Én Vagyok

[Figyelem, ez az írás nagyon személyes, NEM ajánlom. Még reggel született, és mostanáig figyeletem, hogy akkor valóban kiteszem-e, de hát muszáj, mert így Igaz, látszódjanak a kihívásaim is.]

Belehalok. Ez az élményem, néhány napja, hogy szükségszerűen belehalok. A Feladatomba, a Rendbe, hmm, hogy meg KELL követeljem, hogy a Dolgom, ez. Kép-viselni, tehát szembesíteni, tehát, végül, igen, elvárni. Emberséget. Tőled, de magamtól is, és ahogy Te nyilvánvalóan buksz, ugyanúgy én is, a magam helyén és módján, a magam kihívásainak mércéja szerint, napi szinten, aminek a fejvétel vagy a kereszthalál csak okozata, minél jobban végzem a Dolgom, annál látványosabb. Érdekes ez. Lábzsibbadással kezdődött, ezt vettem észre, és mintha a kezem is, néhány hete, bal oldal, ősz óta fáj egy fogam, a fogorvos nem tudta „megcsinálni”, tanácstalan, és változatlanul érzem. Bal felső hatos. És a talpam is zsibbad. A spanyol séta óta, minden reggel zsibbad. Picit, de érzem. Hmm. Szemölcs is kijött, és tornáznom kell reggelente, hogy a testem bemelegedjék. 40. évem. Tehát így kezdődik. Mégsem mennék vissza. Szeretem ezt, így, ahogy van, és nyilván karban lehet egy ideig még tartani, majd többet mozgok. Másrészt mégsem. A külső tevékenység belsőre váltott, vált fokozatosan át. És persze, hogy agydaganat az első asszociációm a kézéslábzsibbadásról, de az sem zavar. Picit [persze], de nem nagyon. [Baromira félek.] Hanem viszont „sürgősséget” kölcsönöz a tennivalóknak. Hmm. Sőt. Még így is halogatok, pedig ANNYI a Dolog. És ha jól végzem, akkor kereszthalál lesz, najó, nyilván aligha, de fejvétel, és a fejvétel sokkal, de sokkal jobb, mint daganattal, tehát belső kudarccal, tehát megfutamodással, tehát önpusztítás által meghalni. Nem. Legyen inkább a világ ellenállása, öljön az meg. Hogy egyensúly mért nem lehetséges? Hallom, ahogy kérded. Mert nem. Mert a Világ, az abban lévő Sötétség, tehát a Fény hiánya ellenáll, és ha „jól” végzem a Dolgom, ami ugye, mint bármely Férinak, az Új érkeztetése, akkor az ellenállás koptat el, ha pedig „rosszul”, tehát nem teszem ki, nem vállalom fel, akkor belül sorvadok. Ez van. És persze, hogy nem jó vagy rossz. Mindegy is. A Lényeg, hogy távolabb vagyok a középúttól mint a százévekig élő keleti bölcsek. Sokkal. Durvább szerszám vagyok, ami durvább világba érkezett, ahol durvább eszközök kellenek, tehát hamarabb kopom el. Mert a funkcióm más. Légkalapács ne álmodozzék a csavarhúzó élettartamáról. Atombomba se. Hmm. Vicces ez. Az atombomba szempontjából bár látszólag az a hasznosulás, ha felrobbanhat, de másrészt a Mindenség szempontjából mégis talán inkább, ha szétszerelik és reaktorba kerül a magja. Hmm-hmm. Az újjászületés arcai. Élet.