Hittelteli Bizalom és Hitetlen Kétség a bennem küzdő farkasok, marcangoló acsarkodásuk lelkem tökéletlenségén túl is mutat. Oka a felszínen a munkám. Annak eredményessége. Elég hasznos, elég érthető, elég jó? Változtatások időszerűek, amihez kitartás kell, még, mert munka kell, még, sőt ebben a pillanatban ez többnek tűnik, mint amennyi Lelkesedés-tartalékom épp van, így érzem, és a veszély, hogy ez elborít, sőt lebénít, tehát csinálni sem tudom. Ezért írok most. Terápia. Ami segít, mert nyilvánvalóan látszik, hogy az igazi Ok mélyebb,

önfegyelem a hiány.

Nem a munkában, az magától megy, nem is tudok mást, amikor Lelkes vagyok, automatikus olyankor a fókusz, az áramlás, a megvalósítás, szeretem a dolgomat tenni… hanem az akadás, az ezt követő döccenés, a pillanatnyi értetlenség, tehát magány, azaz a kiengedés pillanataiban hiányzik az önfegyelem. Hogy ne engedjem túlzottan el magam, tehát ne essek ki. Hanem a töltekezés módja helyes pihenés legyen, és a mérték helyes mérték, mert csakis ez – a világos farkas etetése – teszi lehetővé, hogy az igaz oldalon maradva a munkát akkor is bele tudjam tenni, amikor a korábbi lelkesedés lendülete után a személyes, tehát önmagamból merítő kitartás, az így meghozott áldozat szükséges. Hmm. A Hit valódi próbája ez. A helyesség valódi próbája. Haladni csakis önfegyelem által lehet, igazán helyes csakis az, amihez van is az embernek elég, amiért tehát magát meghaladni a sötétség pillanataiban is képes.

Hogy erő ehhez honnan meríthető?

Soká hittem – és hirdettem –, hogy másokból, hogy férfit megtartani nő, nőt megtartani a többi nő tud, de nem. Hanem a billenést pillanatra támasztani tudják csak mások, ami az azonnali korrekciót segíti – az önmagam elhagyására csábító kísértésnek ellene mondani, a helyes farkas-tápláláshoz való azonnali visszatérést, hogy magam túlzottan ki ne engedjem – és hatalmas érték, de a zuhanást megtartani sem nő, sem közösség, (sem „szakember”) NEM tud. Hanem ehhez erő a Szeretetből, tehát a kötelességhez önfegyelemmel visszatérő saját tettből meríthető. De szép… Szeretni egymást, ahogy Ő tette a példa, ami az Erőhöz, tehát Istenhez, tehát egymáshoz, tehát a Helyes munkavégzéshez, tehát a fontosságomat el nem túlzó játékossághoz, tehát a Boldogsághoz való visszakapcsolódás legjobb módja is egyben: magamat másokért, ami így ÖNMAGAM miatt is legfontosabb, mert másképp az ember a lelkesedés hullámzásai közepette bekövetkező – és a lélek csiszolódása során szükségszerű – válságok pillanataiban működni nem tud, kienged, elhagyja magát, egyedül marad, sőt sötétségbe süllyed, ÉS másokat is magával ragad.

Szerelemhez erő Szolgálatból meríthető.

Csoda. Ez. Most. Látni. Érdekes, hogy mélyről pontosan ugyanolyan tisztán lehet látni, mint nagyon magasról, mert pontosan ugyanolyan személytelen. Csak persze sokkal fájdalmasabb. Nem ajánlom tehát. Ami pedig látszik: Igazodsz vagy meghalsz. Igazodsz a Szeretet nevében, Szeretetben, a Szeretet Akaratához – tehát ahhoz, hogy másoknak a környezetedben mi jó, még ha borús is a kedved –, vagy meghalsz. Szó szerint. Meghal az álom, a cél, a vágy, sőt végül a kapcsolat és az ember maga is meghal, ha a motivációja nem szeretet alapú, tehát nem elég tiszta, tehát ha nem szolgálat a célja, ha túl sok az önzés, akkor a Lekesedés múlik, míg végül az ember már erőt sem tud meríteni, és akkor csúszik, süllyed, zuhan… A válság önzés, tehát felelőtlenség következménye. Aki bármilyen téren és módon kínlódik, annak a szándéka nem elég tiszta. Bizonyosan nem. A kínlódás ténye mutatja. Hogy ott még vitában áll egymással önzés és helyesség, mely helyzetből a kiút: igazodás vagy halál.

FONTOS a fényt válaszd, képes vagy rá, nagylevegő és MOST! 

Szép ez nagyon. A mélyből most felnézni, hiszen nyilvánvalóan mondom magamnak is. Igazodnom kell. Tovább. Hogy összhang, tehát Kapcsolat, tehát nyugalom és erő legyen, mélységeket jövőben elkerülni. Csudába is. Nem tehetem meg. Többé már nem, felelősség okán, mert egyedül többé nem vagyok. A lényeg ebben az egészben. Fontos tehát korrigálni, hogy bár Tökéletesség az Irány, de NEM vagyok ott, NEM vagyok az, TÉVES önkép, TÉVES elvárások a probléma örök forrása. Ugyanis a tökéletesség Isten. Törekedni felé szabad, sőt fontos, sőt muszáj is végül, az emberi út Hozzá vezet, de magam vele a célba vágyakozva összetéveszteni öngól, sőt felelőtlen, és … gyilkosság. Az ügy, az irány, a szépben és jóban és igazban való kitartás KELL, hogy az ember összhangban van és marad, történjék bármi, kívül mint belül, a nagyobbal való kapcsolat alapja ez, az igazságot csakis az tudja fogadni és helyesen szolgálni, aki

megtartja parancsokat.

Ugyanis pontosan erre vannak. Hogy a helyes farkast etessünk, a sötét pillanatokban IS. A szerelem tünete Lelkesedés, ami nélkül az ember szíve nyugalmat nem talál, tehát az ember a helyén nem lehet, ami nélkül az élet működni nem tud, tehát nem is fog, Ügy felé így indulunk, bele így állunk, helyünket el foglalva. Egyrészt. De másrészt a csiszolódás valóságos pillanataiban sötétség bizonyosan kísért, és a valódi döntés ilyenkor van, ilyenkor KELL tudni a munkát és a szolgálatot, tehát a felelősségvállalást válsztani, bármilyen csábító is magunkat magunkba visszaengedni. Csoda ez. A vigasz, ami így valóban eljön, a lélek békéje, az igazság tudása, HA az ember a parancsokat megtartja. Csoda. Hogy a szeretet a hitnél valóban nagyobb, A végső kapaszkodó, mert a másokra figyelő szolgálat a lelkesedés nélküli pillanatokban IS erőt tud adni, hogy az ember arra mozduljon, ami helyes.

Hmm.

Túlzottan magamra veszem a munkám eredményeit. A növekedés lassúságát, a rendszer döccenéseit. Hiba. Téves azonosulás. Aminek következtében olykor túlzottan el is hagyom magam, mert a lassulásra vagy akadásra fókuszálok, fekete lyukként nyeli a figyelmemet, tehát a Lelkesedésem, tehát az erőm is el, és így élni nem lehet. Csudába is. Tévedésben vagyok. Tökéletesség iránti vágyamtól hajtva tökéletesen, tehát Istenként próbálok működni, a tökéletlenség ezért frusztrál – minő arrogancia –, ahelyett hogy Istent magamban működni engedném, a saját és az engem körülvevő tökéletlenséget szeretve átölelve. Dejó. Nem kell Istenben ÉN működjek. Nem tudok. Hanem Isten tud bennem működni. Ha engedni merem. Amint tudom a félig üres helyett a félig teli poharat látni, hogy a lelkesedés eddig igenis elhozott, és a Munkát most a pillanatnyi sötétség ellenére is tovább beletenni, a Nagyobb akarat szerint. Igazabb csakis a szolgálat, tehát a cselekvő szeretet gyakorlása által lehetek. Magam „ellenében” is. Más megoldás nincsen. Nem én vagyok nagyszerű. Ugyan. Hanem nagyszerű az Isten. Akit szolgálni közvetlenül nem, hanem csakis embereken, a testvéreimen keresztül tudok. Így értendő az Atya utasítása, hogy tökéletesedj, amint én tökéletes vagyok!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.

Jn 14,15-16.23b-26

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!