Én Vagyok

Meghalt a bárány. Leölték. És az egyedüli, brutális tanulsága ennek számomra néhány éve már, hogy csakis a vér véd meg. A saját vérem. Aki élni, szeretni, boldogulni akar, annak ajtófélfára kell kerüljön a vére, vagy elpusztul a ház, a boldogság, a lélek. Lépései ennek: kiontani előbb. Az ártatlan bárány vérét, aki a bensőd, ki kell ontani, majd meg is mutatni, fel is vállalni, az ajtófélfára kenni. Teszed, vagy elpusztulsz. Magányba pusztul az ember, aki a vérét sajnálja, mert a vér, tehát az önkéntes áldozat az egyedüli út másokhoz. Nos? Igen, ennyi csak. Adod a véred, vagy nem, ÉS ha már egyszer adtad mások az ajtóra kenik-e. A lelkük ajtajára… Amit egyedül úgy érhetsz el, hogy maguk számára hasznosnak érzik, amit adsz, hogy Akarják azt. Amit egyedül úgy érhetsz el, hogy nem akarod, hogy hasznosnak érezzék. Segíteni sem akarsz, véredet adni sem akarod, magad áldozni sem. Hanem csak Bárány vagy. Tiszta, ártatlan, hibátlan, jó. Ha “csak” ez sikerül, mások kapkodni fognak érted. Házukba, lelkükbe ráncigálnak, intellektusuk éles kését elméden fenik, míg végül véred ontják, mert az értelme mentén működő ember önző, fogalmilag nem lehet más, mert az elméjéből, tehát magából indul ki, a világa (még) önközpontú. Véred ontja, mert szavaid nem érti. Az elme a gyilkos, mert nem tehet mást. Szavaid nem érti, tehát véred ontja egy nagyobb igazságot kutatva, amit ezután szerveid boncolva keres, holott az végig a szeme előtt van, mert az áldozat ténye az. A húsod megeszik, igen, de a vér a lényeg. A vér tisztasága, a Te önzetlen áldozatod lassan átalakítja őket. Leöltek-e idén? Ha nem kapkodnak érted, akkor nem vagy elég tiszta. Még nem. Pontosabban az vagy, legbelül minden ember bárány, csak még mutatni nem mered… Áldott nagyszombatot!