Az emberi élet nagy változása az élet közepén pontosan olyan, mint egy szüret a szőlő szempontjából… a gravitációt kövesd!
Szüretelni voltunk tegnap, ami esetemben pincemesteri feladatkört jelent, évek óta már, valahogy így alakult ebben a társaságban, puttonyosoktól veszem át a termést, bogyózóba be, onnan présbe tovább, leve a tartályba, új élet reményében, kifacsart hús a szemétre ki. Kisebb balesetet minden évben szenvedek, de ez idén sem a prés által esett – száz éves darab, jó barátok vagyunk –, hanem egy drótháló szakadt az egyik kádba bele, az vágta el a kezem. Vicces ez, hogy minden évben megsértem magam. Nyilvánvalóan mutatja, hogy nem a pincében a helyem, úri mulatság ez, amiért a fáradtságon kívül mindig fizetek “vérdíjat” is. Talán utolsó ilyen alkalom volt – de nem ezért kezdtem írni. Hanem a párhuzam miatt. Mert az emberi élet nagy változása az élet közepén pontosan olyan, mint egy szüret.
KELL az első metszés, ami leszakít a tőről, mert ellehetetlenül a régi, majd a válság bogyózója az embert szépen betekerve alaposan összetöri, de ez még mindig kevés, hanem legfontosabb a prés is, hogy a fokozódó nyomás hatására elhagyjuk régi énünket, meztelenül és összezavarodva másokkal keveredjünk kicsit, mielőtt új formát, valódi lelkesedést és igazabb társakat találunk. A folyamat lényegi része ennyi, a régit elhagyni. Utána a bor már szinte magától forr ki, ha érett volt a termés, cukorfok akkor megvan, idő kell csak hozzá, nomeg az átmeneti lelkes “túlhevültséget” megengedni, és persze keretek között tartani, vagy olykor indítani.
Szőlőből így lesz bor, ami azonban megtévesztő, mert a bor eredmény már majd csak, hanem a szőlőből must lesz, pucér és értéktelen és hűtés nélkül pimpul, amiből majd a bor érik, ha alkalmasak a körülmények. Nagyon fontos ez. Hogy NE bor akarj lenni, az önmegvalósítás csúcsa, hanem először must, tehát meztelen! Amiről nem tudni mi lesz. Jó bor-e, vagy gyengébb, ami szintén nem rossz, mert fröccsbe tökéletes, esetleg valami különleges házasítás, fel kell majd fedezd. Nem a sárból lesz az arany, hanem az emberből lesz sár, amiből arany lehet, és ehhez az értéktelen hamar megromló szanaszét préselt szőlőlé legfontosabb köztes állomás: a biztonság TELJES elvesztésére van a változáshoz szükséged. NE a boron görcsölj tehát, Ügy, ugyan, korai, ha must nem voltál még, nem tudhatod, hogy mi lesz majd Belőled, hanem merj must, akarj picit “értéktelen” nyersanyag lenni! Mert a must óriási nagy erénye, hogy megtanul bízni.
A szőlőként még rettegünk a zuhanástól, mert azonnali halált jelentene, de mustként pontosan az ellenkezője születik meg: a must “szuperképessége”, hogy megtanul a gravitációban, tehát a világ rendjében bízni. Éveket lógtunk a tövön, unalomig ismert környezetben, és most egyszerre, napok, hetek, hónapok alatt nem egyszerűen csak megváltozik minden, de gyors iramban sok különböző környezetről is élményt szerzünk, míg végül a leglényegünk marad csak, cseppfolyós állapotban, amire azt sem tudtam, hogy ez is én vagyok, én ilyen is lehetek – és a gazda örül. Én pucéran didergek a pince hidegében, de Mindenek Nagy Gazdája a 19,5 fokos mustnak örül, miközben nekem már az identitásom határai sincsenek épp meg. Csak folyok. Válságban levő emberként, sokakkal együtt, a mustban. És ez jól van.
Az új élethez pucérra kell előbb vetkőzni, “ki kell a lelkünk levét adni”. Nem megy e nélkül, nem megy hamarabb. Mely okból egészen elképesztően nagy kereszt a vagyon. Ha valakinek sok a szőlője, millió fürt, ebben oszlik szét a lelke, mert az EGÉSZ kell átmenjen a folyamaton. Sokakat látok két világ között ragadni. Az első a régi, a biztonságos, ami folyamatosan hív, kísért, visszatart, mert a biztonság “fontos”, pénz “kell”, és amíg az ember így érzi pénzt mindig lehet is keresni, de a lelkem szenved benne. A másik az új, ami azonban bizonytalan, sőt soká vetkőzés csak, hogy akkor most végre őszinte vagyok, másokkal tehát magammal, ami biztosan tartalmaz elképesztő ego kockázatot. Identitás váltás a feladat, ami annál nehezebb minél több “leve” van az embernek. Mert annál lassabban folyik, annál nehezebben folyik mind ki, annál könnyebben tudunk egy köztes életformát berendezve a tartalékainból szó szerint félvilági, mert itt is, és így ott nem életet élni.
Óriási kereszt a vagyon. Másképp: óriási kereszt a kényszer hiánya. Hogy nem vagyok kényszerült a tálentumaimhoz nyúlni, hogy megtehetem, hogy elássam őket, mert van elég tartalékom, hogy magam, tehát az álmaim, az önképem, az önértékelésem, az identitásom kockáztatása nélkül éljek jól. Mármint nem jól, mert a lelkem sikít, de kényelemben. Emberek éveket dobnak el, mert nem kényszerültek lépni, és így megtehetik, hogy csak a biztonságos lehetőségeket próbálgassák. Mert nem kényszerültek a belső tartalékaikhoz, a tehetségeikhez nyúlni. Hiúság. Arrogancia. Gyávaság. Önpusztítás. A biztonságos út sosem az igazi. Mert ahol biztonság van, ott egy dolog biztosan nincsen: változás. A változás mindig bizonytalan. Mert a változáshoz személyiségformáló új élmények kellenek. Amik attól újak, hogy NEM előre kiszámíthatók, nem tudom hova vezetnek. Nos? Enged végre a prést, KÖVESD a gravitációt, megérzéseid a legjobb irányt folyamatosan mutatják, menj arra, bármilyen félelmetes is: légy kicsit “értéktelen”! Hogy aztán kamatoztatni tudd a tálentumaidat olyasmiben, ami Lelkesít – új élet vár.
*
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Mt 25,14-30
Öröm, ha megosztod!
