Huzamosabb ideje legjobb tanács, a mindennapok útvesztőjét navigáló belső iránytű számomra a “Nyílj meg!”, tehát az őszinte önfelvállalás.

Tudom, hogy túlegyszerűsítésnek tűnik, de mintha ez az egyetlen döntés lenne végül: félelem vagy bátorság. És minden más következmény. Siker, boldogság, derű, erő, párkapcsolat, közösség, elismerés, hasznosság. Vagy: kudarc, kishitűség, depresszió, vita, betegség és magány, sőt halál.

Mind ezen múlik. Hogy képviselni merem-e. Magam. Hogy megnyílok-e. Mert megnyílás, tehát őszinteség nélkül kapcsolat sincs, kapcsolat sem lehet, tehát csak egyre növekvő magány és félelem és sötétség marad.

Nyílj meg!

Ennyi a trükk, és a leghatalmasabb gyógymód is egyben. Merni mondani, az egyik oldalról, és másrészt meghallgatni egymást. Kihívás ebben, hogy szinte reflex a tanács, ami azonban legritkább esetben segít. Nagyon, nagyon fontos, ez, hogy a válasz NEM segít. Együttérzés, saját tapasztalatok alapján, igen, de a válasz, amit oly gyakran gondolunk, hogy akkor most itt mondani kell valami okosat, az nem. A figyelem gyógyít. Hogy KI mondhatja. Hogy van kinek, hogy ott vagyok vele. Hogy elfogadom. Hogy én is tökéletlen vagyok, mert fel tudok hasonló élményt idézni, hogy nem rontotta el, mert más is átment hasonlón – míg a válasz ezzel szemben ostor. Hogy ez vagy az “A megoldás”, véres sebeket okoz az óvatosan megnyíló lelken a tényszerű, arrogáns közlés. Nem vagyok hülye. Tudom magam is. Nem ez a kérdés. Nem hülye vagyok, hanem ember, nem nem érzem az irányt, hanem félek arra menni, az egyik legnagyobb hiba az “okos” tanács. Bánt. Dühít. Sért. Csalódás. Ennyi erővel akár igy is mondhatnád: úgy tettem eddig, mintha szeretettel figyeltem volna Rád, de a valódi vélményem, hogy hülye vagy, hiszen napnál is világosabb, hogy ez vagy az a megoldás.

Nagyon fontosnak tapasztalom sok száz konzultáció alapján, hogy egymással kapcsolódva NEM a válasz a feladat. Jó, ha van saját kapcsolódó élmény, de a lényeg nem ez, hanem a megnyílást segíteni. Ami után megértés, mert KI mondva rálát, szinte automatikus. Amint a megértés egyértelműségéből fakadó tettek is.

Az elfogadás, és nem a válasz gyógyít. Sokat gyakoroltam, egyre jobban megy, de még mindig okoskodom olykor. Ajánlom Neked is! Gyakorld, és így egyre többen nyílunk meg, míg végül minden jó lesz… Kapcsolódj!

*

Abban az időben Jézus elhagyta Tirusz vidékét, és Szidonon át a Galileai-tóhoz ment a Tízváros határába. Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. (Jézus) félrevonta őt a tömegből, a fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. Föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effata, azaz: Nyílj meg!” Azon nyomban megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és hangoztatták: „Csupa jót tett: a süketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!”

Mk 7,31-37

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!