Szeretett Mind!

Tudom, hogy túlzásnak tűnik ez a most vagy soha, de nem az. Azt látom, hogy aki most nem tesz azért hogy változás legyen, annál ez soha nem jön el. Később persze majd tenni fog ő is – amikor már eléggé szenved, és nem marad más lehetősége – de az (1) sokkal fájdalmasabb, (2) ami most még elég lenne, ha most szembenéznél az igazsággal, később már nem lesz az. Hanem az fájdalmasabb változás lesz. Ha most helyett holnap állsz bele, akkor kicsit fájdalmasabb, ha egy év múlva, akkor sokkal.

Nem akarlak sürgetni… Persze hogy akarlak, de alig tudlak, és ezt elfogadom. Másrészt, mivel kicsit azért tudlak, így örömmel ajánlom az alábbi csoportokat.

Írom mindegyiknél, hogy kiknek szól, hol “kell” hozzá az alábbi úton járni…

1.
LAJTORJA CSOPORT, Budapest – az önközpontúság meghaladására

12 lépéses csoport haladó vándoroknak és haladó amazonoknak, értve ez alatt, hogy akkor szól Neked, ha (1) a vágyaidat már nagyrészt megélted, (2) mégsem vagy boldog, (3) a “Ráció Halála” fogalmat már érted, és le szeretnél oda jutni, hogy magadon végre túllépj, és helyesen kapcsolódj. Üggyel vagy Férfival.

A csoport INGYENES demo alkalommal indul.
Október 15., este 6, Barabás Villa

regisztráció
írás a csoportról

2.
FÉRFI-NŐ WORKSHOP, Győr – október 17.

Az alkalom első része a korszakos utat magyarázó előadás lesz. A második órában azzal foglalkozunk, hogy ki hol jár, és hogyan léphet tovább. Vállalásom, hogy akik eljönnek a második óra végére tudni fogják, hogy hol járnak, és hogy mit volna érdemes tegyenek, hogy továbblépjenek. Sőt… ehhez segítséget is kapnak.

info és jelentkezés

3.
FÉRFI és NŐI WORKSHOPOK, Budapest – 3 x 2 óra

Az október folyamatok után a novemberi folyamatok is majdnem megteltek, kint vannak a decemberi alkalmak. Akkor ajánlom, ha egyszeri-erős-személyes impulzusnak örülnél tőlem, bárhol is jársz az úton.

Férfi Workshop
Női Workshop

4.
FÉRFI TÖRZSASZTAL – havonta 1x, kedd

Újraindult a férfi törzsasztal, havonta 1x várom azokat, akik WORKSHOPON MÁR VOLTAK és/vagy régebb óta járnak. Az első csoport hamar várhatóan betelik – ha már nem látsz szabad helyet, akkor regisztrálj a várólistára, és hamarosan hirdetem a következő csoportot, ami szintén kedd este 6-kor lesz.

info és csatlakozás

5.
VIDÉKI FÉRFI ÉS NŐI CSOPORTOK

Egyebek között Szombathelyen, Veszprémben, Mosonmagyaróváron és Hatvan mellett is elérhető női vagy férfi vagy vegyes férfi-nő csoport. … !!! … Ezekre az ego jóga csoportokra 1000 forintos tagsággal regisztrálhatsz be.

ego jóga kihívások és csoportok

6.
TÉKOZLÓ FÉRFIAK – havonta 1x, kedd

A törzsasztal haladó / Istenes férfiaknak szóló változata. Itt is érvényes, hogy olyanokat várok, akikkel már ismerjük egymást, valamilyen módon már kapcsolódtunk.

info és csatlakozás

7.
RÉSZES CSOPORT – havonta 1x, csütörtök

Ez az első csoport, ahol feltétel, hogy az Élet Játékában (ld. Humania) már legalább 7-es szinten, tehát a Ráció Halálán TÚL legyél. Nagyon élvezem, hogy a Humania platformon ez már látszik, és így ebbe a csoportba csatlakozni is csak azok tudnak, akiknél ezt már az ő személyes mentoruk beállította.

info és csatlakozás

8.
VEZETŐK KLUBJA – havonta 1x, szerda reggel

Miért ne lehetne vezetői / üzleti klubja is a hozzám kapcsolódó, a világról hasonló módon gondolkodó embereknek. Spontán, talán zuhanyzás közben érkezett ötlet mentén hoztam ezt létre, és tettem ki. Feldolgozom, ha nincsen rá igény. :)

info és csatlakozás

Remélem, valamelyik megmozdít.
De persze teljesen rendben van az is, ha nem.

Jó munkát!
István

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!