Szeretett Mind!
Advent második vasárnapja a REMÉNY vasárnapja.
Volt. Elnézést, hogy csak ma írok, ágynak estem kicsit hólapátolásból és/vagy sífutásból (de leginkább túlterheltség okozta kibillenésből) következő meghűlés okán a hétvégén. Jobban kell Bízzak. Én is. A Nagyobban egyre jobban bízni, és az életben folyamatosan növekvő alázattal résztvenni – papolom büszkén másoknak, de ettől még persze kibillenek olykor, és fontosnak érzem mutatni, ezt is.
Elterjedt hiedelem, hogy “meg kell magunkat szerelni”… amiben az implikált arrogancia: hogy meg lehetne magunkat szerelni. Az én élményem, hogy a földi életben nem. Hanem elég jól lehet lenni, amiből a billegés kisebb amplitúdója és egyre helyesebb tettek automatikusan következnek, és ha nem jönnek a tettek – tetteknek teret nyitó lehetőségek – akkor nem vagyunk elég jól.
Másképp:
Elég jól lenni elég. Ha spontán tettek vannak. Lelkesültség, lendület, isteni nyugalom, tisztánlátás, bizonyosság – elég, ha ez megy.
Még másképp:
Tapasztalatom, hogy remény akkor van, ha a részvétel megy.
Amihez elfogadás a kulcs. Még mindig. Elfogadás és feladás: magamat elfogadni, és a “tudást” a nagyobbnak feladni. (A.K.A.: “ráció halála”.) Nem én tudom. Soha nem is fogom tudni. És kész. Hanem én azt érzem, hogy mit időszerű, mert helyes tegyek. Itt és most. Ma. Minden pillanatban. (Kivéve persze, amikor kibillenek.)
Balesetem óta halálközei élmény még egy ilyen meghűlés, az ezzel járó legyengültség, a láz hidegárazós hullámai is. Szó szerint. A műtőasztalra és a kórházi ágy magatehetetlenségébe dob vissza, és automatikusan ugrik az agyam oda, hogy vajon meddig tart még az élet. Ami emlékeztet – és én köszönöm ezt –, hogy jól használom-e az időt. És a válasz, hogy igen, de nem. Hogy mindig lehet jobban, mert én például megalkuszom, és nem vagyok elég erős a fogyasztásomban. Túl sok volt az édes, túl sok a cukor, túl sok a kávé, a fehér liszt, és az az igazság, hogy egyáltalán nem bírom már az alkoholt. Korom vagy állapotom az oka, nem tudom, és mindegy is. Sok minden van, ami egy korábbi életszakaszban jó, mert hasznos volt, és már nem időszerű. Le kell ezeket tegyem. És más kihívás is van, amiről szintén írtam ma itt, a blogban.
Neked miket időszerű Letenned?
És milyen téren lehetne jobban Bíznod?
Várunk a Közösségbe, ha remény-teli kapcsolódásnak örülnél.
Jó munkát!
István
Öröm, ha megosztod!