Menu Close

Én Vagyok

Mit Tennél, ha nem félnél?

Korszak-OK

A Királyfinak haverjai vannak, és elveszi, amit akar, a Vándornak szeretői, és eltartják, a Harcosnak eszméi, és éhezik … !? . ?! … a Lovagnak Barátai és Hűbére, a Királynak Társa és Országa, a Mesternek Tanítványai és Jutalma … Van … a Bolondnak pedig Én … Vagyok.

A Kezdet Mágiája és a Bolond

A kicsivel és könnyűvel kezdődik. Mindig. Minden. … Fokozatosság, alázat, toll, sőt pihe … és Aki EZT, aki Ideával varandós önnön magát egyensúlyban tudja tartani, ott struktúrálódás indul, ami az Alap egyensúlyával arányban stabil, tehát tartós, tehát növekszik, mégpedig mások tevékenysége nyomán … lassan értettem meg, lassan Igazodom ehhez … az Alap Csendes, Derűs, Nyugodt, mint a toll, NEM cselekszik és köré mégis struktúra épül … nem mert akarja, hanem épp mert nem … Van … az emberek oda kapcsolódnak örömmel, ott támasztanak szívesen, ahol nem várják el, nem akarják ezt tőlük … nemcselekvés ezért Mindenek Kulcsa, a Teremtés titka, ez, nem akarni, csak Lenni … Csoda … Tovább

Ego Show #2 – a Nő Hall

Örömmel mutatom be az „Egó Só” második vendégét, Esztert, akivel meglehetősen szoros együttműködésben töltött időszak, majd ezt követő Csend után találkozunk újra, és beszélgetünk … Férfiakról, Nőkről, Amazon és Boszorkány szerepekről, munkáról, párkapcsolat és Egység, értés, Látás és Hallás korszakos különbözőségéről, kapcsolódásról, hogy kivel van dolgunk és honnan tudhatjuk, mi és meddig, hogy miképp fordul a formálás követésbe át, tehát a tapasztalatainkról, annak korszakairól, mindarról, amit ebből Igaznak érzünk, és hogy mért gondoljuk, hogy valóban az …

Tovább

Félút nincs.

Sokan mondják, hogy találkozzunk félúton, azonban ez lehetetlen … félút nincs, hiszen, ha lenne, már közelebb mentünk volna egymáshoz, már nem lenne köztünk a távolság, a szakadék … a félút tehát a szakadék közepe, egy pont a levegőben, a semmi … és sokan próbálnak ott találkozni, mégis … kompromisszumnak hívják, ami lényegileg ömagam megerőszakolása, és ezzel együtt álló elvárás arra, hogy a másik is „mindent megtegyen”, tehát megerőszakolja magát … másrészt mégis jó megpróbálni … mert a félút, tehát a kompromisszum értéke, hogy elképesztő erőfeszítés, mert kötelek és/vagy hídépítők kellenek hozzá, és ha meg is oldjuk is instabil, hiszen függőhídnál többre aligha tellik, mozog, folyamatosan, kötött, gyorsan errodálódik, áthaladásra bár alkalmas lenne, a két part között, de egy sátor, pláne ház már nem fér el rajta, és ha mégis megpróbáljuk felhúzni akkor idővel bizonyosan leszakad … no és ezért JÓ a félút … mert így tapasztaljuk meg, hogy nagyon-nagyon nehéz elérni, ha sikerül is ideiglenes, és végül teljesen elkerülhetetlen a zuhanás, a szakadék alja, az abszolút mélypont … ráadásul ez minden téren így van, párkapcsolat, munka, bármi … és ez minden téren nagyszerű … mert bele KELL zuhanni, hogy elengedjem a vélekedésemet, hogy lehetséges, csak és kizárólag a szenvedés tud erre rávenni, tehát például ezt itt olvasgatni is felesleges, hanem NYOMÁS hidat építeni a vágyott túlpart felé, találkozzatok félúton, meg KELL próbálni … Tovább

Meddig van értelme?

Gyakori kérdés felém, hogy meddig van értelme … valaminek … legyen az munka, párkapcsolat, bármi … tapasztalatom, tehát válaszom, hogy amint gondolkodni kezdtem valamin, már nincs … mármint az nincs, amin gondolkodom, már NEM az van, már nyilvánvalóan más a valóság, mint ami arról bennem pörög … így tehát ha gondolkodom, akkor már értelme sincs … mármint a gondolkodásnak nincsen értelme … hanem aminek viszont Van, az a Mit tennék, ha nem gondolkodnék – avagy: Mit tennék, ha nem félnék kérdés … és akkor TENNI … azt … Tovább

Newer Posts
Older Posts