A bűn valójában „csak” gyávaság.
Az ember magára neheztel és magának bocsát meg. Végül. Valóságosan van így, hogy semmilyen nagyobb, külsőbb, felsőbb hatalom nem tart bűnöket nyilván, végképp nem ró fel, hanem én magam tudom, én magam szégyellem, míg aztán végül Tovább
Anyák vs Fiúk
Az anyai szeretet méltán közmondásos, azonban nem feltétlen jelent értést is. Ezt látom. Tovább
Bűnösség vs Messiás
Életem egyik legnehezebb gondolati koncepciója ez a messiás téma, tehát a megváltás, pontosabban a bűn és a megváltatás, hogy akkor én hogyan is vagyok ezzel. Tovább
NE azt kérdezd, hogy van!
Sokat kérdezgetjük egymástól, hogy hogy vagy. Gyakran gyávaság. Mert sokkal könnyebb, mint arra reagálni, amit érzünk a másikról, őszintén azt megkérdezni, ami valóban érdekel, hogy miért vagy ilyen jókedvű, vagy szomorú, vagy aggodalmas. Pedig mindig érezzük. Sőt. Tovább
Imádkozni Hasznos.
Imádkozni igenis hasznos. Ezt tapasztalom. Nem mert az Isten közelebb jön, vagy szándékait legkisebb mértékben is változtatni tudnánk. Dehogy. Nem jön közelebb. Nem jön közelebb, mert Tovább
Nem vagyok mester.
Igen. Fontos előbb a saját gerendával foglalkozni, hamarabb tűnik mások szeméből is. Így van. Mármint kisebb lesz. Kevésbé vagyok érzékeny rá, kevésbé Akarom a másikéból a gerendának tűnő akadályt kivenni, azzal arányban, ahogy a sajáttal haladok. Másrészt nem tűnik el. Ettől még. Tovább